Csenger győzelem a keleti nyitányon
2022.08.30 | 19:35
Csenger győzelem a keleti nyitányon

Nem csak nyugaton, de keleten is útjára indult a labda és három szorosabb meccs mellett egy kiütéses győzelem is született. Az újoncok nagyot küzdöttek, de nem sikerült pontot szerezniük.

 A Dunakeszi csengeri vendégjátéka régen mindig igazi csemege volt és a kilátogató nézők vélhetően most is jól szórakoztak. Villámrajtot vett az újon, rögtön két gólt szerzett, de a Szilágyi legénység meg tudta fordítani az állást és utána már nem engedte ki a győzelmet a kezéből. A Keszi az utolsó 10 percben csak szaladt az eredmény után, de csak szorossá tudta tenni a végét, a pontszerzés elmaradt.

25 percig élt az újonc Gyulaháza reményei, a pontszerzést illetően. Ekkor csak egy gól volt a hátrányuk, de a folytatásban a nyírségiek jobban használták ki a helyzeteiket, így ők nyertek. A végén még az is belefért, hogy az utolsó percben ellenfelük három gólt is tudott szerezni.

Érdekesség, hogy a Szeged volt a pályaválasztó, de mégis a Kincsem otthonában volt az összecsapás. A találkozó kiegyenlített játékot hozott, és sokáig megjósolhatatlan volt, hogy kié lesz a három pont, aztán Vörös Péter rutinja döntött. A Kincsem gólfelelőse az utolsó 10 percben klasszikus mesterhármast szerzett, amivel meg is nyerték a találkozót.

A Kistarcsa – Miskolc meccs nem úgy indult, hogy kiütéses hazai siker lesz. Rögtön az elején a vendégek Bogyó révén két gólos előnyre tettek szert, de utána azt történt, amit a hazaiak szerettek volna és végül fölényes Kistarcsa siker lett a vége, amivel rögtön az élre álltak.

Fotó: Csenger Futsal Facebook

Keleti csoport, 1. forduló:

CSENGER FUTSAL – VS DUNAKESZI 7-6 (2-2)

GYULAHÁZAI FUTSAL – NYÍRSÉG SC 6-8 (2-3)

DAFC SZEGED – KINCSEM LOVASPARK 3-6 (1-0)

KISTARCSA FUTSAL – MEAFC-MISKOLC 15-3 (9-2)

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink