Colorspectrum Aramis: Előrelépés
2008.06.10 | 00:00
Colorspectrum Aramis: Előrelépés

Egy évvel korábban csak a nyolcadik, idén már az ötödik pozícióban végzett az NB I-ben az Aramis úgy, hogy közben a Magyar Kupa elsõséget is begyûjtötték. A rájátszásba kerülés idén is elmaradt, ám ez lehet a következõ szezon célja. Ebben megerõsített bennünket Frank Tamás is a vele készült interjúban.

Idén mindenképpen szebben zártátok az évet, mint tavaly. Az ötödik hely és a kupagyõzelem elõrelépésnek mondható.

Mindenképpen egy jobb idényben reménykedtünk az elõzõnél. A bajnoki cím nem volt elvárás, de a négybe azért szerettünk volna bekerülni. Ebbõl a szempontból kicsit csalódás ez az esztendõ.

Azért a kupagyõzelem sikeressé teszi ezt az idényt. Voltak a sorozatban gyengébb meccseitek, de a végére nagyon belejött a társaság.

Nagy potzitívumnak tartom, hogy sikerült megnyerni a Magyar Kupát. Nehéz meccseink persze voltak, de a Dupont elleni összecsapáson is egy olyan csapattal csaptunk össze, amely most feljutott az NB I-be és megfelel egy elsõ osztályú egyletnek. A Mezei-Vill kiverését tartom az egyik legnagyobb skalpnak, és az Euro-Mobillal is két érdekes mérkõzést játszottunk. Abból a szempontból pozitív a kép, hogy talán megtanultunk újra nyerni a végére. Meg tudtuk tartani az eredményt Berettyóújfaluban, és Ikrényben is vesztett állásról fordítottunk. Remélhetõleg ez a jövõre nézve segíteni fog minket, mert a négy közé jutásunk apró nüanszokon múlott.

Így utólag látod-e már annak az okát, ami jellemzõ volt az idei Aramisra, nevezetesen, hogy az utolsó percekben kapott góllal mentette az ellenfél döntetlenre vegy nyerte meg a meccset?

Számtalanszor beszéltük ezt a szezon folyamán, hogy szóljon, aki tudja ennek az okát. Azt gondolom, hogy egy csapat akkor tud eredményes lenni, s akkor szegõdik mellé a szerencse, ha tesz is érte, akár a pályán kívül vagy belül. Csak akkor mûködik minden, ha mindannyian egyet akarunk. Elképzelhetõ, hogy nálunk néha ez nem mûködött így, talán ennek is betudható az utolsó perces betegség, de pechesnek is nevezhetem magunkat. Nem mondhatom azt, hogy a csapat nem akart vagy nem úgy teljesített, ahogyan kellett volna.

Mint minden évben, most is beépítettetek fiatalokat. Hogyan látod az õ beilleszkedésüket?

Úgy érzem, s ez nemcsak nálunk van így, a mentális dolgokban, hozzáállásban, alázatban, edzésmunkában kell nagyon sokat fejlõdniük. Akiket mi beépítettünk mind meghatározó tagjai lehetnek az NB I-nek pár év múlva, ha úgy állnak hozzá s portághoz, ahogyan kell, és áldozatot hoznak a futsalért. Nagyon remélem, hogy tovább tudjuk õket nevelni, fejleszteni. Idén elértük azt, hogy stabil NB I-es teljesítményt tudnak hozni, ami arra elég, ahogyan most is láttuk, hogy ott legyünk a tûz közelében. Reméljük egy év múlva õk is annyit elõrelépnek játékban is, hogy elég lesz a négybe kerülésre is.

Szerepeltek nálad az említett fiatalok az U21-es válogatottba is. Milyennek értékeled az ifjak szereplését és persze a felnõtt válogatott játékát?

Viszonylag rövid idõ alatt meg kellett ismernem az egész brigádot, de azt gondolom, hogy egy tehetséges, elég jó képességekkel rendelkezõ csapat volt a kezem alatt. Nagy élmény volt velük dolgozni, s elég fogékonyak voltak a dolgokra. Biztos vagyok abban, hogy jópár nevet fogunk még hallani közülük a jövõben. Remélem a többségükkel, ha úgy hozza a sors tudok még foglalkozni válogatott szinten is. A felnõttek kis vérfrissítésre szorulnak, de azt az Aramisban is megtanultam, hogy idõsebb játékosok nélkül egyszerûen nem lehet fiatalítani. Jó évnek tartom, amit zárt a nemzeti csapat, gratulálok is az egész keretnek. Úgy látom, hogy 2010-ig még ez a gerinc alkotja majd a válogatottat, s remélem, hogy akkor majdtudnak valami nagyot alkotni.

Az Aramis jövõje hogyan alakul?

Abban az idõszakban vagyunk most, amikor az összes NB I-es csapat kicserélõdik, gazdát cserélnek a játékosok, persze csak a szóbeszéd szerint. Aztán amikor elkezdõdnek az edzések mindenki marad, ahol volt. Konrétumokról nem tudok beszámoni. Van egy-két játékos, akit szeretnék esetlegesen az Aramisban látni, de róluk még nem szeretnék beszélni. A távozási szándékát sem jelentette még be senki nálam. Arról tudok, hogy vannak megkeresések, a játékosaink felõl érdeklõdtek, de fix dologról nem tudok beszámolni. Jövõre szeretnénk a négybe kerülni. Nem bánnánk, hogy ha már egy Szuperkupa-sikerrel nyitnánk az idényt, és ha lehet a Magyar Kupában is meg akarjuk védeni a címünket. Jövõre megpróbáljuk ezt teljesíteni.



Címkék

Hírdetés

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink