Kozma Mihály csapata visszahozott egy olyan érzést az emberekbe, amely már igen régen adatott meg a honi futball drukkereknek. Szurkolhattak egy olyan válogatottnak, amelynek reális esélye volt egy, a földkerekség élvonalába tartozó válogatott ellen kijutni a világbajnokságra. S ne felejtsük el: gyõztünk! Ez a gyõzelem is sokat érhet a jövõben, meg kell becsülni annak ellenére, hogy nem jelentett kvalifikációt. Minden apró pici pontnak jelentõsége van a következõ sorozatok "kalapjainak" kialakításakor, s lehet ez a három pont segít bennünket ahhoz, hogy ismét közel legyünk a sikerhez.
A válogatott jelesre vizsgázott.
A mérkõzés elõtt tervezett taktikát olyan precízen hajtották végre, mint talán még soha. Minden edzõi utasítást maximális koncentrációval és remekül betartottak a fiúk. Okos, taktikus játékunk eredményre is vezetett egészen a harmincnyolcadik percig...
Hatalmas szívvel küzdött mindenki, látszott, hogy ezek a játékosok büszkék arra, hogy egy nemzetet képviselnek a pályán. Tudták, hogy mire képesek, bátrak voltak, küzdöttek egymásért, de elvéreztek a két meccsen át tartó nagy csatában. Tudták honnan jönnek és mit akarnak. Sokan a nagy generáció tagjai közül a kezdetek óta azért küzdenek, hogy ilyen hangulatban játszhassanak végre. A hajdani elsõ, gyöngyösi salakpályás bajnokságtól eljutottak arra a szintre, hogy kétezer ember felállva tapsolja meg õket egy kiesés után.
Nagy eredmény ez, akkor is, ha nem jutottunk tovább.
Nagy eredmény, mert össze sem hasonlítható a magyar és az ukrán futsalt körülvevõ tényezõk, a játékosok száma, a sportágba befektetett pénz és még lehetne sorolni napestig a különbségeket.
Nagy eredmény, mert talán most már tényleg felfigyel az ország egy eddig mostohagyerekként kezelt sportágra.
A fiúk megtettek mindent, most talán elindulhat valami. A hazai Európa bajnokságon újra szurkolunk, mert ezt a csapatot nem lehet nem szeretni.
Büszkék vagyunk Rátok!
Brumár László
