Búcsúzó
Nem írtunk még ilyet ezen a honlapon, de most kivételt teszünk, mert: Nagyon hosszú útra indult valaki közülünk. Valaki aki mindenhol ott, és mindig ott volt, ahol a magyar sportban, fõleg a labdarúgásban történt valami.
Egyéniség, jellegzetes karakter volt, akit nem lehet pótolni. A saját útját járta, messzirõl indult, de a végén célba ért. Oda ért, ahová ebben a szakmában sokan szeretnének elérni, az európai labdarúgás ütõeréhez, az UEFÁ-hoz. Végigjárta az újságírás összes buktatóit, de a végén kapott a sorstól két gyönyörû évet. Ebben az idõszakban olyan helyen élt, dolgozott, ami kijárt neki, amelyet megérdemelt.
Hétfõre beszéltünk meg a látogatást nála a Korányiban, de már nem tudott megvárni. Azóta keresgélek az archívumban róla, vagy vele készûlt fotókat. De rádöbbenek, hogy hiszen mindig õ csinálta a képeket, és csak nagyon ritkán állt a másik oldalára a lencsének. Nézem a pár fotót ami készült róla, vele, amikor velünk volt, futsalosokkal, és feltolulnak az emlékek.
Értékes embert veszítettünk el korai halálával, és nagyon sokan egy igazi barátot.
Megszokott elköszönési formám, az Isten veled! Neked is mondtam párszor, de te a rád jellemzõ stílusban mindig azt válaszoltad: Hagyjuk ezt, ateista vagyok!
Azért engedd meg, hogy most mégis így búcsúzzak tõled: Isten legyen veled odaát is, Matyi.....
Kasza János
