A nemzetközi mérkõzések, tornák arra is jók, hogy az edzõk, vezetõk a pályán kívül is találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek. A rendelkezésre álló szabadidõben megbeszéljük a futsal ügyes-bajos dolgait, mindenki érdeklõdik, hogy áll a helyzet a többi országban futsal ügyben. Most sem volt ez másként, annál is inkább, mert a brazilok a futsal katalizátorai, a nemzetközi futsal élet motorjai. Õk nem elégszenek meg azzal, hogy náluk rendben mennek a dolgok, hanem minden erõvel azon vannak, hogy más, fogadókész országokban is segítséget nyújtsanak a sportág intenzívebb fejlesztésében. Örökké tele vannak tervekkel, ötletekkel és próbálják motiválni a többi országot is.
Most is kihasználták az alkalmat, hogy egy közös vacsora keretein belül beszéljünk a sportág lehetõségeirõl a közeljövõben. A megbeszélésen a brazil szövetség elnöke, alelnöke és nemzetközi igazgatója vett részt. Az asztal „másik" oldalára Abbasz Torabiant, az iráni elnököt, (aki egyben az ázsiai szövetség alelnöke is) Fernando Larranagat, az argentinok nagy tekintélyû edzõjét, Mico Marticot a neves horvát szakembert és jómagamat invitálták meg. Mit mondjak, fajsúlyos társaság, mármint rajtam kívül.
A társalgás alaptémája: hogyan tudnánk segíteni a futsal olimpiai sportággá válását. Itt rögtön két csoportra vált a résztvevõk köre, hiszen teljesen mások a lehetõségei, problémái a brazil-argentín-iráni hármasnak, mint a horvát- magyar duónak, akik Európában is a kicsik közé tartoznak. A teljes elvi támogatásunk mellett, visszakérdeztünk Marticcal, hogy hogyan tudhatnánk, mi kicsik segíteni az akciót, amikor még a nagyágyúk sem tudnak elérni áttörést. ( Gondolunk itt a brazil Texeirára, a spanyol Villárra, az ukrán Szurkiszra, akik mindannyian országuk labdarúgó szövetségének elnökei, futsal támogatók és befolyásos pozícióban vannak a nemzetközi sportéletben.)
Természetesen mindannyian tudjuk, hogy az alap probléma az, hogy a labdarúgás ellentétében van a többi sportággal szemben. Nem is a többi sportág mûvelõire, hanem egyes vezetõkre, a NOB elnökére gondoltak itt, és a mondvacsinált kifogásokra. Mert igenis az olimpiai családban van a helye annak a sportágnak, amelyet a világon a legtöbben ûznek a futball után. És most nem szeretnék megemlíteni úgynevezett, „néhány résztvevõs" sportágat, amelyek viszont ott vannak az olimpiai játékokon, élvezve annak minden elõnyét.
Természetesen nem adjuk fel - mondták a brazilok - és a jövõ évi Grand Prixre nemzetközi konferenciát hívnak össze a futsal társadalom vezetõi számára, de már most közös figyelemfelhívó futsal akciót terveznek a brazil rendezésû foci VB idejére is.
Az olimpiai részvétel gondjai mellett beszéltünk egyéb, fõleg a kis országokat érintõkrõl is. A brazilok a továbblépést az országos futball szövetségektõl való önállósodásban látják. Persze õk nem ismerik az európai struktúrát, fõleg az UEFA nemzetközi kapcsolattartási rendszerét.
És ezen a ponton óriási meglepetés ért. Mico Martic válaszában ugyanis elmondta, hogy míg a horvát válogatott összesen nyolc napi együttlétet kapott a Horvát LSZ-tõl 2009-ben, addig a magyarok rendeztek két nagy nemzetközi tornát (Borsodi, Visegrádi) kétszer túráztak Brazíliában, edzõképzést indítottak, modern on-line rendszert vezettek be a mérkõzések adminisztrálásában, EB döntõt rendeznek, a többirõl nem is beszélve. Mondta ezt azért, hogy igazolja szavaival, hogy labdarúgó szövetségi kereteken belül is lehet megfelelõ támogatással lépegetni elõre.
Elhûlve hallgattam elõadását és másodpercek alatt híztam húsz kilót. Egyszerre elfelejtettem minden gondot, gyötrelmet, ami engem személy szerint is, de a futsalunkban dolgozókat ugyanúgy ér nap, mint nap a sportágért való sokszor kilátástalan küzdelemben. És hirtelen szerettem volna még nagyon sok mindent hozzátenni, például, hogy, már van négy öt olyan klubunk ahol nyugodt anyagi feltételek között szakmai munka folyik, hogy hetente többször is képernyõn van a futsal, hogy van nõi futsalunk, hogy télen teremben már sok- sok iskolában futsal szabályok szerint játszanak a gyerekek...
Természetesen nem szóltam, csak nyugtáztam az elismerõ bólogatásokat, és jól esett, hogy minket is irigyelnek valahol, valakik. (Persze itt nem a brazilokra gondolok.) Úgy látszik, ehhez Brazíliába kell utaznia az embernek.
Azért gondoltam, hogy leírom ezeket is a mérkõzéseken kívül, mert mindenkinek tudnia kell, aki a magyar futsalban tevékenykedik, hogy nem dolgozott, nem edzett, nem szervezett hiába 2009 - ben sem, és igenis van értelme a befektetett energiának. Úgy gondolom, hogy a lehetõségeinkhez képest a magyar futsal jól teljesít. Nekünk nem a csodatevõkre kell várni, hanem ezeket a lehetõségeket kell a jövõben még jobban tágítani.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden futsal barátnak Boldog Új Esztendõt!
Kasza János
