Brazil légiósokkal erősített a Nyíregyháza
2023.01.19 | 14:00
Brazil légiósokkal erősített a Nyíregyháza

Az öt újonc közül eddig a Nyíregyháza szerepel a legjobban, hiszen jelenleg a nyolcadik helyen áll, megelőzve a többi újoncot. A Lovas legénység az egyetlen olyan újonc, aki le tudott győzni élcsapatot, Berettyóújfaluban sikerült begyűjteni a pontokat. A vezetők nem elégedtek meg ennyivel és télen jelentősen megerősítették a keretet, két brazil légióst igazolva. Amennyiben beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, akár az alsóházat is megnyerhetik, de kiesési gondjaik biztosan nem lesznek.

 

A 26 éves Emanoel Joao Rodrigues, becenevén Maneca és a 29 éves Caique Aledes de Oiliveira, azaz Caíque rutinos játékosok. Caíque idáig hazájában futsalozott, háromszoros Sao Paulói regionális bajnok, míg Maneca hazáján kívül Kazahsztánban és Azerbajdzsánban is játszott már, előbbi ligában ezüstérmet szerzett, utóbbiban bajnokságot nyert, 2021-ben a Bajnokok Ligája harmadik legjobb góllövője volt.

Várakozáson felüli az eddigi szereplésünk, a terveknek megfelelően mögöttünk tudhatjuk az újoncokat, viszont nem dőlhetünk hátra és nem elégedhetünk meg, mert az alapszakasz után az alsóházban könnyű pozíciókat veszíteni – kezdte a sajtótájékoztatót dr. Mohácsi Máté ügyvezető. – Már a szezon elején úgy indultunk, hogy idő közben erősítsünk, ha a szakmai stáb szükségesnek látja és van rá lehetőségünk. Ezúton is köszönöm Tenkely Szabolcsnak, hogy ezt lehetővé tette, köszönöm továbbá a stábnak, hogy a két, jó pedigrével rendelkező játékos leigazolását gördülékenyebbé tették.

Amikor feljutottunk az NB I-be, a biztos bennmaradást tűztük ki célul – vette át a szót Tenkely Szabolcs, névadó szponzorunk, az A’Stúdió Kft. ügyvezetője. – Eltelt fél szezon, hellyel- közzel hoztuk azokat a meccseket, amiket mindenképpen nyerni kellett, de látszott hogy a mezőnyben rutintalanok vagyunk, ezért döntöttünk úgy a szakmai stábbal, hogy meg kell erősíteni a keretet. Hosszú keresgélés után rájuk esett a választás. Számításaink szerint ennek több hozadéka lenne. Egyrészt a kvalitásaik által szintet léphetünk, bízunk benne, hogy még élvezetesebb játékot tudunk nyújtani, ami remélhetőleg nagyobb nézőszámot eredményez. Azt is várjuk továbbá, hogy a saját nevelésű játékosaink tanuljanak a két brazil játékostól.

– Hatéves korom óta futsalozom, 2015-ben kezdtem el a profi karrieremet, több csapatban is játszottam és szép sikereket értem el – mondta el a 29 éves Caíque. – A domináns lábam a bal, tudok szélen játszani, valamint hátsó pozícióban. Kemény, de sportszerű játékosnak tatom magam, aki gólerős, de nagyon szeretek gólpasszokat is adni, folyamatosan keresem ennek a lehetőségét. Nagyon örülök, hogy Nyíregyházán megkapom a lehetőséget és pályafutásom során először kipróbálhatom magam Európában. Külön köszönettel tartozom Tamásnak, Attilának és Norbinak, akik nagyon sokat segítettek nekem eddig, illetve a csapat is barátsággal fogadott. Köszönöm a szakmai stábnak, hogy bizalmat szavazott nekem és hisz a képességeimben. Igyekszem a pályán meghálálni. Nagyon boldog és motivált vagyok, hogy a csapattársaimat kiegészíthetem és segíthetem. Együtt megyünk a célunk felé!

– Kilencéves koromban kezdtem el futsalozni a Joinville környékbeli iskolában, ahol édesapám volt az edző – kezdte a bemutatkozást a 26 éves Maneca. – Játszottam Kazahsztánban és Azerbajdzsánban, illetve több, nagyobb múlttal rendelkező brazil klubban. Minél többet szeretnék segíteni a csapattársaimnak és az edzőmnek, hogy elérjük a kitűzött győzelmi számot. Nagyon hálás vagyok a csapat teljes stábjának a fogadtatásért és a belém vetett bizalomért, ígérem, hogy a legjobbamat adom a csapatért. Center vagyok, a jobb a domináns lábam. Van egy barátom, aki már négy éve Magyarországon játszik, mindig nagyon elismerően beszélt az országról és a magyar bajnokságról. Nemrég érkeztem Nyíregyházára, de már most nagyon megtetszett, békés és nyugodt város. Komoly klubba kerültem, nagyszerű szakemberek irányítják a projektet, tetszik az álmuk, amit együtt valóra tudunk váltani. Tamás nagyszerű ember, amióta megérkeztem, nagyon jól bánt velem. Remélem, hogy a lehető legjobban tudom viszonozni a sok szeretet!

Caíque Aledes de Oliveira
Profi csapatai: Sorocaba, Mairinque, Osasco/Itapeva, Fib/Bauru, Botucatu, Amper, San Lorenzo, Stransklub, Marsall Futsal.
Sikerei: Sao Paulói regionális- bajnok (2011, 2012, 2014), ezüstérmes (2013), bronzérmes (2017), kupagyőztes (2018), kupamásodik (2016, 2017), szuperkupagyőztes (2018); PR Szövetség Kupa 2. hely (2019); Santa Catarina bajnokság 2. hely (2020); Mineiro állam bajnoka (2021).

Emanoel Joao Rodrigue „Maneca”
Klubjai: Jec/Krona Futsal, Umuarama-PR, Guarani-RS, Pulo Futsal, Atyrau Futsal (kazah), Araz (azeri).
Sikerei: Paulista Championship 2. hely (2020), Kazahsztáni Liga 2. hely, Azeri Liga-bajnok (2021-2022), Bajnokok Ligája-góllövőlistán 3. helyezett, több brazil regionális arany, ezüst és bronz.

 

Forrás és fotók: Nyíregyháza Futsal

Hírdetés

Videók

Aramis SE - Újpest FC - 220VOLT (2023.02.03, stream)
2023.02.02 | 23:57
Haladás VSE - ELTE-BEAC Élő közvetítés, 18:30
2023.01.30 | 14:03

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.01.28 | 09:38
2023.01.24 | 18:02
2023.01.24 | 15:30
2023.01.15 | 21:30
2023.01.14 | 08:00
2023.01.13 | 05:02
Támogatóink

Partnereink