Bravúros döntetlen Ukrajna ellen
2018.09.13 | 07:48
Bravúros döntetlen Ukrajna ellen A Dombó János vezette női futsalválogatott első Eb-selejtezőjén 4-4-es döntetlent játszott a toronymagas favorit, házigazda ukránokkal Cserkasziban.

9d8f78fb-a77b-4a23-bd82-d55795aac8c7

Az UEFA tavaly döntött arról, hogy 2019-től a női futsalválogatottak számára is megrendezi hivatalos Európa-bajnokságát. Az első ilyen tornát 2019 elején tartják négy válogatott részvételével, a selejtezőket viszont már a héten elkezdték a csapatok. Az Eb házigazdája a négy résztvevő ország egyike lesz.

3274aad9-a55e-4fc7-a0fc-510be11830b1

A magyar válogatott is nevezett a sorozatra, és szerdától Ukrajnában próbálja meg kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt. A Dombó János vezette magyar csapatnak nehéz dolga volt az első játéknapon, hiszen szerdai ellenfelünket, a házigazda ukránokat nálunk jóval magasabban jegyzik, a kontinens legjobbjai között tartják számon női futsalban.

4209b71d-7dae-4d72-b5f3-026334a33e7f

Ettől függetlenül a megilletődöttség jelét sem mutatta a magyar válogatott, olyannyira, hogy a 7. percben megszerezte a vezetést Kota Gabriella révén, majd Sipos Lilla góljával a 11. percben már 0-2 volt az állás. A hazaiak nem sokkal később büntetőből szépítettek, de a szünetban így is a magyar válogatott vezetett, és meggyőző játékának köszönhetően bizakodva várhatta a folytatást. c73eb12b-b37b-475c-ae13-3f7737e891b8 A második játékrészt nagyon rosszul kezdtük, az ukránok bő két perc alatt három gólt is szereztek, és 4-2-re megfordították az állást. A magyar válogatott nem esett össze, Kota révén a 30. percben felzárkózott, majd két perccel később egy öngóllal kiegyenlített (4-4). A meccs hajrájában mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de ezek kimaradtak, így döntetlennel zárult a találkozó. A csoport másik mérkőzésén a fehéroroszok 8-0-ra verték a kazahokat, a mieink csütörtöki ellenfelét. - Óriási bravúrt értünk el ezzel a döntetlennel, a mérkőzés után rengetegen gratuláltak, és fejezték ki meglepetésüket, nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is – értékelt a mérkőzés után Dombó János szövetségi edző. – Nagyon bátrak voltunk, megleptük az ukránokat a letámadásunkkal, és két góllal el tudtunk húzni az első félidőben. A hazaiak csak büntetőből értek el gólt a szünet előtt, de fordulás után sajnos bennragadtunk az öltözőben, és csak egy időkérés után tudtuk rendezni a sorokat. Visszajöttünk a meccsbe, és 4-4 után nagyon közel jártunk az ötödik gólunk megszerzéséhez, igaz, el kell ismerni, az ukránoknak is voltak nagy helyzeteik, a kapufa és a remek kapusteljesítményünk is segített bennünket. Gratulálok a lányoknak, mindenki profin állt hozzá a mérkőzéshez, mentálisan végig erős volt a csapat. Bízunk a hasonlóan jó folytatásban.

Ukrajna-Magyarország 4-4 (1-2) Cherkassy, Eb selejtező Magyarország: Nagy Tünde - Sipos Lilla, Csepregi Gabriella, Kota Gabriella, Varga Adél Cserék: Varga Luca, Szabó Boglárka, Megyeri Boglárka, Gál Tímea, Fülöp Diána, Krascsenics Csilla, Gelb Mónika Edző: Dombó János Ukrajna: Sagaidachna – Tytova, Volovenko. Forsiuk, Pavlenko Csere: Tsykalenko, Sydorenko, Kyrylchuk, Nayborodina, Dubytska, Babenko Edző: Oleg Shaytanov Forrás: futsal.ua, mlsz.hu      
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink