Botrányos meccs Nagykanizsán; REAC-bravúr
2021.12.01 | 12:56
Botrányos meccs Nagykanizsán; REAC-bravúr

Véget ért a férfi NB II első köre, nyugaton pedig sohasem látott tumultus alakult ki a tabellán! A harmadik helyezett és a hátulról harmadik között csak három pont van, miközben egy ponton belül van hat csapat! Az UTE nagyon elhúzott a mezőnytől, a BAK nagyon leszakadt, a két csapat között viszont bármelyik végezhet még bárhol az alapszakasz végére.

NYUGATI CSOPORT

Amint a beharangozóban is írtuk, a Dunaújváros–Tihany meccs igencsak szorosnak és érdekesnek ígérkezett, és nem is okoztak nekünk csalódást a felek. A 24. percig a hazaiak vezettek kétszer, a 25.-re viszont már a vendégek voltak előnyben. Két percre rá egyenlített az Újváros, de azonnal jött a Tihany-válasz, a végjáték pedig nem hozott újabb gólt. A Balaton-parti együttes az alapszakasz során épp most először lett felsőházas, míg a Dunaújváros visszacsúszott oda, ahol a legtöbb időt töltötte, az utolsó előtti helyre, de még semmi sincs veszve, még a második hely is csak nyolc (!) pontra van, a formájuk nem rossz, abszolút esélyesek lehetnek a felsőházra.

A forduló rangadóját az UTE parádésan kezdte, 12 perc alatt már hárommal vezetett az MFA otthonában, ám a második félidő elejére a hazaiak feljöttek egyre. A vendégek azonban visszavették az irányítást, ismét elmentek hárommal, így a végén már csak szépíteni tudtak az érdiek. Ennek ellenére sem a hétfői meccs, sem az eddigi teljesítménye miatt nincs oka szégyenkeznie az MFA-nak, az újonc a negyedik helyen zárta az alapszakasz felét. A lilák parádésan menetelnek, veretlenül, csupán egy döntetlennel, magasan a legtöbb gólt (82-t) szerezve vezetik a tabellát, ha így folytatják, nemcsak az alapszakasz-győzelem, a feljutás sem lesz kérdés!

Kollár Péter 9. percben szerzett öngólja volt az egyetlen találat a 33. percig a Nagykanizsa–Sárvár mérkőzésen. Ekkor újabb hazai játékos talált be, ezúttal, az ellenfél kapujába, büntetőből, aztán viszont elhibáztak egy tízest. A mérkőzés vége botrányba fulladt. A hazaiaknak összegyűlt a hatodik (majd a hetedik és a nyolcadik) faultjuk, a vendégek három kisbüntetőből is betaláltak, ezt a kanizsaiak pedig nagyon rosszul viselték: három játékosukat is kiállították. Közülük Szőke Ádám hat meccset kénytelen lesz kihagyni, de nem ő járt a legrosszabbul, Schuller Ferencet négy hónapig eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől! A Sárvár két találkozóval kevesebbet játszva is dobogós, a Nagykanizsa pedig ezzel éppen lecsúszott a felsőházról, de csak egy pontra van a harmadik helytől.

Tíz perc alatt kettővel vezetett a PEAC a BAK otthonában, de aztán a hazaiak feltámadtak, helyzetek sorát alakították ki, és szépíteni is tudtak a második félidő elejére. Ekkor senki sem gondolta volna, hogy sima vendégsiker lesz a vége, de így lett. A kinyíló BAK-ot öt újabb góllal büntette meg a Pécs. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy egy ijesztő sérülést szenvedett a vendéglátók gólszerzője, Eszes Milán sípcsontja felnyílt a kapufának csúszva, mindkét csapat játékosait megviselte az eset, hála istennek végül nem történt nagyobb baj. A két csapat eddigi teljesítményét értékelve: a PEAC a győzelmével a kilencedik, és csak egy pontra van a felsőháztól, a BAK lassan elengedheti az alapszakaszt, és készülhet a bennmaradási harcra a rájátszásban – már ha be tudják fejezni az anyagi problémák ellenére a szezont.

Mindig nagy kérdés, hányan játszanak vissza a Haladás II-be az első csapatból, ezúttal nem a legerősebb kerettel utaztak Szigetszentmiklósra a szombathelyiek. Ez pedig meghozta a mély gödörben lévő hazaiak feltámadását, akiknek most végre nem volt létszámproblémájuk, így 3–1-re nyertek. A miklósiak az október 4-e óta megszerzett első győzelmükkel kimásztak a kiesőzónából, és még így is csak három pontra vannak a felsőháztól. A kis Hali most a második, de a Sárvár úgy van három ponttal mögötte, hogy két meccsel kevesebbet játszott, miközben az UTE 12 ponttal előtte van az élen.

Megint semmi sem utalt arra, hogy a REAC legyőzi az ELTE-t, de a rákospalotaiak továbbra is az egyetemisták mumusai. A hazaiak öt perc alatt kétgólos előnybe kerültek, majd a szünet előtt szépítettek a vendégek, de a végjáték a REAC-é volt, amely 4–1-re nyert. Amíg az ELTE egy remek széria után most kétszer egymás után kikapott, a REAC mély gödörből kimászva nyert két találkozót. Az egyetemisták így még épp a felsőházban zárták az alapszakasz felét, de még két meccset pótolniuk kell, míg a vendégek szintén 15 ponttal állnak, csak a nyolcadik helyen.

FÉRFI FUTSAL NB II, 11. FORDULÓ, NYUGATI CSOPORT

Dunaújváros – Tihany 3–4 (Csányi, Perjési, Németh, ill. Rusvai, Tar, Csernay, Bocsev)
MFA – UTE 3–5
(Csordás, Dávid, Vas, ill. Czerman 3, Huszty 2)
Nagykanizsa – Sárvár 1–4
(Szakmeiszter, ill. Kollár (öngól), Nagy, Kuti, Soós)
BAK – PEAC-B Build&Trade 1–7
(Eszes, ill. Vénosz 3, Füzes, Bartal 2, Örsi)
Kisép Szigetszentmiklós – Haladás II 3–1
(Csapó, Tövisháti, Maczinkó, ill. Vidák)
REAC – ELTE-BEAC 4–1
(Kiss, Szántovszki, Orosz, Hegyi, ill. Szini)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink