Borul-e a papírforma valamelyik elődöntőben?
2016.02.19 | 21:08
Borul-e a papírforma valamelyik elődöntőben? Gyöngyös, Városi Sportcsarnok 15:30 1. elődöntő: RÁBA ETO - MVFC-BERETTYÓÚJFALU Meglepheti-e a másodosztályú Fradi az NBI egyik élcsapatát?! 18:00 2. elődöntő: DUNAFERR DF RENALPIN FC - FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA Két olyan együttes találkozik az esti találkozón, akiknek már a négy közé jutás is az eddigi legnagyobb sikerük a klubjuk történetében. Egyik fél sem játszhatott még elődöntőt, így akármelyikük is jut a fináléba, az még tovább írja saját történelmét. A legrövidebb útja a Final Fourba az újvárosiaknak volt, hiszen az első körben erőnyerők voltak, míg utána a Gödöllő visszalépett ellenük, így játék nélkül várhatták a Haladás elleni negyeddöntőt. A párharc igen kiélezettre sikerült, hiszen mindössze idegenben rúgott góllal mentek tovább Revelandék. Az első meccsen egy gólos előnyre tettek szert, és a visszavágón megcsapta őket a kiesés szele, hiszen kétszer is három gólos hátrányba voltak a Hali ellen, de az utolsó percben vészkapus játékot követően ledolgozták a hátrányukat, és továbbjutottak. Ami a zöld-fehéreket útját illeti, a négy együttes közül egyedül ők játszottak mind a három körben. Az első körben a TF ellen kezdtek, és magabiztos 6-0-s győzelmet arattak. A második fordulóban a bajnoki riválisukat, a BME-t látták vendégül és meglepően nagyarányú 11 gólos különbségű siker lett a vége. Jöhetett a negyeddöntő, ahol már első osztályú ellenfél várt rájuk a Göcsej személyében. A párharc nagy izgalmakat hozott. Az odavágó a rossz időjárás miatt elmaradt, így a népligeti visszavágó lett az első mérkőzés, ahol a zöldek két gólos előnyt szereztek, és így utazhattak Zalaegerszegre. A Göcsej hazai környezetben ledolgozta hátrányát szünetre és továbbjutásra állt, de a Fradi második félidei remek játékéval fordított, és kiharcolta a továbbjutást.

Dunaújváros Futsal 2015-2016

Az Újváros jelenleg negyedig az NBI-ben, de mindössze egy pont választja el őket a dobogótól. Az ősszel remekeltek különösen, egyedüliként legyőzték az ETO-t, ráadásul idegenben. Az idei szezon annyira nem indult jól, de egy győzelemmel akár felléphetnek a második helyre is. A Fradi egyedüliként képviseli a másodosztályt, ahol kiemelkedik. Összes meccsüket megnyerték, mindössze két mérkőzésen fordult elő, hogy „csak” egy góllal nyertek, így nem meglepő, hogy magabiztosan vezetik a nyugati csoportot, és szinte mindenki elkönyvelte a feljutásukat. A két klub még nem találkozott egymással, ez lesz az első tétmérkőzésük egymás ellen. Az esélyek a Dunaferr mellett szólnak, hiszen mégiscsak az első osztály egyik élcsapatáról van szó, ahol több olyan válogatott játékos is szerepel, akik megjárták az Európa-bajnokságot. De rajtuk kívül is sok olyan játékosuk akad a keretben, akik sok nagy csatát megjártak már. Többek között Reveland Zoltán, aki az együttes egyik legjobbja volt az idei szezonban, és bár sérüléssel küzd, minden bizonnyal ott lesz a pályán, és rajta sok múlhat szombat este. Vélhetően lesznek hiányzóik is. Ha lehet hinni a híreknek, Fekete Róbertre nem számíthat a szakvezetés, és akadnak még kisebb kérdőjelek. A Fradi annak ellenére, hogy másodosztályú, mindenki egyetért azzal, hogy első osztályú kerete van. Hiába fiatal a keret, és az átlag életkor 25 év alatt van, sok rutinosnak mondható játékos alkotja, akik már máshol letették névjegyüket. A keret nagy része szerepelt az U21-es válogatottban, de Karacs és Andorka személyében felnőtt válogatottjuk is akad. A Fradinál is akadnak problémák, néhány sérült az ő házuk táján is van, de nagy valószínűség szerint ott lehetnek a parketten. Amire figyelniük kell, hogy több olyan játékos is akad, akinek vigyáznia kell a sárga lappal, mert továbbjutás esetén lemaradhat a fináléról.

12718179_1021866344572123_4243935352330063841_n

Mind a két csapat weboldalán hasonlóan vélekednek a találkozóról. Úgy vélik az Újváros az esélyesebb, de egy meccsen bármi megtörténhet, és bíznak benne, hogy feléjük billen a mérleg. Ami még a mérkőzés érdekessége lehet, hogy a találkozó egyik játékvezetője az a Borbás Bottyán lesz, akinek mindössze két NBI-es mérkőzése van. Nagy kérdés, hogy a sporik mennyire tudják majd kezelni a felfokozott hangulatot, ami a lelátóról illetve a játéktérről várható. Fehér Zsolt, a Dunaújváros edzője: - Nem hinném, hogy ennek a mérkőzésnek az esélyeit meg lehet mondani %-os arányban! Egy dolog biztos, mi játsszuk a mi játékunkat! Az már egy kis jel lehet, hogy papíron a leggyengébb csapatnak titulálnak minket a Ferencvárosnál. Dönteni egyértelműen a rutin, illetve a helyzetkihasználás fog. Ha jó arányban használjuk ki helyzeteinket, bekerülhetünk a vasárnapi döntőbe, ha nem, akkor a Fradinak is megvan adva a lehetőség! Ami a másik ágat illeti, biztos, hogy Dróth Zoli hiánya nagy vesztesége a Győrnek, de ahogy hallom, sikerült helyére hozni egy brazil srácot. A pálya talaja egyértelműen a Berettyóújfalu mellett szól. Ha tippelnem kéne, még mindig a Győrt érzem erősebb csapatnak, de tudni kell, hogy Turzó mester már többször meglepte nagy riválisát! Kíváncsian várom ezt az összecsapást is. Sivák Péter, a Fradi edzője: - Ahogy közeledik a találkozó, úgy vannak a játékosok is egyre felfokozott hangulatban. Nagyon szeretnénk bizonyítani, hogy helyünk van a legjobb négyben. Több helyen elmondtuk, hogy nagy dolog, hogy egyáltalán itt lehetünk, de ahogy a mondás is tartja, evés közben jön meg az étvágy. Azt gondolom, maximálisan felkészültünk a találkozóra, ahol sok múlik a pillanatnyi formán. Amennyiben szebbik arcunkat mutatjuk, lehet esélyünk az esélyesebb Újváros ellen. Madarász János, a Veszprém edzője: - Ezt a mérkőzést nagyon nehéz megtippelni. Bár papíron mindenképpen a Dunaferr az esélyesebb, de ne feledjük a Ferencváros igaz, hogy egy osztállyal lejjebb szerepel, de nem NBII-es kerettel. A Dunaferr játéka kellemetlen minden ellenfélnek, hiszen elég agresszívan játsszák ezt a játékot. Az igazolásaik is jól sikerültek, mert a többségük erősítést jelent. A Fradinak meg jó erőfelmérő lehet a következő évre. Megtudhatják, hogy ha egy NBI-es élcsapattal játszanak, mire lehetnek képesek, amennyiben sikerül nekik a feljutás. Ami nagy szerepet játszhat az pedig nem más, hogy a kapuban ki hozza az extrákat. A tippem Dunaferr győzelem, viszont ha a Fradi nyerne, azon sem lepődnék meg nagyon.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink