Bódi Attila neve nem ismeretlen a hazai futsalban egy csöppet is járatosak elõtt. Még a "hõskorban" a Hódmezõvásárhelyi VSC csapatának volt a játékos-edzõje, majd késõbb a nagy terveket szövögetõ Elsõ Beton Szeged csapatát készítette fel. Jutalma bajnoki ezüst és kupaezüst. Késõbb, a strandfoci válogatott edzõjeként hallottunk róla, majd Erdélybe szerzõdött. Reméljük, visszatér a futsalba!
- Régóta nem hallottunk felõled. Mit csináltál az elmúlt években, foglalkoztál-e a futsallal?
Bódi Attila: - Az Elsõ Beton Szeged sajnálatos megszûnése után adódott egy lehetõség Erdélyben. A Sepsiszentgyörgyi futsal csapat feljutott a román elsõ osztályba és futsalban jártas edzõt kerestek. A minta meg volt, Kozma Misi a szomszédban Székelyudvarhelyen dolgozott, sikerrel. Egy volt csapattársam révén kerültem képbe és 2008 júliusától én edzettem a csapatot. Nem volt egyszerû döntés, mert a családom itthon maradt, de a kihívás, hogy egy csak futsallal foglalkozó kerettel és akkor a magyarnál jóval erõsebb bajnokságban dolgozhatok döntött. Sajnos a közös munka nem tartott sokáig, de mivel az edzõsködés mellett egy vállalkozást is elindítottam, félig meddig Erdélyben ragadtam, illetve ingáztam Magyarország és Erdély között. Ez a körülmény meghatározta, hogy edzõsködést nem tudtam vállalni, de a futsalt folyamatosan figyelemmel követtem. Sok bajnoki és válogatott mérkõzést néztem meg mindkét országban. Az igazság az, hogy 5-6 év folyamatos edzõsködés után kell is mindig egy kis pihenés, feltöltõdés, de ez most egy kicsit hosszúra nyúlt, nagyon hiányzik már a játék, az öltözõi légkör.
- Romániából hazatérve milyen terveid vannak? Futsal, nagypályás foci, strandlabdarúgás? Mihez volna kedved? Milyennek látod a futsal és a nagypálya viszonyát? Hogyan lehetne a kettõt összekapcsolni, egyáltalán érdemes? Melyik a jó út?
BA: - Mindegyikhez akár külön-külön, de leginkább együtt. Hosszú évek óta érlelõdik bennem egy koncepció a labdarúgásról, de globálisan. Mindegyik szakágnak van szerepe benne. Megvan mindegyiknek a saját specifikuma, de jól kapcsolhatók egymáshoz, sõt úgy gondolom, szükségszerûen kell kapcsolni õket egymáshoz. Mondok példákat: a "90-es évek elején Hódmezõvásárhelyen az NB III-as nagypályás csapatnak és az NB I-es futsal csapatnak is én voltam az edzõje. Közös volt a keret és mivel a szakmai munka egy kézben volt, tudtam úgy irányítani, hogy mindkét szakágnak az elõnyeit kihasználtuk és ez nagyon eredményesen mûködött. A nagypályás edzõk döntõ többsége tiltotta (tiltja) játékosainak a futsalt, én a gyakorlatban használtam, sikerrel. Miért? Több okból is. Amennyiben összehasonlítom, hogy a "60-as, "70-es, 80-as években felnövõ gyerekek és a mai felnõtt játékosok gyerekkorukban mennyi idõt töltöttek labdával óriási különbséget találok a maiak kárára. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy ez milyen különbséget jelent technikai, de taktikai értelemben is. Az én játékosaim azzal, hogy futsaloztak is, olyan fölénybe kerültek a csak nagypályázókkal szemben a labdaérintés-szám tekintetében, ami nagyon rövid idõn belül is látványos fejlõdést eredményezett a játékukban, de ugyanilyen jelentõs elõnyt jelent, hogy a futsalban jóval kisebb a holtidõ a játékban, ezért a rendszeresen futsalozó játékosok koncentrációs szintje 10-15 perccel is hosszabb lett, amivel nagypályán meccseket tudtunk nyerni. További elõny volt, hogy a kispályán a játékosoknak kisebb területen és rövidebb idõ alatt kellet megoldani az alap technikai elemeket, ami a helyzetmegoldó képességüket javította markánsan, ez szintén nagy elõnyünkre szolgált nagypályán, továbbá a futsalban szükségszerûen begyakorolandó 4 játékos együttes védekezését a nagypályán remekül tovább lehet bõvíteni, több 4-est összekapcsolni, vagy a mai korszerû labdarúgás, számomra talán legfontosabb eleme a labda nélküli mozgások megtanulására óriási elõnyt jelent a futsal és még sorolhatnám. A fentebb felsoroltakat egyértelmûen lehet látni nemzetközi szinten. A mai idõk sikeres nagypályás csapatai a fenti ismérveket mutatják. Az etalon pedig az FC Barcelona, zseniális kispályás játék nagypályán. Azonban országokra is vetíthetem a fentieket. A jelen kor futballját meghatározó országokban a futsal is jelentõs szerepet játszik. Brazíliában 12 éves korig futsallal képzik az utánpótlást és utána válik ketté a két szakág, amelyek nagy bázissal rendelkeznek, rengeteg jól képzett játékost adnak a világ sok országának bajnokságaiba és a válogatottjaik folyamatosan esélyesei a világversenyeknek. Spanyolország az elmúlt évtizedekben rengeteg munkát és pénzt fektetett a futsalba, amellett hogy a világ talán legerõsebb bajnokságával rendelkezik, a válogatottja Európa, majd Világbajnok lett és érdekes módon a futsalosok után megtette ugyanezt nagypályán is, ami elõtte még sohasem sikerült nekik, ráadásul a játékuk alapvetõ jellemzõje a rövidpasszos pozíciós játék. Portugália futsal klubcsapatai adják az elmúlt két év futsal BL gyõztesét, válogatottjuk felnõtt a világ élvonalához, rengeteg edzõjük dolgozik Európa sok országában (pl. a magyar bajnoknál is) és hasonló ismérvek jellemzik a nagypályás szakágat is, erõs klubcsapatok (Európa Liga legjobb négy között három portugál volt), világklasszisokból álló válogatott, sok jó edzõ. Számomra teljesen egyértelmû, hogy a két szakág közös úton halad a maga specifikumait megtartva, de egymás számára sok hasznot hajtva és nem egymás kárára. A nagypályás utánpótlásképzésbe sok futsal elemet lehetne és kellene idehaza is beépíteni. Nos, ezt kellene nálunk is alkalmazni.
Az MLSZ jó úton halad, felismerte, hogy tömegbázis nélkül nem tud fejlõdni a magyar labdarúgás. Ugyanakkor nem ismerte fel, hogy a tömegbázis növeléséhez nélkülözhetetlen eszköz a futsal, amit jelenleg csak egy megtûrt mostohagyerekként kezelnek és nem vesznek komolyan. A futsal két területen tudna segíteni a tömegbázis szélesítésében, de ott drasztikusan. Az egyik az iskolai labdarúgás, ahol újjá kell éleszteni az iskolai bajnokságokat nagypályán, de elsõdlegesen kispályán 4+1-ben. A másik terület a szabadidõs labdarúgás, az úgynevezett városi kispályás bajnokságok. Ezekben a bajnokságokban több tízezer játékos hódol az amatõr focinak, de sajnos 5+1-es rendszerben. Ezt kellene átalakítani 4+1-re, ami óriási bázist adna a futsalnak és azon keresztül a teljes magyar labdarúgásnak. Ezeket a folyamatokat nem szabad drasztikusan erõltetni, hanem fokozatosan kellene bevezetni. Minden folyamatnak a fejlõdési lehetõség a mozgató rugója. Meg kell értetni a szabadidõs labdarúgást szervezõkkel, hogy az 5+1-ben csak hagyomány van fejlõdési lehetõség nincs. Nincs megyei, vagy országos bajnokság, nincs válogatott, nincs elõre lépési lehetõség sem csapat, sem egyéni szinten. A 4+1-re való átállás nem direkt futsalra való átállást jelentene. Lehet szabadtéren játszani, mert a városi bajnokságokat zömében ott ûzik, lehet pattogós (nem futsal) labdával játszani, ha nem teremben zajlik a játék és a szabályokat is fokozatosan kellene átvenni a futsalból. Ezekbõl a bajnokságokból nõhetnének ki olyan játékosok, akik egy szervezett futsal egyesület keretein belül már a hivatalos futsalt tanulhatnák és ûzhetnék NB-s, vagy akár válogatott szinten is. Így lehetne egyfelõl játékosokat biztosítani a ma még kevés futsal klubnak. A kiszélesített bázisú iskolai és szabadidõs fociból kellene meríteniük a labdarúgó és futsal egyesületeknek a legtöbb helyen amatõr vagy félprofi szinten, ahol a két szakágat együtt is ûzhetnék a játékosok. Ott pedig ahol a gazdasági háttér adott, ott kell professzionális szinten ûzni a két szakágat, természetesen ott már külön választva. Úgy gondolom egy ilyen koncepciót nagyon jól meg lehetne valósítani többek között a lakóhelyemen, Hódmezõvásárhelyen, amennyiben a város az infrastrukturális oldalt elérhetõvé tenné. Iskolai és szabadidõs foci széles bázissal, NB III-as nagypályás csapat, futsal alapokkal mûködõ minõségi nagypályás utánpótlásképzés, NB I-es futsalcsapat minõségi futsal utánpótlásképzéssel és egy strandfoci csapat, felnõtt szinten egy kerettel mûködtetve. Ennek az anyagi oldalát nagy részben vállalkozói oldalról elõ lehet teremteni. Hát tömören így látnám én a labdarúgást komplexen.
- Véleményed szerint, hogyan lehetne egy jó futsal csapatot felépíteni kishazánkban? Mik a feltételei?
BA: - A fentiek szerint fel lehet építeni egy magyar viszonylatban jó futsal csapatot. Amennyiben nemzetközi szintben gondolkodik valaki, akkor viszont már nagyon komoly gazdasági hátteret kell biztosítani és nem elég összevásárolni sok jó futsal játékost. Az utánpótlásba is nagyon sok pénzt és munkát kell fektetni, mert különben úgy járnánk, mint az elmúlt évek román bajnok csapatai (Déva, Brassó, Székelyudvarhely), amik vagy megszûntek, vagy vegetálnak, mert nem volt utánpótlásuk.
- Te már játszottál kupadöntõt is és lettél bajnoki második is az Elsõ Beton Szeged csapatával. Csak az akkori idõk legkiválóbb csapata, a Csõ-Montage tudott Nálatok akkor jobb lenni. Most milyennek látod edzõi szemmel a hazai futsalt ill. a nemzetközi teremfocit?
BA: - A futsal hihetetlenül gyorsan változik, fejlõdik. A magyar futsal is fejlõdött, a bajnokság erõsebbé vált, ugyanakkor a válogatottnál generációváltás zajlik, ami nem fog zökkenõmentesen megtörténni. Az EB rendezés komoly lökést adott a hazai futsalnak, nem volt véletlen a csapatok számának emelkedése. Ez komoly sikere a magyar futsal vezetésének, ugyanakkor látniuk kell azt, hogy ha nem sikerül drasztikusan tömegbázist teremteni a futsalnak akkor ez a fejlõdés el fog akadni. Azaz el kell érniük, hogy a futsal bekerüljön az iskolai tantervbe és a szabadidõs kispályás labdarúgó bajnokságok 5+1 helyett 4+1 -ben folytatódjanak. A futsalban meghatározó nemzetek ezeken a területeken messze elõttünk járnak. Szakmailag azt látom, hogy gyorsul a játék, ezért nagyon fontos, hogy a játékosok az alapvetõ technikai elemeket magas készségszinten egyre gyorsabban tudják alkalmazni. Ahhoz viszont, hogy ez megvalósuljon nem elég az, hogy elkezdünk nagypályás felnõtt játékosokból futsalosokat képezni. Szükség van, a jóval nagyobb létszámú tömegbázisra ahol a játékosok megkapják a 4+1 alapjait és az abból kinövõ játékosokat a futsal egyesületekben magas szinten kell tovább képezni. Ez az alapja annak, hogy ne szakadjunk le a nemzetközi futsal élvonalától.
- Egyre több volt válogatott játékos (Kénoszt Feri, Jávor Öcsi, Tóth Miki, Frank Tamás, Tóth Szabolcs, Márkus Ákos) vág bele az edzõsködésbe. Azt hiszem, ez jót tesz sportágunknak. Szerinted?
BA: - Egyetértek, a felsoroltak mindannyian sokat tettek a futsalért. Játékos múltjuk, tapasztalatuk megfelelõ alap arra, hogy a magyar futsal tovább fejlõdjön a segítségükkel.
- Sajnos a fentiek ellenére kevés az igazi edzõ a futsalcsapatoknál. Önmagukat nevezik ki egyesek edzõnek, megváltónak. Mit gondolsz, hogyan lehetne edzõket "gyártani"?
BA: - Amíg ennyire szûk létszámú a futsal társadalmunk addig ez nagyon nehéz lesz. A már fentebb említett tömegbázis kiszélesítése azonban segíthet ezen a területen is, termelhet ki nem csak játékosokat, hanem szakembereket is, akiket természetesen ki- és tovább kell majd képezni. A másik vonal pedig az iskolai, az MLSZ-nek el kell érnie, hogy a testnevelõ tanárok képzésében benne legyen a futsal is ugyanúgy mint a többi labdajáték.
- Vállalnál újra munkát a futsalunkban?
BA: - Egyértelmûen igen. Lassan 2 éve gyakorlati munka nélkül, csak elméleti síkon foglalkoztam a futsallal. Kipihentem magam, feltöltõdtem, rengeteg ötletem, tervem van, amit a gyakorlatban kellene kipróbálni, tovább fejleszteni. Várom a kihívásokat!
