Biztos Dunaújvárosi siker a Veszprém ellen
2018.03.20 | 09:04
Biztos Dunaújvárosi siker a Veszprém ellen
A tartalékosan felálló Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata a Veszprém elleni győztes mérkőzéssel fejezte be a bajnoki alapszakasz küzdelmeit.
3f3733c5-9076-4d6c-8abe-249294d7f122Legutóbb idegenben a Nyírgyulaj ellen 2-2-es döntetlent játszó Dunaferr DUE Renalpin FC ezúttal hazai pályán javíthatott, mégpedig a meglepésre mindig kész Veszprém együttese ellen. Az már a találkozó előtt eldőlt, hogy a Dunaferr a jelenlegi negyedik helyérőtől előbb nem végezhet az alapszakasz zárásakor, ettől függetlenül jó meccsre vártunk, hiszen az őszi 4-3-as vereség miatt volt miért visszavágniuk. Jól indították Takó Csaba fiai a találkozót, hiszen már az első soruknak több gólszerzési lehetőség volt. Ezek mindegyike Pál Patrikhoz kötődött, akinek első lövését még védte Schmidmajer, de egy perccel később az újabb bombánál már nem tehetett semmit (1-0). Az első sorcsere után Csányi Dávid tesztelte a Veszprém hálóőrét, aki ezt követően Varga Csaba lövését is hárította. A folytatásban új játékosuk, Oroszi László távoli bombája akadt el Schmidmajer Ádámban, aki egy perccel később már a háta mögül, a hálóból vette ki a labdát, melyet Pál Patrik passza után Schrancz Balázs elegáns mozdulattal juttatott oda (2-0). A két bekapott gól és a közben megérkező veszprémi szurkolótábor felébresztette a vendégeket, akik magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak. Ezt először Bencsik lövése jelezte, melyet Rigó László szép mozdulattal hárított, majd sorra vezették akcióikat Madarász János tanítványai. A védekezést azonban egy-egy kontratámadással sikerült színesíteni, melyek közül Fridrich Dávidé volt a legveszélyesebb. A 17. percben szépített a Veszprém. Pontos passzok után Bognárhoz került a labda, aki pontosan fejezte be csapata akcióját (2-1). Ezt követően a döntetlen megszerzésének érdekében Madarász edző időt kért, de az nem hozott sikert, így egygólos hazai előnnyel zárult az első felvonás. Képek: DO-archív A térfélcserét követően előbb Pál Patrik zúgó bombával tornáztatta meg a veszprémi kapust, de ő a labdát a kapu fölé tenyerelte, majd egy perccel ezt követően sikerült megszerezni a harmadik találatot. Ezúttal Fridrich Dávid volt az előkészítő, aki precízen passzolta a labdát Schrancz Balázshoz, melyet a Dunaferr korelnöke szépségdíjas mozdulattal terelt a hálóba (3-1). Bár az összecsapás tempója nem volt túl nagy, ennek ellenére a hazaiak sorra dolgozták ki helyzeteiket. Pál beadását Boldizsár Csaba fejelte centikkel mellé, majd ismét Oroszi próbálkozott távolról, lövése azonban elkerülte a felső lécet. A hazai fölény ellen nem tudott mit tenni a Veszprém, mialatt az újváros megszerezte a mindent eldöntő negyedik találatát. Azt az igen kiváló lövő technikával rendelkező Pál Patrik szerezte, aki védhetetlen lövéssel mattolta Schmidmajer Ádámot (4-1), ezzel lezárva a mérkőzést. Összességében annak ellenére is teljesen megérdemelten győzött a Dunaferr, hogy a második játékrészben visszafogott tempót diktált. Dunaferr DUE Renalpin FC - Futsal Club Veszprém 4-1 (2-1) Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Farkas Balázs - Zimonyi Péter - Kovács Gábor Dunaferr DUE Renalpin FC: Rigó László - Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Pál Patrik, Varga Csaba. Cserék: Cseresnyés Alex és Reveland Zoltán - Németh Péter, Schrancz Balázs, Boldizsár Csaba, Fekete Róbert, Oroszi László Krisztián, Csányi Dávid István. Vezetőedző: Takó Csaba. Futsal Club Veszprém: Schmidmajer Ádám - Kellner Károly, Püspök Péter, Apatini Márk, Bencsik Ádám. Cserék: Spandler Mátyás, Fehér Krisztián, Ruzicska Attila, Boromisza Dániel, Varga Ádám, Bognár Péter Vezetőedző: Madarász János Góllövők: Pál 2, Schrancz 2 illetve: Bognár Sárga lap: Pál Patrik 28459161_10213569600573290_1094341929_nTakó Csaba: - Számunkra már tulajdonképpen tét nélküli volt a mérkőzés, így pihentetni tudtuk a sérültjeinket, illetve több lehetőséghez jutottak azok a játékosok is akik eddig kevesebbet, vagy egyáltalán nem játszottak. Nem elsősorban ezért, de nehéz értékelni a mérkőzést, mert sajnos nem volt minimális éle sem a találkozónak. Szép gólokat lőttünk, folytattuk jó sorozatunkat és önbizalommal telve várjuk a sorsolást. Sok sikert kívánok a Veszprémnek a folytatásban! 1111Madarász János: - Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez! Csak azt nem értem, ha nyertek miért voltak szomorúak?! Forrás: Dunaújváros online      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink