Biztos Dunaferr siker Nyírgyulaj ellen
2017.01.16 | 21:42
Biztos Dunaferr siker Nyírgyulaj ellen  A mérkőzés nagyobbik részében fölényben játszott, s teljesen megérdemelt, 5-1-es győzelmet aratott a Nyírgyulaj elleni hazai bajnokin a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely újabb sikerével feljött a bajnoki tabella második helyére.
Izgalmas csatát vártunk a Dunaferr – Nyírgyulaj meccstől, hiszen a hazaiak a tabella második helyére vágytak, melyre a Berettyóújfalu vereségét követően minden lehetőségünk adottá vált, a vendégek viszont fel szerettek volna kapaszkodni a felsőház élmezőnyéhez. A találkozó egyértelmű esélyese a dunaújvárosi együttes volt, de ennek a papírformának nem volt szabad bedőlni több ok miatt sem. Ezek közül az első, hogy Fehér Zsolték a Nyírgyulaj vendégeként „csak” 3:3-as döntetlent értek el, valamint a hazai névsor sem volt teljes. A legnagyobb hiányzó Hosszú Ádám volt, aki még mindig sérüléssel bajlódik. Ami azonban bizakodásra adott okot, hogy ismét ott volt a nevezettek között Horváth Norbert, Fekete Róbert, valamint a Magyar Futsal Válogatott bő keretébe meghívót kapott Fridrich Dávid is. Frici lövésével indult a párharc, melyet vetődve hárított Szalánczi. Az első percek egyértelmű hazai fölényt hoztak, így Horváth és Fekete előtt adódtak lehetőségek. A vendégek erejéből kontrákra futotta, de azok a kitűnően visszazáró védőinknek köszönhetően nem voltak veszélyesek. A Klacsák Bence és Varga Csaba vezette formás akció végén a lövés is megvolt, de a labdára kirobbanó kapus bravúrral hárított. Schrancz Balázs centikkel lőtt kapu fölé egy szemnek is tetsző sarokrúgás kombinációt követően, viszont a következő percekben becsúszott egy-két bosszantó, pontatlan átadás, ezzel a lehetőségek száma csökkent. Ez azt vonta magával, hogy megtalálta a ritmusát a vendégcsapat, akik egyre többször tudták megtartani, és jól megjátszani a labdákat. Fridrich próbálkozott a 11. percben átlövéssel, majd egy perccel később ugyancsak ő veszélyeztetett, de lövése a jobboldali kapufa mellett hagyta el a játékteret. Jól védték a kapu előtti területüket a Nyírgyulaj játékosai, akik átlövésekre késztették a hazaiakat, azokat azonban vagy blokkolták a védők, vagy a kapus tudott hárítani. Nem volt meg az igazi átütő erő a Dunaferr játékában, így a félidő vége előtt négy perccel Fehér Zsolt időt kért. Ezt követően csupán néhány pillanat telt el, hogy megszülessen a vezető találat, melyet szöglet után Németh Péter szerzett (1:0). Ezzel sikerült előrébb csalogatni a Nyírgyulaj gárdáját, akik ettől kinyíltak, melyet Fekete Róbert használt ki, aki szép szóló végén, miután a kapust elfektette lőtt az üresen maradt kapuba (2:0). A két gól megnyugtatta a hazaiakat, akik ezt követően magabiztos játékkal hozták le a maradék játékidőt. Fordulás után Fridrich szerzett labdát a vendégek térfelén, jól tálalt Feketéhez, aki meghúzott egy önbizalomtól duzzadó cselt a rárobbanó kapussal szemben, majd nemes egyszerűséggel az üres kapuba gurított (3:0). A Nyírgyulaj nem tehetett mást, mint kapusát mezőnyjátékosra cserélte, ezzel létszámfölényt kialakítva küzdött a szépítő találat megszerzéséért. Sokra azonban ezzel sem mentek, hiszen a labdákat nem tudták megtartani, így felállniuk sem sikerült. A Dunaferr ekkor örömjátékot játszott, sikerültek a szép cselek is, melyeket tapssal jutalmazott a hazai közönség. A vendégek azonban megtörni látszottak, akik helyzetekig el sem jutottak. A hazaiak azonban könnyen jutottak lehetőségekhez, amely a negyedik találatot is meghozta, ezúttal Józsa Tamás használta ki a védők hibáját (4:0). Ezzel nem csak a gólok számában, hanem a játék minőségében is nagy lett a különbség a két csapat között, hiszen Fehér Zsoltnak már arra is futotta, hogy új tehetséget, a fiatal Bartha Rolandot dobja játékba. Hét perccel a vége előtt Faragó Lajos szabadrúgásból szépített (4:1). A kapuba csereként beállt Rigó tolta kapu fölé Nagy Imre bombáját, majd a végső döfést Horváth Norbert vitte be, akik az üresen tátongó vendég kapu közepébe passzolta a labdát (5:1). A Dunaferr ezzel a győzelmével kitette az indexet, és a Berettyóújfalut megelőzve fellépett a tabella második helyére. Dunaferr DUE Renalpin FC - Nyírgyulaj KSE 5:1 (2:0) Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán – Horváth Norbert 1, Varga Csaba, Németh Péter 1, Klacsák Bence. Cserék: Rigó László – Fekete Róbert 2, Schrancz Balázs, Barta Roland, Fridrich Dávid, Csányi Dávid István, Józsa Tamás 1. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Nyírgyulaj KSE: Szalánczi Zoltán - Faragó Lajos 1, Nagy Imre, Siska Gergő, Angyalos András. Cserék: Végső Zsolt - Czerula Zsolt, Lovas Norbert, Orosz Dániel, Tóth Béla Bence, Gömze Antal, Erdei Gábor. Vezetőedző: Lovas Norbert. Forrás: dunaujvaros.com  
Hírdetés

Videók

Haladás VSE-SG Kecskemét Bajnoki döntő, 1. mérkőzés
2024.05.17 | 16:26
Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink