BIZTOS, DE KÜZDELMES GYŐRI GYŐZELEM
2015.03.31 | 12:12
BIZTOS, DE KÜZDELMES GYŐRI GYŐZELEM A küzdelmes és nagyiramú futsal meccsen sokáig ellenállt a Dunaújváros, de a számok törvényével nem tudtak mit kezdeni. A sokkal többet támadó Győr - nehezebben ugyan, de felőrölte ellenfelét - mindkét félidő végén kétszer is betalált Hegedűs kapujába és így négy góllal megérdemelten nyert a harcias Dunaújváros ellen,



A fordulás után sokáig felvállalta a vendégcsapat a nyílt sisakos játékot, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, élvezetes nagy iramúvá vált a meccs. Ismét az ETO-nak volt sokkal több helyzete, de sokáig nem változott az eredmény. A 35. percben azonban egy ragyogó hazai támadás végén Dróth sarkazásából Harnisch növelte háromra az ETO előnyét (3-0), majd a 4-0-ás végeredményt Vevé álította be, aki nagy lendülettel robogott - védőjét lerázva - a jobb oldalon, majd a kivetődő Hegedűs lábai között talált a hálóba. (4-0). Az utolsó percben Nagy A. szerezhette volna meg a becsületgólt a Dunaferrnek, de közelről Matkovicsba lőtt.



Jordi Illa Solé: Úgy gondolom, ha egy csapat győzni akar és azt a legmagasabb szinten teszi, annak előbb-utóbb meglesz az eredménye. A lényeg az akarat és a hit a győzelemben. Sajnálom, hogy csak négy gól esett, az eredmény jóval fölényesebb is lehetett volna, mivel több mint 40-50 kaput eltaláló lövésünk volt. A kimaradt helyzetek miatt nem voltunk idegesek, újra és újra nekilódultunk és megtörtük a riválisunkat félidők utolsó perceiben. Úgy gondolom, hogy a mai egy igazán szép győzelem volt.

Baranyai Pál: Úgy gondolom, hogy az első félidő 18. percéig egészen jól tartottuk magunkat. Voltak nagy lehetőségeink, azokból talán ha egyet tudtunk volna értékesíteni, akkor másképpen alakult volna a mérkőzés. Meg kell jegyeznem, hogy az első félidőben egy óriási bírói tévedés után szerzett vezetést a Győr, amikor óriásit faultoltak minket a hazaiak. Majd ez megfogott minket, kicsit szét estünk és ebből növelte kettőre előnyét az ETO. A 2. félidő elejére megint összeszedetten játszottunk, volt 2-3 óriási lehetőségünk amikből vissza jöhettünk volna a meccsbe. A félidő derekától azonban érvényesült a Győr akarata, nem nagyon volt onnantól esélyünk, csak a tisztességes helytállás, onnantól kijött az ETO erőnléti fölénye is. Gratulálok a Győrnek, de úgy érzem több volt ebben a mérkőzésben.


Férfi Futsal NBI Felső-ág bajnoki mérkőzés 2. forduló 2015.03.30 – hétfő 18:15 Győr, Magvassy M. Sportcsarnok Játékvezetők: Kovács Gábor, Gál Péter, Janitz Gergő

RÁBA ETO-DFDSE 4:0 (2:0)

ETO: Matkovics G. - Mimi, Palomeque, Juanra, Dróth Z. Csere: Lódi T., Harnisch Á., Püspök P., Solano, Noe, Vevé, Sáhó K., Bognár B., Tóth Gy. Vezetőedző: Jordi Illa Solé | Edző: Fehér Zsolt Dunaújváros: Hegedűs F. - Szente T., Safar Iuliu Tony, Schranz B.,  Nagy A. Csere: Rigó L., Nagy R., Ivacs G., Huber B., T. V. Cosmin, Szabó G. Vezetőedző: Baranyai Pál Gólszerzők: Lódi T. (18'), Dróth Z. (20'), Harnisch (35'), Vevé, (37'), illetve Sárgalap: Hegedűs (18’), Safar (18’), Schrancz B. (17’), Cosmin (20’), Lódi Tamás (32') Forrás: etofutsal.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink