Bármit megtennék értük !
2019.10.17 | 08:54
Bármit megtennék értük ! André Antóniának egyetlen megmozdulás elég volt, hogy megismerje őt a futsal közege. Ugyanakkor ahhoz, hogy hosszabb interjú készüljön vele ahhoz ez önmagában még nem lett volna elegendő. A Miskolci Vénusz és a női futsalunk csiszolatlan gyémántja azonban huzamosabb idő óta magas szinten teljesít, s teljesítményét látva az lenne a meglepő, ha Antónia nem kapna meghívót rövid időn belül a válogatottba. Neked elég volt egyetlen mozdulat ahhoz, hogy megismerjen a (női) futsal-társadalom. Most már elárulhatod: az Astra elleni bajnokin az volt a célod, hogy mindenki megtudja ki az az André Antónia? - Természetesen nem ez volt a célom. Nem is gondoltam volna, hogy ezzel a mozdulatsorral az emberekből efféle izgalmat, valamint érdeklődést válthatok ki. Úgy gondolom, hogy ez beleillett a meccsszituációba, egy spontán jött „ötletként” hajtottam végre, méghozzá sikeresen. Erre mérkőzés közben az ember nem tud felkészülni, hogy mikor milyen cselt vessen be, hiszen a futsalban minden olyan gyorsan történik. Nincs idő gondolkozni. Mielőtt megkapnánk a labdát már tudnunk kell, hogy hova lesz a folytatás. Minden mérkőzésbe előítélet nélkül vágok bele. Csak az lebeg a szemem előtt, hogy jobban kell teljesítenem, mint az azt megelőző edzésen vagy mérkőzésen, és ezzel együtt a csapat sikerét kamatoztassam. Számomra ez az első. A csapat. Nem titkolom, idő múltán szeretném azt, hogyha valaki meghallja vagy olvassa ezt a nevet, akkor egy karakteres, technikás, meghatározó játékos jelenjen meg az emberek szeme előtt. Ezt a mozdulatsort kitől vetted át és mennyi időbe került tökélyre fejlesztened? - Név szerint nem tudok kit kötni ehhez a trükkhöz. Amióta az eszemet tudom és rúgom a „bőrt” állandóan ilyen videókat nézek az interneten, még a mai napig is. Amint megtetszik egy csel, akkor azt itthon vagy edzés előtt-után próbálom elsajátítani.  Azt gondolom, hogyha valaki megtanul valamit, akkor azzal a munka még nem ért véget, hiszen ezt folyamatosan gyakorolni kell, ahhoz hogy mérkőzésen, kiélezett szituációban működjön. Honlapunkra feltett videót több ezren nézték meg, nem titok még Brazíliában és Spanyolországban is sokan lájkolták. Gondoltad volna, hogy ilyen hatást váltottál ki az emberekből? Ennél jobb reklám nem is kell a női futsalnak. - Le vagyok döbbenve. Nem, nem gondoltam volna. Az őszintét megvallva meg voltam meglepődve és egyben nagy büszkeséggel töltött el, amikor a Futsal Hungary oldalán láttam, hogy külön kirakták a cselemet. Nekem ez a mozdulat spontán jött, ezért is lepett meg ez a dolog. Nagyon sok dicséretet kaptam az ismerőseimtől, sokan gratuláltak ehhez a kivitelezéshez.

Van még a tarsolyodban jónéhány hasonló technikai trükk? - Természetesen. Több mint 10 éve, hogy csapatban űzöm ezt a sportot. Az ezt megelőző időszakban kijártam az utcabéli fiúkkal játszani és azóta gyakorlom az efféle trükköket. Még csak most kerültem vissza a futsal táncparkettjére, mindent megmutatni pár forduló alatt lehetetlenség, főleg ha a játékszituáció sem engedi. Ha az egy az egy elleni párharcokban több ilyen csellel verném meg az ellenfelet, még a végén azt hinnék a nézők, hogy cirkuszba jöttek, nem pedig futsal meccsre. Ahogy azt korábban már említettem, nekem az első a csapat. A csapat érdekeit nézem és csak olyan dolgokat vállalok be a pályán, ami a közösség érdekeit viszi előre. Egy mérkőzésen adhatok öt „kötőt” és három „esernyőt” az ellenfélnek, ha közben kapunk 2 gólt. Azt gondolom, hogy ezt a technikai tudást nem egyéni célokra kell felhasználnom.  Mindenesetre örülök neki, hogy elnyertem az emberek tetszését. Szeretném kamatoztatni ezt az érzést. Mindenesetre a felvételen és az összefoglalókon is jól látszik, hogy van benned egészséges önbizalom, csibészség, vagányság. 14 éves korodban igazoltál a Vénuszba, s végigjártad a korosztályos bajnokságokat, ahol szép számmal termelted a gólokat. Milyen emlékeket őrzöl az utánpótlás évekből? - Azok, akik csak az összefoglalókból ismernek, illetve a mérkőzéseken látnak, azt gondolják, hogy nagyképű, beképzelt vagyok. Az embernek kell egyfajta önbizalom, ami nélkül azt gondolom, hogy nem lehet és nem is érdemes felmenni a pályára. Ha nem hisszük el azt, hogy vagyunk olyan jók, mint az ellenfél vagy még jobbak, akkor nemhogy megnyerni, de még egy rangos ki-ki meccset sem fogunk tudni játszani. 2014 szeptemberében csatlakoztam a Vénusz gárdájához, ahol egy fantasztikus közeg fogadott.