Bármit megtennék értük !
2019.10.17 | 08:54
André Antóniának egyetlen megmozdulás elég volt, hogy megismerje őt a futsal közege. Ugyanakkor ahhoz, hogy hosszabb interjú készüljön vele ahhoz ez önmagában még nem lett volna elegendő. A Miskolci Vénusz és a női futsalunk csiszolatlan gyémántja azonban huzamosabb idő óta magas szinten teljesít, s teljesítményét látva az lenne a meglepő, ha Antónia nem kapna meghívót rövid időn belül a válogatottba.
Neked elég volt egyetlen mozdulat ahhoz, hogy megismerjen a (női) futsal-társadalom. Most már elárulhatod: az Astra elleni bajnokin az volt a célod, hogy mindenki megtudja ki az az André Antónia?
- Természetesen nem ez volt a célom. Nem is gondoltam volna, hogy ezzel a mozdulatsorral az emberekből efféle izgalmat, valamint érdeklődést válthatok ki. Úgy gondolom, hogy ez beleillett a meccsszituációba, egy spontán jött „ötletként” hajtottam végre, méghozzá sikeresen. Erre mérkőzés közben az ember nem tud felkészülni, hogy mikor milyen cselt vessen be, hiszen a futsalban minden olyan gyorsan történik. Nincs idő gondolkozni. Mielőtt megkapnánk a labdát már tudnunk kell, hogy hova lesz a folytatás. Minden mérkőzésbe előítélet nélkül vágok bele. Csak az lebeg a szemem előtt, hogy jobban kell teljesítenem, mint az azt megelőző edzésen vagy mérkőzésen, és ezzel együtt a csapat sikerét kamatoztassam. Számomra ez az első. A csapat. Nem titkolom, idő múltán szeretném azt, hogyha valaki meghallja vagy olvassa ezt a nevet, akkor egy karakteres, technikás, meghatározó játékos jelenjen meg az emberek szeme előtt.
Ezt a mozdulatsort kitől vetted át és mennyi időbe került tökélyre fejlesztened?
- Név szerint nem tudok kit kötni ehhez a trükkhöz. Amióta az eszemet tudom és rúgom a „bőrt” állandóan ilyen videókat nézek az interneten, még a mai napig is. Amint megtetszik egy csel, akkor azt itthon vagy edzés előtt-után próbálom elsajátítani. Azt gondolom, hogyha valaki megtanul valamit, akkor azzal a munka még nem ért véget, hiszen ezt folyamatosan gyakorolni kell, ahhoz hogy mérkőzésen, kiélezett szituációban működjön.
Honlapunkra feltett videót több ezren nézték meg, nem titok még Brazíliában és Spanyolországban is sokan lájkolták. Gondoltad volna, hogy ilyen hatást váltottál ki az emberekből? Ennél jobb reklám nem is kell a női futsalnak.
- Le vagyok döbbenve. Nem, nem gondoltam volna. Az őszintét megvallva meg voltam meglepődve és egyben nagy büszkeséggel töltött el, amikor a Futsal Hungary oldalán láttam, hogy külön kirakták a cselemet. Nekem ez a mozdulat spontán jött, ezért is lepett meg ez a dolog. Nagyon sok dicséretet kaptam az ismerőseimtől, sokan gratuláltak ehhez a kivitelezéshez.
Van még a tarsolyodban jónéhány hasonló technikai trükk?
- Természetesen. Több mint 10 éve, hogy csapatban űzöm ezt a sportot. Az ezt megelőző időszakban kijártam az utcabéli fiúkkal játszani és azóta gyakorlom az efféle trükköket. Még csak most kerültem vissza a futsal táncparkettjére, mindent megmutatni pár forduló alatt lehetetlenség, főleg ha a játékszituáció sem engedi. Ha az egy az egy elleni párharcokban több ilyen csellel verném meg az ellenfelet, még a végén azt hinnék a nézők, hogy cirkuszba jöttek, nem pedig futsal meccsre. Ahogy azt korábban már említettem, nekem az első a csapat. A csapat érdekeit nézem és csak olyan dolgokat vállalok be a pályán, ami a közösség érdekeit viszi előre. Egy mérkőzésen adhatok öt „kötőt” és három „esernyőt” az ellenfélnek, ha közben kapunk 2 gólt. Azt gondolom, hogy ezt a technikai tudást nem egyéni célokra kell felhasználnom. Mindenesetre örülök neki, hogy elnyertem az emberek tetszését. Szeretném kamatoztatni ezt az érzést.
Mindenesetre a felvételen és az összefoglalókon is jól látszik, hogy van benned egészséges önbizalom, csibészség, vagányság. 14 éves korodban igazoltál a Vénuszba, s végigjártad a korosztályos bajnokságokat, ahol szép számmal termelted a gólokat. Milyen emlékeket őrzöl az utánpótlás évekből?
- Azok, akik csak az összefoglalókból ismernek, illetve a mérkőzéseken látnak, azt gondolják, hogy nagyképű, beképzelt vagyok. Az embernek kell egyfajta önbizalom, ami nélkül azt gondolom, hogy nem lehet és nem is érdemes felmenni a pályára. Ha nem hisszük el azt, hogy vagyunk olyan jók, mint az ellenfél vagy még jobbak, akkor nemhogy megnyerni, de még egy rangos ki-ki meccset sem fogunk tudni játszani. 2014 szeptemberében csatlakoztam a Vénusz gárdájához, ahol egy fantasztikus közeg fogadott.
Belevágtunk az edzésekbe és egyben a 2014/2015-ös futsal bajnokságba is. Sorra nyertük a meccseket. 15 mérkőzésen 18 góllal tudtam hozzájárulni a csapat érdemeihez. Remekeltünk a fordulókon és ennek köszönhetően bejutottunk a középdöntőbe, s tovább robogtunk a döntőig, de a bravúr sajnos elmaradt. Első Vénuszos évem után az ezüstérmet sikerült elhódítanunk. Sokszor gondolok vissza az utánpótlás éveimre. Kellemes érzéssel töltenek el ezek a képek. Örülök, hogy részese lehettem ezeknek a pillanatoknak.
A futsallal ismerkedő André Antóniáról miként vélekedett akkori nevelőedződ?
- Akkori nevelőedzőm Sárréti Géza volt, akinek nagyon sokat köszönhetek. A mai napig tartom vele a kapcsolatot és kérek tőle tanácsot. Csatlakozásom után nem telt el egy hónap és megkért, hogy menjek el felnőtt csapatunk edzéseire is, amire 2014 októberében került sor. Mivel ekkor még csak 14 éves voltam a debütálásra csak a következő szezonban volt lehetőségem.
Nem sok híja volt, hogy a futsal örökre elveszítsen téged, hiszen volt egy kisebb szereped a DVTK nagypályás csapatának feljutásának a 2016/2017-es idényében, majd két éven keresztül az élvonalban szinte már alapemberként számított rád Fórizs Sándor. Miért érezted úgy, hogy váltanod kell? Megbántad azóta döntésedet? - Véleményem szerint a futsal a technikásabb játékosok színpada, viszont adódott ez a lehetőség és éltem vele. 2016 nyarán kezdtük el a felkészülést az NB.II-es nagypályás idényre. A bajnokság során minden mérkőzést megnyertünk. Hibátlanul jutottunk fel az élbolyba. Felvillanyozott a tudat, hogy a Jet-Sol Ligában fogunk szerepelni, ennek hatására 2017 nyarán még nagyobb elánnal és sikeréhséggel edzettem és váltam a csapat oszlopos tagjává. Mindenkit megleptünk elsőévesként. Mind a bajnokságban megszerzett bronzéremmel, mind a Magyar Kupában elért második helyezéssel. Két évet töltöttem el a Jet-Sol Ligában, mindemellett a korosztályos válogatottban is szerepet kaptam. Hogy megbántam-e? Egyáltalán nem. Kellettek ezek az évek, azt érzem, hogy sokkal karakteresebb és rutinosabb lettem. Nagyon hiányzott neked akkoriban is a kispálya? - Nagypályán és futsalban egyaránt jól érezem magam. Nyilván mind a kettőnek megvan a sajátossága, ami miatt, ha nincs az egyik, akkor a másikat hiányolom picit. Azt gondolom, hogy jó barátságban vagyok a labdával, ennek köszönhetően nem okozott problémát ez a váltás. Jelenlegi pozíciómban úgy érzem, hogy tudásom legjavát nyújtom.
Könnyen vagy nehezen kezelhető játékosnak tartod magad?
- Abszolút könnyen kezelhető játékos vagyok és ezt bátran kijelentem. Nem sértődök meg, ha kritikát kapok a játékommal kapcsolatban sőt, ezekből a mozzanatokból lehet fejlődni. Tudom kezelni a kiélezett helyzeteket és bírom a nyomást.
Az nem vitás, hogy a tavalyi évben klasszisok egész sora távozott a női futsalból az ismert okok miatt. Éppen emiatt örömteli, hogy ilyen fiatal, fényes jövő előtt álló játékost láthatunk a parketten, mint amilyen Te vagy. A Vénusz mestere azonnal éreztette veled, hogy sokat vár tőled? Nem volt benned félsz, hogy ilyen sok kihagyás után meg tudsz e felelni az elvárásainak?
- Köszönöm az elismerő szavakat. Nem, nem éreztem magamon ezt a fajta nyomást. Ettől függetlenül mindenkitől többet vár, mint amit tud nyújtani, amiről azt gondolom, hogy így van rendjén. Az ember mindig tud többet és jobbat teljesíteni, mindez csak fejben dől el. Ahogy visszatértem a csapathoz tudtam, hogy nem elég ha 100%-ot nyújtok, több kell. Az én fejlődésem érdekében is.
Elég furcsa volt három év után újra teremben edzeni. Tapad a pálya, a labda kevésbé pattog, valamint kisebb a játétér is. Kellett kettő-három edzés, hogy visszaszokjak.
A tréner bizalma abból is látszik, hogy a játékperceket tekintve Te töltöd a legtöbb időt a pályán a bajnokikon. Ez a nagy munkabírás mindig is a védjegyed közé tartozott?
- Ennél motiválóbb dolog nem is kell egy játkosnak, mint az edzője bizalma. Igyekszem minden mérkőzésen ezt meghálálni. Ezt a fizikális állapotot az utóbbi pár hónapban sikerült magamévá tenni. Nagyon sok külön munkát végzek azokon a napokon, amikor nincs edzésünk. Mindezek mellett figyelek a regenerációra, étkezésre és a folyadékbevitelre. Apróságnak hangzik, de nagymértékben szerepet játszanak egy sportoló teljesítményében. Ennek köszönhetően tudok ugyanolyan fordulatszámon pörögni.
Meglátásod szerint mi az, amiben a legtöbbet kell fejlődnöd a jövőben annak érdekében, hogy befusd azt a pályát, amire a tehetséged predesztinál?
Meg kell tanulnom türelmesnek lenni magammal szemben, ne akarjak mindent egy nap alatt véghez vinni. Úgy gondolom, hogy jó úton haladok a siker felé. Ha ugyan ilyen céltudattal, alázattal és mentalitással állok a dolgokhoz, mint most, akkor idővel megérkezek oda ahova szeretnék.
A Vénusz talán legnagyobb erénye a csapategység, s Galambvári Gréta is lenyilatkozta milyen remek légkör uralkodik a klubnál. Téged is inspirál ez a közeg?
- Meg tudom erősíteni Gréta szavait. Ez a csapat valami eszméletlen morállal bír, így a munka is sokkal jobban megy. Nyugodtan kijelenthetem, hogy második családomként tekintek rájuk. Bármit megtennék értük, ahogy a pályán, úgy a magánéletben is. Nem bántam meg, hogy most újra köztük tudhatom magam, hiszen nekik is köszönhetem, hogy ennyire felszabadult játékot tudok mutatni. Ők azok, akik motiválnak mérkőzés közben, értük is játszom. Nem csak az edzéseken és mérkőzéseken látjuk egymást, rengeteg közös programot szervezünk. Visszatérésem után két nap nem telt el, kimentünk Miskolc-Tapolcára és ott eltöltöttünk egy egész délutánt. Nagyon hálás vagyok, hogy így fogadtak a lányok.
Érdekes a Miskolc szereplése a most futó bajnokságban Hat mérkőzésből ugyan ötöt elvesztettetek, de a Tolna meccset leszámítva minden csapatnak méltó ellenfelei voltatok, ami egy ilyen fiatal átlagéletkorú társaságtól kimondottan bíztató. Játékosként osztod álláspontomat, vagy másként vonnád meg az eddigi mérkőzéseitek mérlegét?
- Egyetértek, hiszen akik kint vannak a mérkőzéseinken, vagy csak az összefoglalókat megnézik láthatják, hogy igen is partiban vagyunk. A Tolna meccset leszámítva egyik csapatnál sem kényszerültünk alárendelt szerepre. Fiatal brigád vagyunk. Itt is a magyarázat arra, hogy miért csak egy győzelmünk van eddig a bajnokságban. Magunk közt tudhatunk egy rutinos Kovács Alizt, akinek a jelenléte nagyon sokat számít a csapatnak, de ez még kevés. Mindenkinek fel kell nőnie a feladathoz és idővel azt gondolom, hogy akár az Astra, Gyula, vagy a TFSE csapata felett is diadalmaskodhatunk.
Az előrelépéshez mi szükséges?
- Tovább kell folytatnunk a munkát, bíznunk kell egymásban, valamint az edzőnk elképzelésében. Ez a kettő az első és legfontosabb dolog és biztos vagyok benne, hogy fogunk még meglepetést okozni a bajnokság során.
Teljesítményedre Dombó János szövetségi kapitány is felfigyelt, s nem titok, hogy nagyon sokra tart téged. Számítasz a nem is túl távoli jövőben válogatott meghívóra?
- Jó érzés látni, hogy ez a sok munka, amit befektetek megtérül. Örülök a pozitív visszajelzésnek és ez még inkább csak motivál, hogy jobb legyek. Őszintén szólva igen. Azt gondolom, van bennem annyi kurázsi, hogy ez a nem túl távoli jövőben megvalósuljon.
Egy álom beteljesülése lenne számodra a nemzeti csapatban szerepelni?
- Már tudom, hogy milyen fantasztikus érzés magamra ölteni a címeres mezt. Képviselhetem a hazámat más nemzetek színe előtt. Ettől felemelőbb érzés nincs a világon egy sportolónak. Mióta az eszemet tudom oszlopos tagja akartam lenni a magyar válogatottnak. Végigjártam a korosztályos válogatott ranglétrát. Remélem, itt is tartanak majd olyan tehetségesnek, hogy lehetőséget kapjak.
A civil André Antóniáról mi az, amit szívesen megosztanál olvasóinkkal?
- Ahogy említettem különmunkát végzek azokon a napokon, amikor épp nincs edzésünk, mérkőzésünk. Ettől függetlenül tudom, hogy mit jelent a pihenés fogalma. Ilyenkor itthon vagyok a családommal, a szabadban grillezünk, sütünk, valamint együtt végezzük a ház körüli teendőket. Alkalom adtán régi osztálytársakkal, barátokkal szervezünk programokat. Próbálom a szabadidőmet azokkal az emberekkel tölteni, akikre kevés idő jut a mindennapi rohanásban. Jelenleg dolgozó pozíciót töltök be, ha minden az elképzelésem szerint alakul, akkor tavasszal újra visszatér a tanulás az életembe.
Meg tudod ígérni, hogy pályafutásodat a későbbiekben is a futsalban képzeled el?
- Amilyen hirtelen visszatértem a fustal világába ebből lehet következtetni, hogy az élet kiszámíthatatlan fordulatokat vesz. Egyelőre szeretnék várni egy évet, nem tudom még, hogy hova fog sodorni az élet, azt viszont meg tudom ígérni, amíg itt vagyok, maximálisan segítem jelenlegi csapattársaimat és klubomat.
