Az utolsó, drámai felvonás következik!
2022.01.30 | 10:47
Az utolsó, drámai felvonás következik!

Az alapszakasz utolsó fordulójához érkeztünk, ahol még öt csapat reménykedhet, hogy a rájátszást a felsőházban kezdheti meg. Ebből az öt csapatból négynek a saját kezében a sorsa. A Hali és a Veszprém már biztos, hogy a felsőházban szerepel majd, de nem mindegy, hány pontot visznek a rájátszásra, így számukra is nagy tétje van az utolsó találkozónak. A legkönnyebb helyzetben a Szombathely van, míg a legnehezebbe az Aramis.

 

DEAC – ÚJPEST FC-220 VOLT
18:30 Debrecen, Egyetemi Sportaréna

Az öt felsőházra pályázó csapat közül kettő győzelmi kényszerben van, amiből az egyik a Debrecen. Az egyetemistáknak kizárólag a győzelem jelentené, hogy éremért küzdhet a rájátszásban, minden más esetben az alsóházba kerülnek. A lilák könnyebb helyzetben vannak, hiszen vereség esetén sincs minden veszve, még úgy is meglehet a legjobb öt, igaz akkor már szurkolnia kellene több riválisának a kedvező eredmények alakulásához. A lilák amennyiben nem kapnak ki, elérik céljukat, csak a pozíciójuk lesz a kérdés, de győzelem esetén biztosa a dobogó, és akár az első vagy a második hely is meglehetne. Az esélyeket nehéz megjósolni, nagyjából mind a két oldalon teljes a keret, így jó meccsre van kilátás. A fővárosban döntetlenre végeztek a felek, ahol a DEAC csak a hajrában tudott egyenlíteni. A hazai pálya most a debreceniek mellett szól, de ne feledjük, hogy a lilák immár 10 meccse veretlenek, és önbizalomtól duzzadnak, ráadásul nekik döntetlennél nem kell kockáztatniuk, ami nagy előnyt jelenthet. Izgalmakban nem lesz hiány.

 

MVFC BERETTYÓÚJFALU – VESZPRÉM FUTSAL
18:30 Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvénycsarnok

A hazaiak a felsőházért, a vendégek a lehető legjobb pozícióért küzdenek majd hétfőn este. A Mezeinek egyszerű a képlet, ha nyer, megelőzik mostani riválisukat és legrosszabb esetben a negyedik helyen zárnak. Ha nem sikerülne a győzelem, akkor függnek az Aramis és a DEAC mérkőzésétől és szurkolniuk kéne, hogy egyikük se nyerjen. Ami a Veszprémet illeti, ők második helyen állnak és vélhetően szeretnék megőrizni ezt a helyet. Ami jó hír a számukra, hogy megérkezett az új brazil játékosuk játékengedélye, így ő pályára léphet. Viszont Rutai öt sárga miatt nem szerepelhet, és Fehér mester sem ülhet le a padra hasonló okok miatt. Kérdéses még Tatai elutazása is, mivel ő apai örömök elé néz és lehet az útja a szülőszobába vezet, nem pedig Berettyóújfaluba. Ennek ellenére is talán a vendégek az esélyesebbek. Jó formában vannak, zsinórban négy győzelmet számlálnak.


ARAMIS SE – SG KECSKEMÉT FUTSAL
18:30 Budaörs, Aramis Sportcsarnok

A DEAC mellett a budaörsiek is győzelmi kényszer alatt lépnek pályára és még lehet az is kevés lesz a felsőházhoz, ha begyűjtik a három pontot, hiszen ha nyer a DEAC és a Mezei-Vill, akkor marad az alsóház. Ebben az esetben magukkal húzzák a Kecskemétet is. Ezt a vendégek szeretnék elkerülni, így mindenképp győzelemre játszanak majd. Ha Koós Károly fiai nyernek, akkor még a dobogó is elérhető, akár az első foka is, bár erre azért kevés az esély. Döntetlen esetén az Aramis elbukik, míg a Kecskemét sorsa a DEAC és a Mezei-Vill eredményétől függ. Az ősszel a budaörsiek bravúros hajrával elhozták a három pontot Öreglakiéktől. Akkor még játszott Horváth Szabolcs, aki műtétje miatt már nem állhat a hazaiak rendelkezésére. Őt az Újpest ellen nem nagyon sikerült pótolni, de hátha ezúttal másképp lesz. Ami a vendégeket illeti, Aleksic számára véget ért az EB, így elvileg nincs akadálya, hogy visszatérjen, amire nagy szükség lenne. Ez a találkozó is abszolút három esélyes.

 

KISTARCSA FUTSAL – NYÍRGYULAJ FUTSAL
19:30 Gyál, Városi Sportcsarnok

A forduló egyetlen tétnélküli összecsapását rendezik Gyálon. Az biztos, hogy a házigazda utolsóként zár, míg a Nyírgyulaj nyolcadik lesz, így nagy izgalmak nem várhatóak. Mind a két fél felszabadultan játszhat, az abszolút három esélyes találkozón. Bitáék az elmúlt mérkőzéseken bizonyították, hogy már bárki ellen van esélyük és nem lenne meglepetés, ha otthon tartanák a három pontot. Mivel a két fél megmérkőzik majd a rájátszásban is, így vélhetően nem játszák ki „titkaikat” egymásnak.

 

TFSE-BESTRONG – HALADÁS VSE
20:30 Budapest, Vasas Sportcsarnok

Az alapszakasz hajrája előtt nem volt kérdés, hogy a Haladás lesz az alapszakasz-győztes, de a vírus közbeszólt. A január eleji kupameccs után kidőlt a csapat nagy része, így alig marad hadra fogható felnőtt játékos, így nem volt meglepő, hogy a fiatalokkal kiegészült alakulat nem tudott pontot szerezni az elmúlt három meccsen, annak ellenére, hogy többször közel voltak hozzá. Ezek ismeretében a hét pontos előnyük egyre olvadt, de még így is a saját kezükben a sorsuk. Mindössze annyi a dolguk, hogy a TFSE otthonából elhozzák a három pontot. Erre minden esélyük megvan, hiszen a csapat nagy része meggyógyult és hadra fogható. Így nem is kérdés, hogy a címvédő az esélyes, főleg, hogy a TF nincs csúcsformában. Az alapszakasz második körében mindössze a sereghajtót tudta legyőzni, az összes többi meccsen simán kikapott. Az egyetemistáknak egyébként nincs tétje a találkozónak, mindenképp utolsó előtti helyen zárnak. Meglepő lenne, ha megszakadna a rossz sorozatuk és sikerülne pontot szerezni a bajnokcsapat ellen.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink