Az UTE nyerte a rangadót; két csapat is először nyert
2021.10.12 | 15:30
Az UTE nyerte a rangadót; két csapat is először nyert

Az NB II Nyugati csoportjában az UTE győzött a hibátlanok rangadóján, ezt a Haladás II bánta. Megszerezte az első sikerét a Tihany és a Dunaújváros, de igenben nyert az ELTE is. Meglepően magabiztosan győzött a Nagykanizsa, és született egy 0-0-s végeredmény is.

Közel sem a legerősebb keretével utazott Pécsre az ELTE, de kétszer is előnybe tudott kerülni, ám a PEAC két alkalommal is egalizált, így az utolsó tíz perc nagyon izgalmas volt. A vendégek részéről azonban Horváth Barnabás és Dunai András is be tudott találni még egyszer, erre válasz viszont már nem érkezett, így elvitte a három pontot az ELTE.

A Sárvár-Tihany összecsapásnak az eddigiek alapján a hazaiak tűntek az esélyesének, és bár a vendégek megszerezték a vezetést, hamar jött a válasz, majd a 31. percben meg is fordították a találkozót. Három percre rá azonban ismét a Tihany talált be, újabb három perc elteltével pedig a vendégek vezére, Csernay Dávid a második góljával eldöntötte a találkozót. A Tihany így megszerezte az első győzelmét a szezonban.

A játéknap harmadik találkozóján is meglepetés született, mert a Szigetszentmiklós Nagykanizsán is esélyesebbnek tűnt. Ugyanakkor némi létszámhiánnyal küszködött, és már nyolc perc alatt négy gólt kapott, a szünetre pedig 5-2-es hátránnyal ment. A második félidő elején közelebb jöttek a vendégek, ám az utolsó tíz percben kinyílt a hazai gólcsap, még a kanizsaiak kapusa is betalált a kitámadó miklósiak kapujába, és végül 11-3-as hazai siker született!

A forduló rangadóját Újpesten rendezték, nagy kérdés volt, hogy érkezik oda a Haladás II, és bár ezúttal brazilt nem hozott, így is jelentős NB I-es rutinnal rendelkezett a vendégkeret. A két hibátlan csatája két hazai góllal indult, de a második félidő elejére egyenlítettek a szombathelyiek. A záró játékrész közepén újabb gólváltás után döntetlennel fordultunk a hajrára, az utolsó két perc azonban két UTE-gólt hozott, amire nem érkezett válasz. A lilák így továbbra is százszázalékosan vezetik a nyugati csoportot.

Megszületett a szezon első gól nélküli döntetlenje, pedig a 14. percben emberelőnybe került az MFA a REAC otthonában, de egy perccel később a vendégeknél is villant a piros. Még ezt az időszakot is megúszta kapott találat nélkül a két csapat, ahogy a hátralévő időt is.

A két sereghajtó találkozott Budaörsön, ahol a Dunaújváros kezdett jobban, és a szünetre kétgólos előnybe került. A második félidőben a BAK-Maximo csak kapufákig jutott, a vendégek viszont újabb találatokat szereztek, és már öt góllal vezettek. Az utolsó nyolc percben azonban feltámadtak a hazaiak Karvalics Bence mesterhármasával és Lőrinczy Soma duplájával visszajöttek a meccsbe, de a másik oldalon is volt triplázó Kovács Krisztián személyében, így az újvárosiak megtartották az előnyüket, és megszerezték az első győzelmüket a szezonban.

 

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, 5. FORDULÓ

PEAC – ELTE-BEAC 2-4 (Bartal, Kovács, ill. Horváth 2, Dunai 2)
Sárvár – Tihany 2-3 (Szakasics, Kuti, ill. Csernay 2, Bencsik)
Nagykanizsa – Szigetszentmiklós 11-3 (Budai, Fujsz, Millei 3, Kollár 2, Takács, Szakmeiszter 2, Jagarics, ill. Dezső, Nagy, Hamar)
UTE – Haladás II 5-3 (Genczler, Czerman, Ilyés, Huszty, Milavecz, ill. Mézer, Kiss, Puhr)
REAC – MFA 0-0
BAK – Dunaújváros 5-6
(Karvalics 3, Lőrinczy 2, ill. Kovács 3, Csányi, Szili, Bartha)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink