A 3. fordulóból két mérkőzés maradt hétfőre, ahol mind a kettőt a fővárosban rendezik. A bajnok Haladás a TF együtteséhez utazik, míg az Aramis az Akadémia vendége lesz.
Szomszédvárak csatája Újbudán, az Aramis az MFA együttesénél vendégeskedik. A budaörsiek bravúrral kezdték a szezont, de legutóbb megbotlottak otthon az Újpest ellen, így rájuk férne a javítás. A tavalyi szezonban mind a négyszer Büki Baltazárék örülhettek és most is ők az esélyesek, de a nyári felkészülés alatt az Akadémisták legyőzték mostani riválisukat, így a vendéglátók is bizakodhatnak. Az MFA a rossz rajt után, a második fordulóban hozta a kötelezőt a Rubi ellen, így szintén három ponttal áll a tabellán. Tóth Miklós fiainak nem lehet más célja, mint otthon tartani a három pontot, ami fegyelmezett, jó játékkal kivitelezhető. A nagyobb rutin az Aramis mellett szól, míg a hazai pálya az Akadémia mellett. Aki nyer, az megerősítheti helyét a középmezőnyben és nyugodtabban várhatja a folytatást.
A sorsolás szerint erre a találkozóra Szombathelyen került volna sor, de pálya problémák miatt felcserélték a pályaválasztói jogot, így a fővárosban kerül sor az összecsapásra. Az egyetemisták újoncként jó játékot mutattak be, de pontokkal ez még nem párosult. Legutóbb Berettyóújfaluban léptek pályára, ahol még vezettek is, de végül diadalmaskodott a nagyobb rutin, így pont nélkül maradtak. Most a címvédőt fogadják, ahol szintén kevés esély mutatkozik, hogy megszerezzék első pontjukat, inkább a tanulásé lesz a főszerep. A Haladás eddig hibátlanul szerepel, legutóbb a Nyíregyháza elleni rangadón nyertek idegenben és nem valószínű, hogy a TF gondot jelenthet a számukra ma este.