Az ország öt legjobb csapata között az Aramis
2020.02.26 | 15:33
Ízlelgessük egy kicsit ezt a szót: felsőház.
Oly régen mondhattuk ki az Aramissal kapcsolatban. Most végre, újra megtehetjük.
A Budaörs csapata bekerült a felsőházba, vagyis ott van az ország öt legjobb csapata között.
Mit tehetek ehhez hozzá én, a meccseket közvetítő riporter?
Egy dolgot mindenképpen: az Aramis csarnokba kivándorló összes szurkoló nevében köszönöm szépen a csapat minden játékosának, edzőjének, vezetőjének, és technikai személyzetének azt a rengeteg élményt, amelyet az elmúlt hónapokban kaptunk. És amit nem is nagyon reméltünk.
Mert tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be, hogy amikor megtudtuk, hogy távozik a csapattól Frank Tamás edző, és elmennek olyan játékosok, mint Büki Baltazár, vagy éppen Bognár Bence, nem nagyon hittünk a felsőházban. Inkább azt gondoltuk, hogy az Aramis az egész szezonban azon görcsöl majd, hogy valahogy bent ragadjon a legmagasabb osztályban.
Azután hamar kiderült, hogy Moga Lóránt, vagyis az új edző nem hajlandó beérni ennyivel. Én nem tudom, hogy mit csinált a fiúkkal, de valamit nagyon.
Az Aramist így küzdeni, így hajtani utoljára talán akkor láttam, amikor azon a csodás estén idegenben megverték a Veszprémet, és megszerezték a bajnoki bronzot.
Az alapszakasz végére a budaörsi csarnok –utálom ezt a szót, de nem tudok jobbat- oroszlánbarlang lett. Egy hely, ahol a két kiemelkedően legjobb csapat kivételével senki nem mehet biztosra. Gondoljunk csak a bajnoki éremre hajtó Nyírgyulajra. Kettővel vezettek a második félidőben, de hiába.
Az Aramis játékosai (bocsánat a most következő szavakért, de ennél sincs szemléletesebb) a taknyukon csúszva gürcöltek, és fordítottak. Elképesztő volt látni, ahogyan egymást segítve, már-már összekapaszkodva hajtottak. Tényleg nem illendő most kiemelni játékosokat, hiszen ebben a (fél)szezonban mindenki megtette azt, amit tudott. Meg néha annál egy kicsit többet is.
Megénekelhetném a fiatalokat, a Fekete tesóktól Juhászon át Vattamányig.
Zengedezhetnék a kapusokról (Soós és Vámosi), akiknek nagyon megy mostanság. Nem sorolom tovább.
Akikről (illik, vagy nem), mégis írnék pár szót, az két „öreg”. (De szeretnék én olyan öreg lenni, amilyenek ők.) Az egyikük az a Harnisch Ákos, aki annyi sikeren van már túl a Rába csapatával, hogy akár levezetni is jöhetett volna az Aramisba, de nem. Ő harcolni jött. Irányítani az ifjakat, és megdögleni a pályán. Respect!
A másik „öreg” pedig az Aramis szív őrzője, Sámson, aki nemcsak elnyűhetetlen, de hasznosabban játszott ebben a (fél)szezonban, mint bármikor eddig. Gólt lőtt, vagy lövés elé vetette magát.
Versenyt futott az ifjakkal, vagy éppen remek labdákkal szolgálta ki őket.
Persze ne feledjük ki a klub elnökét, Soós Ferit sem, aki szerintem konkrétan a csarnok építésébe őszült bele, de talán ma már ezt sem bánja. A legmélyebb semmiből hozta össze most ezt a nyerő csapatot. Respect.
Hogy most mi lesz?
Nem mindegy? A csapat a felsőházban. Ha úgy alakul, talán megfoghatjuk a negyedik helyet.
De ha ötödik lesz a végén a társulat, akkor is jár az öröm zsíros kenyere a fiúknak!
Dézsi Zoltán
