Az NBII 2. fordulója következik
2023.09.18 | 08:47
Az NBII 2. fordulója következik

A válogatott vietnámi túrája miatt az első osztályú bajnokság szünetel, de az NBII-ben teljes fordulót rendeznek, nyugaton négy, míg keleten két mérkőzésre kerül, míg pénteken már egyet lejátszottak.

Nyugati csoport, 2. forduló:

Nyugaton pénteken már egy összecsapást lejátszottak, ahol némi meglepetésre a Dunaújváros legyőzte a TF együttesét szoros csatában. Hétfőn négy meccsre kerül sor, az első összecsapáson a Nagykanizsa fogadja az UTE gárdáját. A Kanizsa értékes döntetlennel kezdett Újvárosban, így jó hangulatban várhatja a találkozót. Ugyan ez elmondható a fővárosiakról is, akik rangadót nyertek az első körben, hiszen legyőzték a Mad Dogsot. A hazai pálya Gyurcsányiék mellett szól, de az UTE teljes kerettel képes lehet a bravúrra. Mindenesetre jó meccsnek ígérkezik. Érden az újonc Szent István fogadja a Haladást. Mind a két fél vereséggel kezdett, így vélhetően szeretne javítani. Erre inkább a vendégeknek van nagyobb esélyük, főleg ha ismét akad visszajátszó az első csapatból. A Tihany játék nélkül nyert az első fordulóban, így számukra most kezdődik a szezon. Nem lesz könnyű dolguk az egyetemisták ellen, akik vélhetően győzelmi szándékkal utaznak a találkozóra. Az ELTE hozta az első játéknapon a kötelezőt, de most jobb játékra lesz szükségük az újabb sikerhez. A Mad Dogs vesztesen hagyta el a pályát egy héttel ezelőtt, így muszáj javítania, ha nem szeretne már most hátrányba kerülni a riválisok ellen. Ehhez ideális ellenfél lehet az Asterix, akik meccs nélkül maradtak az első körben. Nem tudni, milyen játékerőt képvisel idén az érdi alakulat, de előzetesen a hazaiak a mérkőzés favoritjai.

NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB - UTE

WPC MEISTER-ÉRD-SZISE - HALADÁS VSE II

TIHANYI FC - ELTE-BEAC

MAD DOGS VIADUKT SE - ASTERIC SC ÉRD

Pénteken játszották:

DUNAÚJVÁROS FUTSAL - TFSE-11TEAMSPORTS 2-1

 

Keleti csoport, 2. forduló:

Keleten igen csonka fordulót rendeznek, hiszen csak két mérkőzésre kerül sor, a többi hármat későbbre halasztották. Dunakeszin két olyan csapat találkozik, akik vereséggel kezdték a szezont. A Keszi Csengerben szaladt bele nagyobb vereségbe, míg a Tiszaföldvár otthon kapott ki a Kincsemtől elég simán. Most itt a javítási lehetőség mind a két oldalnak. A hazai pálya természetesen a Dunakeszi mellett szól, de a Földvárnak jó játékkal lehet keresnivalója. A nap másik párharcán két jól rajtoló csapat találkozik. A Tiszaföldváron győzedelmeskedő Kincsem a Gyulaházát megverő Nyírséget fogadja. A tápiószentmártoni alakulat első fordulóbeli sikere akkor ér sokat, ha most is be tudják gyűjteni a pontokat, amire hazai környezetben megvan az esélyük. A tavalyi bajnokságban hazai pályán simán nyertek Vörös Péterék, de idegenben visszavágott a Nyírség. Most a a vendéglátó a mérkőzés favoritja.

VS DUNAKESZI - TISZAFÖLDVÁR SE

KINCSEM LOVASPARK FUTSAL - NYÍRSÉG FC

Későbbre halasztva:

AIRNERGY FC - CSENGER FUTSAL

RUBEOLA FC - GYULAHÁZAI FUTSAL

MEAFC-MISKOLC - ENERGIA SC GYÖNGYÖS

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-SG Kecskemét Futsal /NB I. 16. forduló/
2024.12.02 | 13:46
Aramis SE - Vehir.hu Futsal Veszprém (2024.11.29, stream)
2024.11.28 | 20:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.11.01 | 08:45
2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink