Az MVFC-Aramis utózöngéi
2015.12.21 | 10:54
Az MVFC-Aramis utózöngéi A vendégek szerint a játékvezetők keze is benne van a súlyos vereségben – Nyilatkozatok a Mezei-Vill FC–Aramis meccs után. Pénteken este az Aramis ellen vívta idei utolsó bajnoki mérkőzését az MVFC. A 8-1 (3-0)-re végződött találkozó után Turzó József és Csopaki István nyilatkozott honlapunknak. Turzó József (MVFC): Nagyon nehéz volt felkészülni erre a találkozóra, hiszen huszonöt nap alatt mindössze három közös edzésünk volt. Ezért a játékosok képességeire, tudására és motivációjára kellett hagyatkoznom, azt hiszem erre, ma nem lehetett panasz. Nagyon fontos volt, hogy a szokásos mérkőzés fordulópontokból mi jöjjünk ki jól - elénk pattanjon a labda, úgy guruljon át a labda a gólvonalon, ahogy kell - ezért mindent megtettünk. Kulcsfontosságú volt a találkozón, hogy a védekezésünk, mezőnyben és kapuban egyaránt, hibátlanul működött. Csopaki István (Aramis): Kikaptunk 8-1-re… Az első két gól - mindkettőt óriási védekezési hibákból kaptuk - nem azt mondom, hogy megfogta a társaságot, de igazából rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Idén rendre szerencsétlen gólokat kapunk, a harmadik is Frank Tomiról pattant a kapuba, egyszerűen ilyen formában vagyunk. Aki látta a meccset, vagy visszanézi, meggyőződhet erről. Talán ennek is köze van ahhoz, hogy „elment a fejünk”, hiszen nincs ekkora különbség a két csapat között. Lehet szidni a játékvezetőket, bár én magam is mondom a játékosaimnak, hogy ne foglalkozzanak a sporikkal, de tudom, valójában ez egy hülyeség, mert nem lehet az ítéletek elől elzárkózni. A mai találkozón sajnos voltak olyan szituációk, amiket a Berettyónak elengedtek, nálunk viszont lefújtak. Nem azt mondom, hogy a bírók elcsalták a meccset, de benne volt a kezük abban, hogy a meccs végül így alakult. Megszokott dolog, hogy a játékvezetőktől valamilyen szinten „hozzák a hazai pályát”, de ez ma nagyon csúnya volt.  - forrás: www.berettyohir.hu -  [gallery ids="49697,49700,49702,49703,49705,49708,49711,49714,49715,49718,49721,49722,49724,49727,49728,49731,49733,49734,49735,49736,49739,49742,49745,49746,49748,49751,49753,49754,49757,49759,49762"]  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink