Az évtől és egy játékosától is búcsúzik a futsalválogatott
2017.11.30 | 18:23
Az évtől és egy játékosától is búcsúzik a futsalválogatott
A magyar válogatott december 5-én 18.00 órakor, majd december 6-án 16.00 órakor Miskolcon, a Generali Arénában mérkőzik meg az Eb-résztvevő francia válogatottal.
A magyar futsalválogatott a szeptemberi selejtezős rájátszásban összesítésben egy góllal alulmaradt a lengyelekkel szemben, így nem lesz ott a január végén kezdődő szlovéniai Európa-bajnokságon. December 5-i és 6-i ellenfele, a francia válogatott ugyanakkor története során első alkalommal kvalifikálta magát Eb-re, miután a pótselejtezőben legyőzte az esélyesebbnek tartott horvát csapatot. Sito Rivera szövetségi kapitány a novemberi, svédországi felkészülési mérkőzéseinken, már a távolabbi jövőre is gondolva, fiatal válogatottat állított ki, és a franciák ellen is többen megmutathatják a tudásukat azon játékosok közül, akik korábban nem voltak tagjai a szűk keretnek. Elutazik a csapattal Miskolcra az UEFA Futsal Cup küzdelmeiben nagy bravúrt végrehajtó, a kontinens négy legjobb csapata közé bejutott ETO három játékosa is, két légiósunk, Dróth Zoltán és Harnisch Ákos azonban nem tud hazajönni az évzáró mérkőzésekre. A magyar válogatott évzáró dupla-meccse közül az első egyben egy búcsúmérkőzés is lesz, ezen a találkozón lép pályára utoljára a nemzeti csapatban a 113-szoros válogatott Németh Péter, aki 36 évesen búcsúzik az együttestől. A Dunaújváros játékosa a december 5-i első meccsen (amelyet az M4 Sport élőben közvetít) még pályára lép, másnap már nélküle szerepel Sito Rivera együttese. - Folytatjuk a svédek elleni mérkőzéseken látványosan meginduló fiatalítási folyamatot, ismét megadjuk a lehetőséget több fiatalnak, hogy bizonyítsák, helyük van a keretben - mondta az mlsz.hu-nak Sitor Rivera a közelgő mérkőzésekről. - A franciák kiváló képességű játékosokkal, remek csapattal rendelkeznek, ezt bizonyították a horvátok legyőzésével is. Mi a januári Visegrádi Négyek Tornájára is készülünk, mert hazai pályán szeretnénk megvédeni tavaly szerzett címünket. December 1-től Miskolcon készülünk, a franciák elleni mérkőzéseket hat edzés előzi meg, bízom benne, hogy a felkészülés végére megfelelő állapotba kerül a keret minden tagja. A miskolci mérkőzésekre ingyenes a belépés. A magyar válogatott kerete: Kapusok: Alasztics Marcell (Rába ETO) Mezei Dávid (MVFC-Berettyóújfalu) Mezőnyjátékosok: Trencsényi János (MVFC-Berettyóújfalu) Gál István (MVFC-Berettyóújfalu) Szabó Péter (MVFC-Berettyóújfalu) Németh Péter (Dunaferr DUE Renalpin FC) Fridrich Dávid (Dunaferr DUE Renalpin FC) Horváth Norbert (Dunaferr DUE Renalpin FC) Birinyi Balázs (FTC Futsal-Fisher Klíma) Andorka Kristóf (FTC Futsal-Fisher Klíma) Nagy Imre (Nyírgyulaj KSE) Dávid Richárd (Rába ETO) Klacsák Bence (Rába ETO) Sánta János (Nyírgyulaj KSE) Hajmási Milán (Haladás) Tatai József (FC Veszprém)
Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
Támogatóink

Partnereink