Az elsõ külföldi szezon élményei, véget ért az osztrák futsal idény
Korábban írtam arról, hogy mit tapasztaltam mikor Ausztriába kerültem futsalozni, és akkor ígértem folytatást, melyben írok a bajnokságról is. Egy kicsit megcsúszva bár, de nézzük, mi is történt az osztrák futsal liga 2011-2012-es kiírásában.
Mikor a határ menti Neusiedl csapatához szerzõdtem megpróbáltam felmérni, hogy a csapat milyen erõt fog képviselni a bajnokságban. Sajnos ehhez nem állt sok információ a rendelkezésemre, csupán annyit tudtam, hogy a Stella Rosa csapata az osztrák bajnok, az én új egyesületem pedig egy éve alakult, és csak az elsõ osztály létszámának megemelése miatt indulhatott a legjobbak között az idei kiírásban. Már csak azért sem számítottam sok jóra, mert a felkészülés alatt is csak heti egyszer találkozott a társaság, és akkor is meglehetõsen hiányos létszámmal. Ilyen elõjelekkel vágtam neki a bajnokságnak, de edzõm, és játékostársaim optimizmusa rám is hatással volt. Ezt az optimizmust törte meg kissé az elsõ játéknap, ahol a tavalyi másodosztályú bajnok SV Georgia és az gyõri futsallosok ellen az UEFA Futsal Cup-on kiesett Stella Rosa csapata volt az ellenfelünk. A több grúz származású játékost felvonultató bécsi Georgia ellen már tapasztalhattam, hogy mekkora lemaradása van csapatomnak, egy olyan együtteshez képest, akikkel tavaly még a másodosztályban küzdöttek. Ellenfelünk helyzetek sokaságát dolgozta ki, és már az elsõ félidõben elõnyre tett szert, amit a második félidõben egy kihagyott 6 méteres ellenére is megõrzött, egy klasszikus 6-3 volt a bemutatkozásom, ennek hálóõrként nem örül az ember. Egy meccs pihenõvel késõbb viszont jött a szomorú valóság, ugyanis a bajnok Stella Rosa ellen jóformán kapura sem lõttünk, és ellenfelünk, nincs erre jobb szó, a parkettába taposott minket, a vége 14-0, nem ide.
Ekkor már átértékeltem csapatom helyzetét, és reálisabban láttam a helyzetet, meccsenként sok munka, és kevés siker az, ami rám vár a szezon során. Sajnos nem tévedtem sokat, hiszen a második körben, hazai közönség elõtt hiába vezettünk már 3-1re a Sturm Graz ellen, a végén kettõvel mégis õk nyertek, mint késõbb kiderült, ez egy kiesési rangadó volt. A grazi fiatalok nem futsal tudásukkal voltak jobbak, csak azzal, hogy nagypályás meccseik miatt folyamatosan edzésben voltak, így kondícióban jobban bírták a második játékrészt. Nem akarom elrettenteni az olvasót, nem fogok egyenként végigmenni a szezon összes meccsén, de ez a 3 meccs nagyban megalapozta sajnos csapatom hozzáállását. A Graz elleni vereség után már kicsit hitehagyott lett a társaság, és egyre több játékosunk tûnt el, illetve mondta le a bajnokikon való részvételt. Minden fordulóban voltak olyanok, akik akkor játszottak elõször a bajnokságban, így nem volt egyszerû a helyzetünk. Fordulókon át jöttek a pofonok, majd egy decemberi délutánon Bécsben megszereztük elsõ, azonban sajnos egyetlen pontunkat a szezonban. Egy 2-2-es döntetlent sikerült játszanunk egy jó erõkbõl álló rutinos csapat ellen, aki mindenki ellen pontszerzési eséllyel léphetett a pályára. Ekkor azonban több helyzetet is kihagyott, és szerencsére két kisbüntetõt is sikerült hárítanom, így újra jó hangulat uralkodott a csapaton belül, és önbizalommal telve utaztunk a svájci határ melletti Dornbirn városába, ahol sajnos a gyönyörû tájon kívül más nem szerzett örömet a csapatnak. Igaz itt fordult elõ elõször, de sajnos nem utoljára, hogy csak 1 cserejátékossal mentünk el a mérkõzésekre. Míg csapatom azért küzdött, hogy megmeneküljön a kiesés elõl, addig a tabella elején a bécsújhelyi 1. FC Murexin Allstar és a Stella Rosa vívott ádáz küzdelmet a bajnoki címért. Mögöttük csak a 3. helyért volt csata, amelyben, a legjobban a dornbirni FC Brasil csapata állt a legjobban, õk mindkét naggyal képesek voltak döntetlent játszani, és véleményem szerint õk voltak azok, akik a legszebb futsalt játszották a bajnokság során. Kifejezetten technikás játékosokból állt a csapat, és látszott rajtuk, hogy több éve együtt vannak, a tavalyi szezont is a 3. helyen fejezték be. A bajnokság nagyjából felénél azonban egy kiscsapat, a Dynamo Triestingtal szólt bele a nagyok dolgába, azzal, hogy legjobb játékosa nélkül is sikerült megvernie 6-5-re a Stella Rosa csapatát, amely így 1 pontos hátrányba került a bécsújhelyiekkel szemben. Ez az eredmény a következõ héten is hatással lehetett a Stella Rosa játékosaira, ugyanis második meccsünkön csak 4-1 arányban nyertek ellenünk, és sok helyzetet elpuskáztak, illetve õk is kihagytak egy kisbüntetõt. Nekünk papíron innentõl az utolsó fordulóig könnyebb ellenfelek, és egy 6 pontos meccs jött, amibõl sajnos vereségekkel jöttünk ki, pedig Grazban 3-0 arányban vezettünk a félidõben, de ezt az elõnyt is sikerült eltékozolni. Fiatal játékosaink nem bírták el a súlyt, ami rájuk nehezedett, és kiütközött az is, hogy edzés nélkül még az osztrák ligában sem maradhat elsõ osztályú egy csapat sem. Az utolsó fordulóra nekünk már csak az a statiszta szerep jutott, hogy az utolsó mérkõzésen ellenünk lehetett bajnok a bécsújhelyi gárda. A második félidõ elején 4-2-es állásnál ráijesztettünk a hazai közönség elõtt játszó gárdára, de a hazai tábor hangos bíztatása, amit ekkor tapasztaltam elsõ ízben az osztrák ligában, felébresztette az All Stars csapatát, és végül behúzták a mérkõzést, ezzel bajnoki címet nyertek, veretlenül, 3 év után újra.
Dióhéjban ennyi történt idén a sógoroknál, azonban nem hagynám ki csapatom értékelését, illetve a bajnok edzõ összefoglalóját sem.
Csapatom a szezon közben szembesült azzal, hogy a nagypályán 6. osztályban játszó játékosok edzés nélkül, nem veszik fel a versenyt azokkal, akik nagypályán a 3.-4. osztályban játszanak, és évek óta futsalloznak. Fõleg taktikai hiányosságok, és a csak a támadásokra építés vezetett oda, hogy igazából nem volt esélyünk a bennmaradásra. Akárki ellen játszottunk, biztos volt, hogy többször kerül ellenfelünk 3-1 illetve 2-1 elleni szituációkba, amit természetesen nagyobb százalékban használ ki, mint mi a saját támadásainkat felállt védelemmel szemben. Az elsõ kapott gól általában megtörte a csapatot, és innentõl eltûnt a taktikai fegyelem, és kapkodni kezdtünk, nagyon hiányzott egy olyan rutinos játékos, aki megfogja a fiatal játékosokat, rálép a labdára, és azt mondja, hogy most én irányítok. Ezek az összetevõk ahhoz vezettek, hogy jövõre a feljutásért kell küzdenie a csapatnak.
Saját teljesítményemmel sem lehetek elégedett, mert csapatom kiesett, és egy kapust ez alapján is megítélnek, de azt sem mondhatnám, hogy sikertelen szezonon vagyok túl, mert a bajnokság lezárása után megkeresett a bajnokcsapat edzõje, és jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nyáron szerepelhetek az UEFA Futsal Cup selejtezõjében, ami minden valószínûség szerint életem legnagyobb futball élménye lesz.
És, hogy lássuk mit gondol egy olyan edzõ a bajnokságról, akinek csapata veretlenül, de csak minimális, 1 pontos elõnnyel lett bajnok, megkértem René Gaidat, értékelje nekem az idei szezont: "Az idei bajnokság színvonala mindenképpen magasabb volt, mint a korábbi szezonoké. A csapatok folyamatosan fejlõdnek, de sajnos még mindig nem érték utol a Stella Rosa-t és minket. Ez a két csapat már 6 éve dominál az osztrák futsal ligában. Mi egy sikeres idényt tudhatunk magunk mögött, veretlenül lettünk bajnokok, és az 1. FC Murexin Allstar Wiener Neustadt történetében másodszor készülhetünk az UEFA Futsal Cup-ra. A teljesítményünkkel elégedett vagyok, de még csak az út elején tartunk, tovább szeretnénk erõsíteni a csapatot. Minden tekintetben van még mit javítanunk."
Hogy mit gondol a Stella Rosa elleni mérkõzésekrõl?
" Ezek a meccsek minden évben rangadók, és nagyon nehezek. Idén két feszült mérkõzésen döntetlent játszottunk velük, tavaly még elvesztettük a hasonló kaliberû meccseket. Mégsem ezek voltak a legnehezebb feladatok a bajnokságban, sokkal inkább a kisebb csapatok elleni meccseken szenvedtünk, mert nekik nem volt veszíteni valójuk, mi viszont a bajnokság elején a bajnoki címet tûztük ki célul magunk elé."
Mit vár csapatától a Futsal Cup-on?
"A bajnoki cím csak egy köztes cél volt, most arra készülünk, hogy az európai kupaporondon az 1. selejtezõ körbõl továbbjussunk. Ezért a bajnokság után is folytatjuk a felkészülést, külföldi tornákon veszünk részt, júniusban például várhatóan Szerbiában vendégeskedünk. Célunk, hogy Bécsújhelyre hozzuk a selejtezõ csoportot, és így saját közönségünk buzdításával érjük el a hõn áhított továbbjutást. "
Reményeim szerint ezeknek a céloknak az elérésében már én is segíthetem a Murexin csapatát. A csapat felkészülésérõl terveim szerint írok majd a hazai futsal szeretõ közönségnek.
Addig is nekem marad a magyar bajnokik látogatása, illetve a felkészülés a nagy kalandra, egy olyan csapattal, amely profi játékosok nélkül szeretne bizonyítani az európai porondon.
Lekics József
