Az Aramis lehajrázta a Berettyóújfalut.
2022.08.23 | 08:55
Az Aramis lehajrázta a Berettyóújfalut.

A forduló rangadóját rendezték Budaörsön, ahol mind a két fél szerette volna megőrizni hibátlan mérlegét. Ami jó hír volt a hazaiak számára, hogy visszatért Horváth Szabolcs, aki rögtön a kezdőben kapott helyet.

Jó iramban indult a mérkőzés, a vendégcsapat magához ragadta a kezdeményezést, és akadtak is lehetőségeik, de a hazai kapus a helyén volt. Pár perc elteltével a budaörsiek is belendültek és voltak helyzetük, de ők sem tudtak betalálni. Az első találatra egészen a játékrész hajrájáig kellett várni. Ekkor egy gyors vendégkontra végén Matheus szerezte meg a vezetést a Mezeinek. Viszont sokáig nem örülhettek a vendégek, mert két perccel később 10 métereshez jutott az Aramis, amit Bognár értékesített magabiztosan, így döntetlennel mehettek a felek szünetre.

Fordulás után sem változott a játék képe, mind a két csapat próbált kezdeményezni és megszerezni a vezetést. Ez a budaörsieknek sikerült a játékrész derekán, mondhatni egy szokásos figura után. Bognár volt ismét a főszereplő, aki egy oldalberúgást tökéletesen rúgott keresztbe, amire Büki remekül érkezett és passzolt közelről a kapuba. A vendégek nem adták fel, és küzdöttek az egyenlítésért, ami öt perccel a vége előtt össze is jött. A vendéglátók egy teljesen felesleges szabálytalansággal összehozták a 10 méterest, amit Nagy Imre könnyedén gólra váltott, így kezdődhetett minden elölről. Az egyenlítést követően még egy perc sem telt, és a vezetést is megszerezhette volna a Mezei-Vill, hiszen újabb kisbünetőhöz jutottak, de ezúttal Nagy fölé bombázta a labdát. A büntetőknek ekkor még nem volt vége, mert nem sokkal később a vendégeknek is összegyűlt a hat fault, így az Aramis is újra próbálkozhatott, de ezúttal Bognár is hibázott.

Úgy tűnt, döntetlen lehet a vége, de egy szerencsés találattal megszerezte a vezetést a Moga legénység. Bognár szöglete a röviden álló Matheusról a saját kapujába pattant. Már csak bő két perc volt hátra, így érthető módon jött a vészkapus a vendégeknél. A létszámfölény nem hozott eredményt, igazi helyzetig el sem jutottak Ráblék, majd az utolsó percben egy labdavesztés megpecsételte a sorsukat. Fekete szerzett labdát, amit egy gyors kontra végén Bükivel gólra váltottak, bebiztosítva a győzelmet.

Egy izgalmas, jó iramú mérkőzést láthatott aki kilátogatott. A vendégek magukat okolhatják, hogy pont nélkül maradtak, hiszen megvolt az esélyük a győzelemre is. Az Aramis értékes győzelmet aratott és a Veszprém mellett már csak ők őrzik hibátlan mérlegüket két fordulót követően. Most szünet következik a bajnokságban, mivel hétvégén a válogatott Kuvait ellen lép pályára barátságos mérkőzésen.

ARAMIS SE – MVFC BERETTYÓÚJFALU 4-2 (1-1)
Budaörs, 200 néző
Játékvezetők: Kovács G., Kiss, Nyekita

Aramis: Soós – Büki, Horváth Sz., Bognár, Komáromi
Cserék: Molnár – Moga, Fekete, Sámson, Vattamány, Lévai, Bélavári, Kövesdi, Mézer
Vezetőedző: Moga Lorant

MVFC: Mezei – Rábl, Nagy D., Nagy I., Rafinha
Cserék: Sándor – Korcsmáros, Duró, Erdei K., Szabó, Gál, Erdei Sz., Takács, Matheus
Vezetőedző: Trencsényi János

Sárga lap: Bognár, Vattamány, Sámson illetve Rábl, Nagy D.

Gólszerzők: Büki, Bognár, Matheus (öngól) Fekete illetve Nagy I. Matheus 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink