Astra siker a TF elleni rangadón!
2019.11.11 | 12:19
Astra siker a TF elleni rangadón! A forduló másik rangadóján a DEAC nem bírt a Tolnával, ami azt jelentette, hogy a TF győzelme esetén vissza vehette volna az első helyet a tabellán. A hazaiak számára nem voltak a legjobbak az előjelek, hiszen az előző fordulóban elveszítették veretlenségüket a Tolna ellenében hazai pályán, emellett kiestek a kupából is a másodosztályú Budaörs ellen. Az Astra ezek ismeretében úgy érkezett a fővárosba, hogy megpróbálja kihasználni ellenfele hullámvölgyét TFSE SZERTARSPORT.HU – ASTRA KKFHÁZI BULLS FC 2-4 (0-1) Vasas csarnok, 100 néző Játékvezetők: Boros, Nyerkita Br., Nyekita Be. TFSE: Ősz – Folk, Pádár, Tell, Gruber Cserék: Bokor, Halászi, Bobok, Dióssy Vezetőedző: Csernai Gábor Astra: Hargas – Ganczer, Varga, Urbán, Beke Cserék: Mogyorósi, Benkő, Vígh, Dorner Vezetőedző: Dombó János Gólszerzők: Bokor (28’), Pádár (40’) illetve Bede (11’, 39’), Benkő, (24’), Varga (33’) Leány U17 bajnokság: TFSE-SZERTARSPORT-HU - Astra KKFHÁZI Bulls FC 2-5 A találkozó elején javarészt mezőnyjáték folyt a pályán, kevés helyzet alakult ki, főleg annak köszönhetően, hogy sok volt a hiba mind a két oldalon. Többnyire egymás hibáiból próbáltak élni a csapatok, de kevés sikerrel. Az első gól a játékrész derekán érkezett, ráadásul egy ritkán látható. Egy felívelést követően Beke csúsztatott fejjel a rövid alsóba, megszerezve a vezetést. A gól kissé felébresztette az egyetemistákat, akik több helyzetet is kialakítottak, de rendre elpuskázták. Volt, hogy ketten vezethették a labdát a vendégkapusra, de azt sem sikerült gólra váltani, így minimális Astra előnnyel mehettek a csapatok pihenőre. Screenshot_2019-11-11 Futsal Hungary Futsal MagyarországFordulás után hamar megduplázta előnyét a vendég alakulat, egy kontra végén Benkő talált be, így már kettő volt a különbség. A TF nem adta fel, hajtott a szépítésért és néhány perc elteltével visszajöttek a mérkőzésbe. Egy szabadrúgás után Bokor volt jó helyen  a hosszú kapufánál és közelről nem hibázott. A folytatásban úgy tűnt, összejöhet az egyenlítés, de inkább a Félegyháza akarata érvényesült és több veszélyes kontrát vezettek, amiből Varga Adél megszerezte csapata harmadik gólját. A vendéglátóknak ezután akadt ziccerük a felzárkózásra, de Hargas remekül védte Tell ziccerét, A hajrára kockáztatnia kellett a TF-nek, így lehozták a kapust, amiből többször labdát veszítettek, és a sokadik üres kapus lehetőségéből az Astra betalált Beke révén, amivel el is döntötte a három pont sorsát. Pádár végén szerzett gólja már csak szépségtapasz volt. IMG_4590 Az egyetemisták ezen az estén tőlük szokatlan módon rengeteg hibával játszottak, amit a szervezetten és fegyelmezetten játszó Astra ki is használt és megérdemelten nyert. Dombó jános lányai ezzel az értékes győzelemmel feljöttek a második helyre, megelőzve mostani riválisukat, míg a TF két forduló alatt visszacsúszott az első helyről a harmadikra. DSC06469Csernai Gábor, TFSE: - Sajnos kisebb nagyobb problémákkal küszködünk hétről-hétre, de remélem, rövid időn belül rendezni tudjuk a sorokat, és azt az arcunkat mutatjuk majd, amit mindenki látni szeretne. Ezen a mérkőzésen is megvoltak a lehetőségeink, de nem éltünk velük, ellenfelünk viszont könyörtelenül kihasználta a hibáinkat. Remélem tudunk tanulni ezekből a mérkőzésekből, mert a végén sokat érhetnek ezek a tanulópénzek... Dombó-János-B-200x300 Dombó János (Astra): - Nagy taktikai csata folyt a pályán, amelyből ma mi kerültünk ki győztesen. Talán a nagy tét is rányomta bélyegét a csapatok játékára, hiszen mind a két oldalon rengeteg ki nem kényszerített hibákkal találkozhattunk. Úgy érzem csapatom mindent megtett a győzelemért, s gratulálok játékosaimnak.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Hungary - Norway - Herzegovina Futsal World Cup qualification
2024.10.16 | 10:13
Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
Támogatóink

Partnereink