Astra győzelem Tolnán
2018.11.26 | 16:33
Astra győzelem Tolnán Ismét szárnyaltak a Vénusz tinédzserei, nem bírtak a kapusokkal a Szekszárd és a HTE játékosai, hatalmas bravúr az Astra részéről Tolnán. Miskolc-TFSE: Magabiztos, ötgólos különbséggel tartotta otthon a Miskolci Vénusz az újonc TFSE ellen, aki egyébként végig nagyot küzdve próbálta megnehezíteni a hazaiak dolgát. A vendéglátók már a 3. percben Molnár Enikő és Rondzik Júlia góljával kétgólos előnyre tettek szert, azonban az első játékrészben is már érződött a vendégcsapaton, hogy pont(ok)ért jöttek Miskolcra. Nyomás alá helyezte mindkét csapat ellenfelük kapuját, felváltva forogtak veszélyben a hálók mindkét oldalon. A második félidőben tovább folyt a nyílt sisakos küzdelem, zömében a TFSE vezetett támadást, gólokat azonban a miskolci együttes szerzett, majdhogynem futószalagon. Kovács Aliz 25. percben szerzett góljára Molnár Enikő megszerezte saját maga második csapata 4. gólját, majd Tirpák Zsanett (aki 15 évesen remekel az első osztályban) duplázott, melyre a vendégek oldalán Bede Anna tudott válaszolni a mérkőzés 35. percében. A fővárosi csapat küzdött, hajtott, de kapkodó és pontatlan játékukat a Vénusz könyörtelenül kihasználta, aki ezzel létfontosságú 3 pontot zsebelt be a bajnokság 8. fordulójában. Női Futsal NBI. 8. forduló Miskolci Vénusz – TFSE 6-1 (2-0) Gólszerzők: Molnár Enikő (2), Tirpák Zsanett (2), Kovács Aliz, Rondzik Júlia illetve Bede Anna Miskolci Vénusz: Ádám Anna - Rondzik Júlia, Kovács Aliz, Galambvári Gréta, Molnár Enikő csere: Almási Ildikó, Visnyánszki Dalma, Tirpák Zsanett, Milicki Noémi TFSE: Terdik Tamara - Koch Fruzsina, Molnár-Sáska Ildikó, Winternitz Anna, Janicsek Zsanett csere: Winternitz Katalin, Závogyán Csilla, Kajdy Janka, Bede Anna, Bobok Csilla, Kardosi Blanka Horváth Gábor TFSE: Először is gratulálok a Miskolc csapatának! Sajnos, amíg fejben nem érkezünk meg a mérkőzésekre, addig ez a forgatókönyv fog lezajlani. Kidolgozhatunk akárhány helyzetet, nem lehetünk eredményesek. Sokszor ölbe várjuk a sikert, de azért a pályán kell megdolgoznunk. Csinálhatunk edzésen bármit, amíg nem leszünk élesek a kezdősípszóra, addig ez a sors vár ránk.

  Szekszárd –Böszi: Gól nélküli döntetlennel zárult a hétvége rangadója, miután a Tolnán megrendezésre került Szekszárd-HTE találkozón nem született gól. A „hazai” csapat szerette volna nyomását ráhelyezni ellenfelére már az első percektől, azonban a vendégek végig szervezetten védekeztek a találkozó alatt. A kapusok valósággal remekeltek mindkét oldalon, Hargas Annamária és Torma Lilla eszén sem tudott túljárni az ellenfél csapata. Shulha Anna 32. percben kapott piros lapja után nem tudott élni a lehetőséggel a böszörményi együttes, a Szekszárd remekül kivédekezve az emberhátrányt. A találkozó vége előtt is akadt mindkét oldalon lehetőség, de nem bírtak egymással a második mérkőzésen sem a csapatok. Indulatokkal és kemény párharcokkal tarkított találkozón az egyéni megmozdulások nagyon hiányoztak mindkét oldalról, így igazságosnak mondható döntetlen született a forduló rangadóján. Agenta-Girls Szekszárd – Hajdúböszörményi TE 0-0 (0-0) Agenta-Girls Szekszárd: Hargas Annamária - Ganczer Hajnalka, Megyeri Boglárka, Shulha Anna, Vaskovets Mariia Csere: Buchmüller Petra, Gősi Natália, KágyiYarova Yuliia, Kágyi Árvácska, Horváth Katalin HTE: Torma Lilla - Pádár Anita, Kota Gabriella, Folk Zsuzsanna, Tell Zsófia Csere: Benkő Mónika, Bokor Adrienn, Szilágyi Mariann, Mogyorósi Zsuzsanna, Nagy Mária Quirikó Vivien, Hajdúböszörményi TE: Izgalmas, színvonalas, kemény párharcokkal tarkított összecsapáson vagyunk túl. Az első játékrészben többet veszélyeztettek a szekszárdiak, volt néhány hibánk védekezésben, amit a szünetben megbeszéltünk. A második félidőben, úgy érzem, mi közelebb álltunk a gólhoz. Ki kell emelni, hogy a kapusok mindkét oldalon szenzációsan védtek, legfőképp nekik köszönhetően tudott ez a remek iramú találkozó gól nélkül végződni. Micskó Márk, Agenta- Girls Szekszárd: Két nagyszerű csapat találkozott egymással, ahol mind a kettő a győzelemre játszott! Nagyon nagy iramú, jó mérkőzést láthatott a közönség, akik nagyon szépen megtöltötték a tolnai csarnokot, köszönet érte nekik. Kétes érzések vannak bennem, mert győznünk kellett volna a helyzeteink alapján, viszont a kiállításunk után hatalmasat küzdöttek a lányok és megőrizték az egy pontot. A kiállításról...teljesen jogos volt, a probléma az, hogy ellenfelünktől már rég ki kellett volna állítani egy játékost, illetve több azonos szituációban az ítéletek teljesen eltérőek voltak a két csapat számára! A lányaim hatalmas gratulációt érdemelnek, mert óriásit küzdöttek!   Tolna-Astra: Meglepően magabiztos különbséggel tudott győzni Dombó János csapata Tolnán, a Tolna-Mözs otthonban. A hazai csapat gépezetében már az első percekben „homok” került, látszott, hogy ez nem a tolnai csapat napja lesz. Ennek megfelelően Gál Tímea a 11. percben vezetéshez juttatta csapatát, Szalkai Kitti 3 perccel később azonban egalizálni tudott. A gólváltást követően vendégeknél a félidő vége előtt még Szabó Boglárka vezetéshez juttatta csapatát, ezzel megnyugtatta együttesét. A második játékrészben beindult a félegyházi gépezet, Krascsenics Petra dupláját követően Gelb Mónika is bevette Deczki Vanda kapuját, így nagyobb arányú vereségbe szaladt bele a hazai csapat. A bravúros kupagyőzelem után ez a vereség nem hiányzott a Simon Ferenc tanítványainak, sőt, Halászi Kinga megkapta idei 5. sárgalapját, melyből következik, hogy egyik legjobbjuk nem lehet ott a Gyulai Amazonok elleni fontos találkozón. A győzelmével az Astra Kiskunfélegyháza tovább élteti felsőházi álmait. WSH Tolna-Mözs – Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC 1-5 (1-2) Gólszerzők: Szalkai Kitti illetve Krascsenics Petra (2), Gál Tímea, Szabó Boglárka, Gelb Mónika WSH Tolna-Mözs: Deczki Vanda - Halászi Kinga, Varga Adél, Horváth Hanna, Szalkai Kitti Csere: Urbán Anett, Farkas Klaudia, Mészáros Dalma, Nádudvari Anna Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC: Farkas Katalin - Gál Tímea, Szabó Boglárka, Dikinová Dominika, Rozmis Gabriella Csere: Erős Evelin, Krascsenics Petra, Godvár Katalin, Gelb Mónika, Véninger Tünde, Sipos Lilla, Vidovenyecz Anna, Kiss Gabriella, Krascsenics Csilla, Nagy Roland, WSH Tolna-Mözs: - Az idény leggyengébb játékát mutattuk a mai mérkőzésen,nem voltunk elég élesek ez az eredményen is látszódik, gratulálok az Astra csapatának! Minden mérkőzésből tanulnunk kell akár győzelem akár vereség után, így a mai mérkőzésből is tanultunk és javítjuk a hibáinkat. Jövő héten szeretnénk újra érezni a győzelem ízét! Dombó János, Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC: Nagyon fontos és értékes győzelmet sikerült aratnunk egy kiváló csapat otthonában!   - Molnár Ágnes -  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink