Aramis körkép, bajnokságra készülve
2008.08.07 | 00:00
Aramis körkép, bajnokságra készülve

 

„ Ha csak egy helyet javítunk a tavalyi szezonhoz képest az már nagyon jó".
Mondta Frank Tamás, akinél ezek után teljesen egyértelmû a bajnoksággal kapcsolatos elvárás, minél elõrébb végezni a tabellán. A csapat július 23.-án gõzerõvel kezdte meg az alapozást, kezdetben három, mostanra pedig már heti 5 edzéssel. A héten, pénteken játsszák a fiúk az elsõ felkészülési mérkõzést is egy NB.1.-es csapat ellen, majd a folytatás során a bajnokságig tervben van heti 2 edzõmérkõzés. Az ellenfél személyében lesz szintén  elsõ osztályú illetve külföldi csapat is.  Igazolással kapcsolatban, meg nem erõsített hírek szerint Szûcs Richárd a Ferencvárosból és a nem régen Kanárikban szereplõ Piroska András érkezik. Távozók nemigen lesznek, a vezetõség szerint a csapat eredményességét és jó szereplését az összeszokottság és az eddig jól bevált taktika, kemény alapozó munka fogja szolgáltatni.

Frank Tamás: - Becsületesen és keményen dolgoznak a fiúk, meg vagyok elégedve a hozzáállásukkal, annak ellenére, hogy a strandfoci szezonról visszaérkezõ játékosok két hete még „térden jártak", de mostanra ez már nem okoz komolyabb gondot. Nagyon jó a légkör is, jó hangulatban készülõdünk a bajnokságra. A körülmények teljesen adottak arra, hogy a csapat egy jó eredményt érjen el, mind a tárgyi feltételek, edzéslehetõségek biztosítottak és minden, ami ezzel kapcsolatos. Célkitûzésünk hogy minimum egy helyet javítsunk a tavalyi szezonhoz képest, az már számunkra egy nagyon jó eredmény, valamint megvédeni a trófeát az idei kupaszereplésben.

Az edzõ tehát igen ambiciózus és optimista, ami nem is csoda, hiszen az általa említettek alapján minden esélyük meg van arra, hogy az elsõ négyben végezzen a csapat. A magyar Futsal õskövületeként jegyzett klubjában mindig is jó és meghatározó szakemberek dolgoztak. Kiválló játékosokkal és problémamentes anyagi háttérrel  okkal bizakodnak évrõl évre az illetékesek a jó és eredményes játékban. Köztük is természetesen a mester, akinek mostanra igencsak kezd beérni munkája gyümölcse az edzõi pályán. Ugyanis a klubon kívül mostanra a felnõtt válogatott pályaedzõjeként is dolgozik Kozma Mihály mellett, valamint idén elvállalta az U21-es válogatott edzõi posztját is. Frank Tomi örömmel vetette bele magát a sok munkába, és nem okoz neki gondot hogy több „poszton" is meg kell állnia a helyét:

- Nincs ezzel különösebb probléma, szerencsére összeegyeztethetõk a dolgok. Természetesen van, hogy üti egymást mondjuk két csapatom programja , de ilyen szempontból nagyon rugalmasak és rendesek a kollegáim.  Ilyenkor többnyire õk veszik át a szerepemet és vezetik a csapat edzéseit vagy meccseit helyettem. Az persze más dolog, hogy az embernek ilyenkor több felé van a feje és jobban kell koncentrálni, de azért is vállaltam be ennyi dolgot, mert nagyon élvezem amit csinálok. Edzéselmaradás vagy hasonló probléma nem szokott adódni. Mind emellett nagy kihívás számomra és nagy megtiszteltetés, hogy idén felkértek az U21-es válogatott élére, valamint hogy egy olyan embertõl tanulhatok a felnõtt válogatottnál, mint Kozma Mihály.

A klub háza táján tehát továbbra is minden rendben zajlik, egy dolgot sajnálnak csak, hogy az erre a szezonra beígért Budaörsi csarnokban történõ szereplés csúszik az építkezési munkálatok miatt. Egyelõre tehát Budafokon folytatja a csapat a szereplését, ami tulajdonképpen nem is gond, hiszen megszokták már a fiúk a jól bevált helyszín hangulatát.


 

Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink