Aramis - Kecskemét rangadó Budaörsön
2022.10.14 | 11:11
Aramis - Kecskemét rangadó Budaörsön

A horvátok elleni válogatott meccset követően négy bajnokival folytatódik péntek este az NBI-es bajnokság. Köztük olyan rangadóval, mint az Aramis – Kecskemét. A többi három mérkőzés előzetesen egyértelműnek tűnik. Nem szabadna, hogy a Halinak gondot okozzon a Nyírbátor, ahogy a Veszprémnek a Rubi. Illetve az Újpestnek is kötelező a győzelem a Nyíregyháza ellen.


NBI, 7. forduló:

 

A Nyírbátor jól igazolt a nyáron, így joggal reménykedtek egy jobb szereplésben, de ehhez képest az elmúlt öt bajnokijukat elveszítették, amiből kétszer közvetlen riválissal játszottak, másik újonc volt az ellenfelél. Legutóbb Nyíregyházán  hagyták el vesztesen a pályát, ami igen fájó lehetett. Ráadásul most még nehezebb dolguk lesz a címvédő Haladás ellen. Úgy tűnik, a szombathelyiek kezdenek visszatalálni tavalyi önmagukhoz, aminek az Aramis látta kárát. Dróth Zoliék fölényes győzelmet arattak a budaörsiek ellen, de még így is csak hatodikok a tabellán. Ezen péntek este tudnak javítani, hiszen az újonc otthonában kötelező a három pont. Nem kérdés, hogy a Haladás az esélyes, és meglepő lenne egy esetleges pontvesztés.

 

A Rubeolánál a nyáron gondolták, hogy a megfiatalított csapatukkal nehéz dolguk lesz, de ilyen rossz rajtra azért ők sem számítottak. Nehéz volt a sorsolásuk, hiszen eddig négy olyan csapattal játszottak, akik az élbolyhoz tartoznak, és igazából egyik meccsen sem volt esélyük a pontszerzésre, de a közvetlen riválisnak számító csapatok ellen sem sikerült nyerni. Ráadásul most a listavezető Veszprém érkezik. A vendégek az egyetlen veretlen csapat a mezőnyben, akik duzzadnak az önbizalomtól. A Fehér tanítványok legutóbb veszítették el hibátlan mérlegüket, a DEAC elleni döntetlent követően, de továbbra is az első helyen állnak. Még a legvérmesebb veszprémi szurkolók sem gondolták hogy az alapszakasz egyharmadához közeledve ilyen jól fognak szerepelni. Nem kérdés, hogy a Rubi otthonában is kötelező a győzelem, még akkor is, ha Tatai sérülés miatt nem szerepelhet.

 

A forduló rangadóját rendezik Budaörsön. Az Aramis kiválóan szerepel az ősz folyamán, de legutóbb nagy pofonba szaladt bele Szombathelyen, ahol a Hali ellen elveszítette a veretlenségét. Ennél még fájóbb lehet, hogy piros lap miatt Bükit is elveszítették, így igazi center nélkül maradtak. Nem lesz könnyű pótolni a hazaiak gólfelelősét, de talán van olyan erős a keret, hogy tudják kompenzálni a hiányát. Ami a Kecskemétet illeti, a legutóbbi idegenbeli meccsén elszenvedte első vereségét a DEAC otthonában, de utána sikerült javítani a Rubeola ellen egy fölényes győzelemmel. Most egy újabb idegenbeli rangadó vár rájuk, amit ha sikerülne megnyerni, felléphetnének a dobogóra, megelőzve mostani riválisukat. A hazai pálya mindenképp az Aramis mellett szól, de abszolút három esélyes a találkozó.

 

Az Újpestnél nagy változások következtek be a válogatott szünetben. Távozott mindkét brazil légiósuk, ami nagy érvágás a számukra. Mind Serginho, mind Lucas nagy erőssége volt az együttesnek, így nehéz lesz pótolni őket, de a lila-fehéreket ismerve, mindent meg fognak tenni ezért. Ezt bizonyíthatják a Nyíregyháza ellen, ahol a történtek ellenére is kötelező a győzelem. Ha a fővárosiak szeretnének versenyben lenni a felsőházért, az ilyen meccseket kötelező megnyerni, főleg hazai környezetben. A vendégek kezdik felvenni az NBI ritmusát, amit jól jelez, hogy gyűjtögetik a pontokat. Legutóbb a Nyírbátort győzték le, ahol megszületett talán az év gólja is. Ez biztos jót tesz a Lovas-alakulat önbizalmának, amire nagy szükségük is lesz. Az Újpest a mérkőzés favoritja, de ha a Nyíregyháza elkapja a fonalat, megnehezítheti ellenfele dolgát, vagy akár meg is lepheti.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink