Aramis győzelem Debrecenben
2025.01.28 | 22:30
Aramis győzelem Debrecenben

Remekül igazoltak a hazaiak, hiszen két rutinos játékos, Szabó és Tóth is visszatért az együtteshez. Legutóbbi két meccsükön hozták is a kötelezőt és úgy tűnt, egy újabb győzelemmel akár a Nyírbátor nyomába eredhetnek. Viszont igazi tét az Aramis számára volt, akik versenyben vannak még a felsőházért, és hogy ez így is maradjon, ehhez mindenképpen nyerni kellett.

A vendéglátó kezdett jobban, és nekik akadtak helyzeteik, de ahogy telt az idő, a budaörsiek előtt is akadtak lehetőségek. Az első gólra negyed órát kellett várni, ekkor a hazaiak csapatkapitánya, Vass talált be egy szögletet követően. Ekkor kevesen gondolták, talán még Bükiék sem, hogy a hátralévő időben háromszor is gólt szereznek. Előbb Komáromi jegyzett közelről szerencsés gólt, majd egy tanítanivaló támadás végén Lévai szerzett vezetést, míg a legvégén Gellérfi is beköszönt egy szemfüles lövéssel.

A térfélcserét követően felváltva forogtak veszélybe a kapuk, de a DEAC szerzett előbb gólt, Tóth Attila lőtte ki a hosszú alsót. A szépítést követően még nagyobb sebességre kapcsoltak a vendéglátók, de a budaörsiek pár perccel később lehűtötték a kedélyeket. Egy kapu előtti kavarodás után Lévai eszmélt a leggyorsabban, így újra kettő volt a különbség. Nem volt más lehetősége az egyetemistáknak, levitték a kapust, és jött is az újabb zárkózás, de nem a létszámfölényes játékból, hanem egy bomba szabadrúgásból, ami Tóth Attila nevéhez fűződött. Ekkor még két perc hátra volt, így izgalomban nem volt hiány. Főleg, hogy egy keményebb belépőt követően felpaprikázódott a hangulat, ráadásul a játékvezetők ekkor sem voltak a helyezet magaslatán, akik rengeteg téves ítélettel borzolták a csapatok idegeit. Visszatérve a játékhoz, előbb a vendégcsapat rúgott kapufát Büki révén, majd néhány másodperccel a vége előtt a hazaiak, de gól már nem esett, így az Aramis örülhetett.

Bognárék nagyon értékes pontokat gyűjtöttek, és már csak egy pont a hátrányuk a hatodik helyen álló Újpesttel szemben. A debreceniek viszont egy helyet visszacsúsztak, mivel az MFA nyerni tudott Szombathelyen, és így megelőzte őket.

DEAC - ARAMIS SE 3-4 (1-3)
Debrecen, 200 néző
Játékvezetők: Tamási, Deme, Dr. Vígh

DEAC: Faragó Á. - Faragó L., Szabó, Tóth A., Vass
Cserék: Vincze - Balázsi, Erdei Sz., Krajnyák, Erdei K., Ulloa, Győri, Kovács, Komádi
Vezetőedző: Tihanyi Csaba

Aramis: Soós - Vattamány, Szeghy, Lévai, Gellérfi
Cserék: Tóth - Bogdán, Pluhár, Klacsák, Papp, Komáromi, Büki, Bognár,
Vezetőedző: Nagy Roland

Sárga lap: Kovács illetve Vattamány

Gólszerzők: Tóth A. (2), Vass illetve Lévai (2), Komáromi, Gellérfi

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-Aramis SE /NB I. 20. forduló/
2025.01.27 | 15:07

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.01.12 | 12:45
Női válogatott
2024.12.19 | 11:45
2024.12.18 | 13:45
2024.12.13 | 12:15
2024.12.11 | 15:30
Férfi válogatott
2024.11.01 | 08:45
Támogatóink

Partnereink