Anglia legyőzésével kezdtük a vb-selejtezőt
2019.10.25 | 09:14
Anglia legyőzésével kezdtük a vb-selejtezőt
  • Turzó József első tétmérkőzésén válogatottja 3-0-s győzelmet ért el Angliával szemben a futsal-vb selejtezőjének első játéknapján.
Remekül kezdett futsalválogatottunk az olaszországi tornán, és már a második percben vezetéshez jutott: Horváth Norbert szerzett labdát a bal szélen, ahonnan a hosszú oldalra passzolt. Ott Nagy Imre érkezett és az üres kapuba gurított (1–0).  dsc_8970 A kapott gól után igyekeztek feljönni az angolok, de igazán veszélyes helyzeteket nem tudtak kialakítani. A magyar csapat birtokolta a labdát és a több kapura lövés is a mi nevünk mellett szerepelt. Ennek meg is lett az eredménye, a 10. percben Horváth Szabolcs egyéni akciója következett: egy szép csel után kilenc méterről a kapuba lőtt (2–0). A második félidőben kevesebb támadást tudtunk végigvinni, de ellenfelünk játéka sem fenyegetett egyenlítéssel.  dsc_9166 A hajrában az angolok öt a négy elleni játékkal próbálkoztak. Dróth Zoltán jó öt perccel a vége előtt saját térfélen szerzett labdával állította be a 3–0-s végeredményt. 72239254_2185427114895835_693325794520334336_nÓriási élmény volt először tétmeccsen a válogatott kispadján ülni. Sokat dolgoztak a fiúk és nagy dolog, hogy nemzetközi mérkőzésen nem kaptunk gólt. Nem volt tökéletes a játékunk, van még hova fejlődni, de az eredménynek örülünk. Büszke vagyok a játékosokra. Előzetesen is úgy számoltunk, hogy ezt a találkozót hoznunk kell és az igazi vizsgamunkánk holnap lesz Fehéroroszország ellen – velük lesz nagy a harc a csoport második helyéért – fogalmazott Turzó József szövetségi kapitány a mérkőzés után. Magyarország - Anglia 3-0 (2-0) VB selejtező torna Eboli, Olaszország Vezette: José Cardoso Santos - Antonios Adamopoulos - Costas Nicolaou Magyarország: Alasztics - Komáromi, Nagy I, Horváth N, Rábl Csere: Varsányi, Sásdi, Dávid, Horváth Sz, Pál, Vas, Dróth, Hajmási, Siska Edző: Turzó József Anglia: Croft – Rexha, Palfreeman, Raoni Medina, Wallace Csere: Sims, Goldstein, Dickson, Reed, Davis, Bettson, Webb, Ward, Rooke Edző: Michael Skubala Góllövők: Nagy I 2. perc, Horváth Sz 10. perc. Dróth 38. perc A csoport másik mérkőzésén Olaszország - Fehéroroszország 3-3 A 9. percben már 3-0-ra vezettek a fehéroroszok, de az olaszok hosszú hajrával döntetlenre mentették  a meccset, Merlin 40. percben szerzett góljával. Hogy örüljünk-e ennek az eredménynek, vagy ne, azt a mai mérkőzés dönti el. Kétségtelen, hogy a fehéroroszok ezzel az eredménnyel bizonyították, hogy nagyon erős csapatról van szó, de reméljük, hogy a tegnapi nagy csata sokat kivett belőlük, és meg tudjuk lepni őket. A további program: Október 25. 16:00 Fehéroroszország – Magyarország 19:00 Olaszország – Anglia Október 27. 16:00 Magyarország - Olaszország 20:30 Anglia – Fehéroroszország        
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink