Álmomban sem hittem volna - interjú Ganczer Hajnalkával
2019.10.31 | 21:48
Ganczer Hajnalka nyáron elhagyta Szekszárdot, s az Astra szurkolóinak nagy kedvence lett rövid idő alatt. A kitűnő futsalos minden korábbi állomáshelyén bizonyított, nem véletlen, hogy ő húzhatta fel a hölgyek között legtöbbször a címeres mezt. A vele készített terjedelmes interjúban a múlt és a jelen is szóba került.
Novemberben Szerbia ellen játszik dupla felkészülési mérkőzést a női válogatott. Több mint 11 évvel ezelőtt játszotta első mérkőzését nemzeti csapatunk Csehország ellen Ózdon, s ezen a történelmi összecsapáson is szerepet kaptál. Ennek kapcsán három kvízkérdéssel kezdeném a beszélgetést: Ki volt a csehek ellen a mieink legfiatalabb játékosa? Ki volt a válogatott legjobb játékosa, aki azóta is őrzi a szövetségi kapitány ajándékkosarát? Ki szerezte a válogatott első történelmi gólját?
- Sosem felejtem el azt a napot,és azt sem, hogy mennyi embernek köszönhetem, hogy ott lehettem az első ,történelmi meccsen. Talán nem bántódik meg senki, ha egy embert mégis kiemelek, egy olyan embert, aki nincs már közöttünk, ő pedig Tóth Ferenc. Nemcsak azért, mert az akkori stáb tagja volt, hanem mert Feca volt az, aki nagyon nehéz helyzetben felkarolt, és elvitt az Univerzumhoz, óriási játékosok mellé. Ott is én voltam messze a legfiatalabb, így a szituáció nem volt új, mikor 17 évesen, legkisebbként lehetőséget kaptam a válogatottban. Többek között ezért is volt megtiszteltetés, hogy Tóth Károly szövetségi kapitány engem választott a meccs emberének. Sokan kérdezték már, hogy mikor bontom ki végre azt a kosarat. A válaszom: soha.
Egyébként az utolsó kérdéseden lehetne vitatkozni. Valójában a csehek öngóljával szereztünk vezetést, de mivel én voltam legközelebb hozzá, azt hiszem nekem írták be. Pár perccel később viszont ténylegesen gólt rúgtam.
Remek a memóriád, helyesen válaszoltál a belépő kérdésekre. Jutalmad az, hogy folytatódhat az interjú. Amikor 17 évesen először húztad magadra a címeres mezt gondoltad volna, hogy 2019-ben a szerbek ellen Te leszel a válogatottsági csúcstartó?
- Mint a legtöbb játékosnak, nekem is az (volt) a célom, hogy minél többször magamra ölthessem a címeres mezt, és képviselhessem Magyarországot. De ezt álmomban sem gondoltam volna.
Egyrészt nem gondolkodtam 10 évre előre, másrészt voltak könnyebb-nehezebb időszakok. Ebben az elmúlt évtizedben sok szövetségi kapitány dolgozott a válogatott mellett. Természetesen mindenkinek más elképzelései voltak, más játékot akartak játszatni. Újra és újra bizonyítani kellett, hogy megfelelek az elvárásoknak.
Amikor valaki ilyen fiatalon kerül be a legjobbak közé, akkor mindig fenn áll annak a veszélye, hogy idő előtt jólakottá válik és kiég. Te miként tudtad megőrizni motivációdat?
- Azt gondolom, ez a közegtől is függ. Nem vagyok az az „elszállós” fajta, de szerencsére mindig olyan edzőim voltak, akik, ha kellett volna, a földön tartottak volna. Ehhez párosul, hogy maximalista vagyok magammal szemben is. 16 éve játszok az NB I-ben, de még mindig ki tudok tűzni célokat magam elé, akár egyéni, akár csapatszinten is, melyeket szeretnék megvalósítani. Talán ezek adják a legnagyobb motivációt.
Mást jelent rutinos játékosként Magyarországot képviselni, mint tinédzserként?
- Maga az érzés ugyanaz. Ugyanakkor az idősebb, rutinosabb, több nemzetközi meccset megjárt játékosoktól jobban elvárható, és el is várják a magasabb és egyenletesebb teljesítményt.
Játékodban és személyiségedben mennyit és miben változtál az ózdi mérkőzéshez képest?
- Leginkább taktikailag tanultam sokat. Szerencsésnek tartom magam, mert mind klubszinten, mind a válogatottban rengeteg külföldi és hazai nagy edzővel dolgoztam együtt. Akkoriban inkább támadó típusú játékos voltam, ez azóta sokat változott, és védekezésben is magabiztosabban látom el a feladataimat.
A személyiségemet illetően az biztos,hogy határozottabb lettem, és jól viselem a nyomást, a téthelyzeteket. Ezeknél régebben jobban megremegett volna a lábam.
Nem igazán szoktam neked hízelegni, de most megteszem. Felhívtam egyik játékos-társadat, s megkérdeztem tőle, hogy nincs e Veled egészségügyi probléma, ugyanis most annyira jól nézel ki mint még soha. Eddig sem volt ezzel kapcsolatban gond veled, de ilyen karcsúnak sosem láttalak. Milyen csodapirulát szedsz?
- Köszönöm, kedves vagy. A csodapirulákban nem hiszek , nem is élek velük. Tavaly ilyenkor elkezdtem egy diatetikussal dolgozni, azóta az ő tanácsai alapján próbálom élni a mindennapjaimat.
Mindig képes vagy engem meglepni, az is meglepett amikor Szekszárdra igazoltál, s még inkább, hogy négy sikeres szezon után az Astrába szerződtél. Miért érezted úgy, hogy szükséged van a váltásra? Mi az ami téged a klubváltáskor leginkább szokott motiválni?
- Sokan meglepődtek, és kinevettek mikor Szekszárdra igazoltunk, hiszen akkor egy 7.-8. helyen lévő csapathoz mentünk, rengeteg áldozatot hozva és bevállalva hetente a több 100 km-es utazást. De tudtuk, hogy mit szeretnénk elérni, és megcsináltuk. Abban az évben végül bronzérmesek lettünk. Hozzáteszem, ezt ma már sokan elfelejtik. Ahogy elfelejtették a szponzorok, a városvezetés, és valamilyen szinten a klub vezetése is. Fantasztikus 4 évet töltöttem Szekszárdon, és óriási volt a szurkolótábor, az egész közeg.De valami megtört. Hiába a jó eredmények ( a legrosszabb helyezésünk 4. volt), mégis oda jutottunk, hogy idén már kétségessé vált az NB I-es indulás is. Vártunk, de igazából nem tudtuk meddig, és mire. A kommunkáció elmaradt a csapat felé. Végül a váltás, és egyúttal az Astra mellett döntöttem/döntöttünk több társammal együtt.
Nagyjából addigra körvonalazódott, hogy kik lennének a csapattársaim, és nagyon örültem, hogy újra azokkal játszhatok, akikkel már korábban is, rövidebb-hosszabb ideig. Számomra nagyon fontos, hogy olyan helyen játszak, ahol barátként is tekinthetek a csapattársaimra.
Kényes kérdéseim sem úszod meg. Amikor nem kerültél be az EB-selejtező keretbe, nagyon el voltál keseredve. Ha akkor valaki felvetette volna, hogy a késöbbiekben Dombó János vezette Astrában fogsz kikötni mit válaszoltál volna?
- Valószínű akkor még jót mosolyogtam volna. Viszont az új szabály bevezetésével, mely leginkább az Astrát érintette, ez már más szituáció. Mivel az eddigi játékosok közül szinte mindenki a nagypályát választotta, így futsalban teljesen új csapatot kell/ett építeni. Egyúttal ez azt is jelentette, hogy a nagypályás edzések mellett megjelentek a futsal edzések is.
Túltetted magad azóta a csalódáson?
- Természetesen. Az lett volna a gond szerintem, ha ez nem ér csalódásként. 11 éve vagyok válogatott, de van bennem hiányérzet, hiszen hivatalos világeseményen még nem tudtam szerepelni. Jó lett volna az EB selejtezőben a csapattal tartani, de pont ezek a pofonok, és csalódások amik megedzenek. Ezek által újabb célokat tudok kitűzni magam elé. Nap, mint nap azon (is) küzdök, hogy a következőn ott lehessek.
Akárhogy is nézzük mint minden korábbi állomáshelyeden az Astrában is gyorsan meghatározó játékos lettél. Sőt ahogy hallom még a korábbiaknál is megszállottabban hajtasz edzéseken éppúgy, mint a meccseken. Ez annak köszönhető, hogy a klubedződ egyben a szövetségi kapitány is, vagy másban keresendő a magyarázat?
- Akárhol játszottam, próbáltam 100 vagy akár 110 %-ot is nyújtani edzéseken, mérkőzéseken. Ilyen téren is maximalista vagyok. Rosszul érzem magam, ha fel kell hívni az edzőmet, hogy nem megyek edzésre, legyen az betegség vagy sérülés miatt.
Abban semmiképp sem keresendő a magyarázat, hogy a klubedzőm egyben a szövetségi kapitány is. Bár ugyanaz a személy, de szerintem teljesen más a kettő. Nem is nagyon szoktam ebbe belegondolni edzéseken.
Ha mégis meg kéne magyarázni, hogy miért tűnik így, talán a sérülésemet mondanám. Márciusban elszakadt a combizmom, amivel rengeteget küzdöttem a későbbiekben is. A kényszerpihenő eléggé elnyúlt, így már alig vártam, hogy használhassam a bal lábam, és fájdalom nélkül rúghassak.
Milyen érzés gyermekkori barátoddal Varga Adéllal újra egy csapatban lenni? Ugyanúgy érzitek egymást a pályán mint a régi szép időkben?
Elképesztő belegondolni, hogy mióta játszunk együtt vagy éppen egymás ellen.
Örültem, hogy újra csapattársak lettünk. Szerintem nem felejtettünk, U-15-ben is hasonlóan éreztük egymást.
Volt benned némi bizonytalanság a nyári döntésedet illetően amikor az első két fordulót követően mindössze egy pont állt a nevetek mellett?
- Egyáltalán nem. Sőt. A mutatott játékunk inkább pozitív csalódást keltett bennem, még ha ez eredményben nem is mindig mutatkozott meg. Tudom jól, hogy milyen munkát végzünk hétről-hétre, és ennek előbb-utóbb ki kell jönnie a meccseken is. Messze még vége, nem most kell megnyerni a bajnokságot.
Az utóbbi időben egyre jobb formába lendültetek. Ki mered jelenteni azt, hogy teljesen összeálltatok?
- Nem, de ezzel nincs is gond. Vannak akik jobban, vannak akik kevésbé ismerik a másikat. Idő kell, mire összeszokunk. Viszont mindenkiben látom az akaratot, és hogy ugyanazért a célért járunk le minden héten edzésre. Jó úton haladunk, tényleg kezdtünk formába lendülni. Sajnálom, hogy most több hétvége is mérkőzés nélkül telt el.
Múlt héten számodra pikáns helyzetbe kerültél volna ha a Szekszárd elutazott volna Kiskunfélegyházára. Lelkileg mennyire lett volna nehéz egykori klubod ellen pályára lépni?
- Mindig más az ilyen meccsek hangulata, de ilyenkor a külső körülményeket duplán ki kell zárni. Nem gondolom, hogy lelkileg nehéz lett volna. Az ilyen, vagy ehhez hasonló szituációk általában motiválni szoktak.
Dombó Jánosról köztudomású, hogy nagyon odafigyel a játékosok erőnlétére, talán sokkal jobban, mint korábbi trénereid. Könnyű vagy nehéz volt az edzésmódszereihez idomulni?
- Azt hiszem, a csapattársaim nevében is mondhatom, hogy mi is alá tudjuk ezt támasztani. Viccet félretéve, nem volt gond megszokni . Már júliusban elkezdtük az alapozást, ahol volt időnk hozzászokni az újfajta edzésekhez.
