Allianz FTC: Tanulóév
2008.06.09 | 00:00
Allianz FTC: Tanulóév

Ez volt a tanulóév számukra, s a zöld-fehérek bemutatták, hogy érdemes volt belevágniuk a nagy kalandba. Egyre érettebb játékot játszva, egyre több szurkolót maguk mellé állítva játszották végig a szezont.

Németh Péter értékelte a Fradi részérõl az elmúlt évet.

Újonc csapatként kezdtétek ezt a szezont. Mik voltak az elvárások?

A célkitûzés az volt, hogy bent maradjunk az NB I-ben. Nem tápláltunk hiú reményeket azzal, hogy a négy közé tudunk jutni. Megpróbáltuk összerakni a csapatot, ezért dolgozunk, s a mostani kilencedik helyezésünk teljesen reálisnak mondható. Az elsõ félév elment azzal, hogy helytálljunk, akárcsak az NB II-ben, mint egy baráti társaság. Ez nem mûködött, és félévkor váltottunk, elvittük üzleti irányba a dolgokat. Körülnéztünk, hogy mik a lehetõségeink, s úgy gondoltuk, hogy kell a csapat mellé egy jó edzõ. Kénoszt Ferenc leigazolásával meg is oldottuk ezt a problémát. Ezenkívül télen szerzõdtettük Bita Lászlót
és Temesi Norbertet, a két U21-es válogatott játékost. Megpróbálunk ebbe az irányba nyitni a továbbiakban is. Fiatalokat próbálunk a csapatba beépíteni.

Ahogyan a bajnokságban, úgy a Magyar Kupa idei kiírásában sem sikerült a nyolc közé kerülés.

Egy szerencsétlen mérkõzésen a Dupont ellen vereséget szenvedtünk, ami sajnos még az elsõ félévben történt. Sajnálom, hogy azon a mecsen nem jutottunk tovább, mert akkor már a Kénó által irányított gárda játszhatott volna a továbbiakban.

Két éve vagytok a magyar futsalban, milyennek látod a kialakult helyzetet?

Amilyen úton halad most a futsal, az véleményem szerint jó. A 2010-es Európa-bajnokság rendezési jogának megszerzését óriási dolognak tartom. Azzal, hogy, mint Ferencváros beléptünk a futsalba, mutattunk egy irányt. Az a célom, és remélem, hogy a futsaltársadalomnak is hasonló elképzeléseik vannak, hogy minél több ilyen patinás, nagymúltú klubot bevonjon a vérkeringésbe. Azt elismerjük és tudjuk, hogy egy Aramis-Csõ-Montage mérkõzés magas színvonalú, nagyon jó játékosok vannak mindkét oldalon, ám sajnos csak egy szûk réteg megy ki a csarnokba. Ha ugyanezt a két csapatot mondjuk Újpestnek és Ferencvárosnak hívnák, akkor úgy  gondolom, hogy folyamatosan, hétrõl hétre teltház elõtt futsalozhatnának a játékosok.

Mik a Fradinál a jövõbeli tervek? Vannak-e már konkrét igazolások?

A jövõ szezonban mindenképpen azt várom, hogy túlszárnyaljuk az idei kilencedik helyet. Az igazolásoktól függõen tudunk majd többet mondani arról, hogy realitás-e számunkra a négy közé kerülés. Sajnos konkrétumokkal még nem tudok szolgálni. Az biztos, hogy jövõre egy nagyon jó Ferencvárost láthat majd a publikum, s azt gondolom, hogy nagy szüksége lenne a futsalnak arra, hogy legalább a négybe kerüljön a 2008-2009-es idényben a Fradi.


Címkék

Hírdetés

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink