Airnergy FC
2014.09.14 | 00:00
Airnergy FC


 

Sokan nem tudják, de az Airnergy nem teljesen új együttes a magyar futsal térképén. A nagypályás nevelõegyesület évek óta elindul az utánpótlás bajnokságokban, minden korosztályban. Két évvel ezelõtt a BME, míg tavaly a Fradi utánpótlásaként tették mind ezt. Ez az elsõ év, hogy saját egyesületének égisze alatt nevez az öt korosztályban, és mellette elsõ ízben indít felnõtt csapatot.

A koncepció, hogy rutinos futsal játékosok mellé, fokozatosan beépíteni a saját nevelésû fiatalokat. Ezen elvek alapján sikerült a klubhoz igazolni több olyan futsalost, akik régi motorosok a sportágban. Az együttes játékos-edzõje lesz az a Simon Péter, aki sok éven keresztül volt az NBI-ben kupa- és bajnoki döntõig jutó Kanárik egyik vezére, ahol gólkirály is volt, és ezek mellett szerepelt a nemzeti együttesben is. A Kanárik és a Csömör egykori kapusa, Lakos Zsolt is az új csapatot fogja erõsíteni. Egyébként a két játékos nagypályán is tagja az edzõi stábnak.

Rajtuk kívül két csapattól érkezett még játékos. Bódog Csaba és Hegyi Péter a Külkertõl, akik szintén igen rutinosnak számítanak, rengeteg meccs van a hátuk mögött NBI-NBII-ben. Érdrõl öten igazoltak az új együttesbe. Kántor Barnabás, Tóth Péter, Kalános János, Machalek Attila, Simon Péter. Utóbbi kettõ tavaly együtt 80 gólt szerzett a bajnokságban, így vélhetõen a góllövéssel nem lesz gondja a csapatnak.

Az újonc túl van több edzõmeccsen, a Monort és az ELTE-t legyõzték, a fiatalok is lehetõséget kaptak és megmutatták, rájuk is nyugodtan lehet számítani. A csapatról az elnököt, Gabura Gyulát kérdeztük.

Minek köszönhetõ, hogy idén indítotok felnõtt csapatot is?
A felnõtt csapatot azért indítottuk, hogy lehetõséget biztosítsunk a saját nevelésû fiataljainknak felnõtt bajnokságban, és megérezzék mi a különbség az utánpótlás és a felnõtt meccsek között. Úgy éreztük, van jó pár fiatal, akik megérettek arra, hogy ne csak az U20-ban vagy az U17-ben szerepeljenek.

Milyen céllal vágtok neki a bajnokságnak, mik a tervek? Milyen helyezéssel lennétek elégedettek?
Jelenleg nem gondolkozunk helyezésben. Azért igazoltunk több rutinos játékost, hogy amíg a fiatalok megszokják a felnõtt bajnokságot, legyen, aki irányítja õket a pályán. Természetesen, ha az ember elindul egy bajnokságban, szeretne minél jobb helyen végezni, ezzel mi is így vagyunk. Szeretnénk a dobogó környékén végezni, amiben benne lehet akár egy kiugró eredmény is. Hosszútávban gondolkodunk, így nem esünk kétségbe. ha csak a középmezõnyben végzünk.

Milyennek ítéled a csoportbeosztást, illetve a kupasorsolást? Mennyire ismeritek a csapatokat?
A kupában kaphattunk volna könnyebb ellenfelet, mint az Aramis, de legalább megtudjuk mi a különbség az NBI és az NBII között. A bajnoki sorsolást olyan szempontból pozitívan értékeljük, hogy középre kerültünk, ami azért fontos, mert sok fiatal játékosunk van, akik még iskolába járnak, és a távoli, vidéki utak neccesek lettek volna. Az ellenfelek közül a Vác, Kinizsi, Szeged dominálhat majd. Rajtuk kívül még a Vasas második csapata lehet erõs.

 

 

 

 

 

 

Címkék

Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
Támogatóink

Partnereink