"Az ember nappal arról álmodik ami van, éjszaka meg arról, ami nincs."-jegyezte meg Tamási Áron Ábelje a hargitai magányában. Az emberek a magányos, zajtól, rohanástól mentes napokban ösztönszeruen is összegeznek, és átgondolják az addig történteket, megpróbálják megfejteni a miérteket. Most ezekben a futsalmentes napokban, az edzoi magányban, mindannyian ezt tesszük, hogy aztán januárban már újult erovel kezdhessük el a munkát. Nézzük tehát, ami van, hol is tartunk a 2011-es év végén, és mirol álmodozhat sportágunk a közeljövoben.
Bár nincsenek pontos számadataim, mégis úgy vélem a játékosok és a csapatok létszámában elorelépés mutatható ki. Az álmainkban szereplo számoktól még ugyan messze állunk, de az évrol évre emelkedés, rendkívül biztatónak tunik.
Szerintem a bajnoki mérkozések színvonalában is elorelépés történt. Az elozo évekhez képest, nem csak kiegyensúlyozottabb a mezony, ami izgalmasabbá teszi a bajnokságot, de a taktikai repertoárok tekintetében is tetten érheto a fejlodés. Szeretném remélni, hogy mindez az edzoképzésnek köszönheto, de tény, hogy ma már nem csak a bunkervédekezésbol indított kontrákkal találkozhatunk. A csapatok bátran nyúlnak a letámadás vagy a kapuslehozatal fegyveréhez is. Különbözo területvédekezéseket használnak, és már nem csak a válogatottunk figuráit másolják, hanem saját elemekkel is gazdagítják a játékot. Arról is hallani, hogy a klubok egyre többet edzenek, és próbálják játékosaikat a nagypályától függetleníteni. Ez látszik is a színvonalon, bár még mindig vannak, akik a nagypályán is játszók buvöletében, és kényszeru fogságában élnek. A táblázaton elfoglalt helyezések minden évben a helyére teszik a kevés edzéssel, ám szép sikerekrol álmodozókat. Az évek során sok újonccal dolgoztam, akik a nagypálya világából érkeztek hozzánk. A jó képességueknek is gondot jelent a folyamatos koncentráció és a felelosségérzet hiánya. A taktikai tudás megszerzése mellett legtöbbet ezzel kell foglalkozni, ami heti egy - két gyakorlás mellett meddo vállalkozás.
Az amator jelleg mellett a mérkozések színvonalát erosen befolyásolják a hatalmas távolságok is. Ma már keleten és nyugaton is, csak alig-alig van elso osztályú együttes, ami még jelentosebb anyagi terhet ró az ország szélso részébol indulókra. Lehet, hogy egyszer még keleti és nyugati csoportra oszlik az elso osztály, és csak a rájátszásban találkoznak össze a futsal végvárak?
Az egyre több csapatnál megjeleno külföldiek, kétség kívül színvonal emelkedést hoztak a játékba. A közönség már jó néhány helyen kedvenceiknek tekintik oket. Az évente növekvo számuk azonban nem használ a válogatottunknak. Kétség kívül, egy bajnokesélyes együttesnek már a nemzetközi szintre kell felkészülnie, ezért értheto, hogy jóval fejlettebb futsalkultúrákból erosítenek. Így azonban az élcsapatok kezdo sorait inkább a külhoniak adják, háttérbe tolva ezzel a magyarokat, a beépítendo fiatalokat, akiknek minden egyes mérkozés, még a fejlodésüket kell hogy szolgálja. Talán egyszer bekövetkezik az is, hogy korlátozva lesz a csapatokban játszó külföldiek száma?
A média megjelenésrol már csak álmodunk, és visszasírjuk az összefoglalókat és az élo közvetítéseket. Talán ha egy élcsapatunk vagy a válogatottunk újra kimagasló eredményt érne el, ismét a képernyore kerülhetnénk. Jelenleg, országos szinten kizárólag csak pénzért tudunk szerepelni a médiában. Még az álmainkban sem szerepelhet az, hogy ezért még egyszer fizetnek is nekünk.
Szerintem a játékvezetés színvonala is fejlodött egy kicsit, azzal együtt, hogy súlyos szabályismereti hibákat is tapasztaltam. Ám a hibákkal együtt is a fiatal, tehetséges játékvezetoknek is kell az a mérkozésszám, ami majd jó bíróvá emelheti oket. De csak azt, aki legalább magának beismeri a tévedését. Általános elvként kellene kezelni, hogy nem az ellentmondást kell minden áron megtorolniuk. Tekintélyt, az igazságosságra való törekvés és az empátia adja. A vesztesek pedig ne hivatkozzanak a bíróra, mert csak égetik magukat. Bár "60-as pulzussal" nem lehet végignézni egy meccset, a játékvezetovel való folyamatos perlekedések, a legtöbb esetben a kudarcra való elokészület jelei. Egy csapatnak ugyanis mindig több gólhelyzete van egy mérkozésen, ami kihasználatlan marad, mint amennyit a játékvezeto, egy esetleges tévedésébol kaphatnának. Amator bajnokságunkban még csak ne is álmodjunk a professzionális játékvezetésrol.
Álmodozzunk azonban az iskolákról, ahol reményeink szerint a megemelt testnevelési óra kereteibe bevezethetik a futsal oktatását is. A már meglevo infrastruktúrát csak labdával és szakanyagokkal kell kiegészíteni. Azoknak a már muködo utánpótlás modelleknek a tapasztalatait ki kell használni, és országos hálózattá építeni. Kidolgozni a versenyeztetés rendszerét, és megteremteni az átjárhatóságot a kispálya és a nagyobbik testvére között. Ez lehetne talán a legfontosabb lépés abba az irányba, hogy ne csak álmodozzunk a futsal jövojérol. Ne csak arról álmodjunk ami van, hanem arról is ami ma még nincs.
KOZMA MIHÁLY
