A Veszprémet is megtréfálta a Nyírgyulaj
2019.03.19 | 08:16
A Veszprémet is megtréfálta a Nyírgyulaj
A szervezetten játszó, sokat futó Nyírgyulaj mindhárom pontot elvitte a rossz napot kifogó Veszprém otthonából a futsal NB I középszakaszának hétfő esti meccsén.
A futsal NB I középszakaszának B csoportjában a két éllovas, az egyaránt kilencpontos Veszprém és a Nyírgyulaj csapott össze hétfő este a Március 15. utcai csarnokban. Azt persze fontos hozzátenni, hogy a hazaiak eddig egy találkozót vívtak meg a rájátszásban: múlt héten hazai pályán nyertek a BME ellen. A nyírségiek viszont már három meccset is lejátszottak, amelyeken legyőzték a BME-t, illetve az Aramist, az előző fordulóban pedig 4-4-es döntetlent értek el a Haladás ellen. Óvatos tapogatózással indult a találkozó, az első lehetőséget a riválisnál jegyezhettük fel: Sánta lövését Dávid vágta ki a gólvonalról. A játékrész derekához közeledve átvette a mérkőzés irányítását a Veszprém. A 8. percben Gyurcsányi veszélyeztetett egy gyönyörű kapáslövéssel, a labda kevéssel ugyan, de elkerülte a kaput. Kisvártatva Tatai tüzelt távolról, ezúttal Pallai kapus akadályozta meg a gólszerzést. A vendégek a gyors kontrákra apelláltak. A 12. minutumban Fekete került helyzetbe, aki a jobb oldali kapufa mellé lőtt. Rögtön jött a válasz: Tatai remek átadással hozta játékba a hatoson belülre befutó Bencsiket, aki a hálóba lőtt (1-0). Továbbra is harcosan futsalozott a nyírbátori gárda, Schmidmajer több fontos védést is bemutatott. Egy alkalommal pedig Kántor lőhetett senkitől sem zavartatva, de mellé durrantott. A hajrában többször is megduplázhatta volna előnyét a Madarász-csapat. Előbb Tatai maradt le Komáromi mélységi passzáról, majd Dávid hozta remek helyzetbe Tatait, de mindkét lehetőség kimaradt. A második félidő elején a Veszprém végezhetett el ígéretes szabadrúgást. Szép passzjáték után Tatai került helyzetbe, de Pallai újra hárítani tudott. A túloldalon a Lovas-csapat csattanós kapufával jelezte: egy pillanatra sem adta fel küzdelmet. Olyannyira nem, hogy Bencsik Roland öngóljának köszönhetően a 26. percben sikerült is egyenlíteniük (1-1). Sőt, kis híján a vezetést is megszereztek, Siska is kapufát lőtt. A vendéglátó a folytatásban sem tudta ráerőltetni akaratát a Nyírgyulajra, amely rengeteget futott, s roppant szívósan küzdött. Hét perccel a vége előtt jött a hidegzuhany: Gyurcsányi labdavesztését követően Orosz passzolt Nagynak, aki vezetéshez juttatta együttesét (1-2). A bakonyiak mindent elkövettek az egyenlítésért, de továbbra sem találták a találkozó ritmusát. A legközelebb Tar járt a gólszerzéshez, de kiszorított helyzetben csak az oldalhálót találta el. Az utolsó öt percben öt a négy elleni játékra váltottak Tataiék, akik teljesen beszorították ellenfelüket. Hiába azonban, ez sem vezetett eredményre. Másfél perccel a vége előtt Komáromi lábában volt az egyenlítő gól, de a válogatott játékos lövés helyett Tataihoz passzolt. Tette mindezt pontatlanul, így ez a lehetőség is kimaradt. Az utolsó pillanatokban a hazai kapu is veszélyben forgott, de Schmidmajernek tett róla, hogy több gól ne essen. Az alapszakaszban győzedelmeskedő Berettyóújfalu után így a Nyírgyulaj lett a második gárda, amely pontokkal távozott a királynék városából az idei kiírásban. A tabellát immáron pontelőnnyel vezető piros mezesek örömtáncot jártak a lefújást követően. A hazaiak jövő csütörtökön a nagy rivális Haladás otthonában javíthatnak. Férfi Futsal NB I, „B” csoport 5. forduló: 1. FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE 1-2 (1-0) Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Zimonyi, Kiss G., Ibriksz Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Dávid, Bognár P., Bencsik Ádám. Csere: Spandler, Simon (kapus), Tar, Márkus, Komáromi, Gyurcsányi, Boromisza D., Bencsik R. Vezetőedző: Madarász János. Nyírgyulaj: Pallai – Vlasovics, Sánta, Fekete, Siska. Csere: Opre (kapus), Lovas, Klusin, Tóth B., Nagy B., Kántor, Sándor, Orosz, Vass A. Játékos-edző: Lovas Norbert. Gólszerzők: Bencsik Ádám (12.), ill. Bencsik R. (26.), Nagy B. (34.). MadarászJános_vezető_edzőMadarász János:Nagyon monoton játékot nyújtottunk. Nem voltak meg azok a mozgások, ritmusváltások, amelyeket kértem. Hiányzott a minőség a játékunkból, nem érdemeltünk győzelmet. Katasztrófa azonban nem történt, a következő körben kell javítanunk. 0471Lovas Norbert: A hit és szív diadala volt. Jól működtünk csapatként, nagyon akarták a fiúk sikert. A szünetben csak azt kértem a srácoktól, hogy higgyék el, tudnak gólt szerezni. A második játékrészben lőttünk is több kapufát és két gólt is. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Az alapvető célunkat, a bennmaradást a mai győzelmünkkel teljesítettük. Az örömtánc ennek szólt. Túl sok öröm nem ért bennünket az alapszakasz során, így most mindenkiből kiszakadt a feszültség. Ilyen sikeres rájátszásra senki sem számított, én magam sem. Forrás: vehírsport.hu

 
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink