A szlovénekkel játszunk
2024.09.13 | 13:00
A szlovénekkel játszunk

A női válogatottunkra VB selejtező vár októberben Boszniában, és az erre való felkészülés jegyében a hétvégén két meccset játszanak Kota Gabiék Szlovénia ellen.

A válogatott szerdán utazott el Zalakarosra, amely a következő napokban a főhadiszállása lesz.

Pénteken 18 órakor Gornja Radgonában, majd vasárnap 16 órakor Nagykanizsán, a Kanizsa Arénában a szlovénok ellen lépnek pályára a lányok.

Sajnos a mérkőzésekről nem lesz élő közvetítés, mert a szlovén stáb nem járult hozzá szakmai okokra hivatkozva.

– Nem sok időnk van hátra a világbajnoki selejtezőkig, ezért szeretnénk minden lehetőséget megragadni, hogy megfelelően felkészüljünk a tétmeccsekre – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás. – Mostani ellenfelünk, a szlovén csapat hozzánk hasonló játékerőt képvisel, a játékstílusa pedig nagyjából olyan, mint a vb-selejtezős ellenfelek közül a bosnyák és a fehérorosz együttesé, ezért hasznos tapasztalatokat szerezhetünk a héten. Fél év után találkozik újra a keret, amelybe egy-két új játékos is meghívót kapott, de bízom benne, hogy sikerül jó meccseket játszanunk, és sikerélményeket is szerzünk a vb-selejtezők előtt.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Deczki Vanda (Tolna-Mözs)
Torma Lilla (Molfetta)

Mezőnyjátékosok:

Varga Adél (TFSE)
Tagyi Vivien (TFSE)
Ács Krisztina (TFSE)
Kota Gabriella (TFSE)
Horváth Viktória (Molfetta)
Gajzágó Flóra (DEAC)
Nagy Anikó (DEAC)
Hardon Rita (DEAC)
André Antónia (DEAC)
Fülöp Diána (DEAC)
Krascsenics Csilla (DEAC)
Kiss Gréta (Tolna-Mözs)
Folk Zsuzsanna (Tolna-Mözs)
Wiesner Dalma (Tolna-Mözs)


Címkék

Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink