A Stúdió egymás után harmadszor kapott ki 6-3-ra
2023.11.07 | 11:30
A Stúdió egymás után harmadszor kapott ki 6-3-ra

Az A’Stúdió Futsal Nyíregyháza hétfő este egy közvetlen riválisa, a Kecskemét ellen próbált meg javítani az élcsapatoktól elszenvedett vereségek után.

Gregory gyorsan megalapozhatta volna, hogy jó meccse legyen a hazaiaknak, ám 25 másodperc elteltével hiába vezette kapusra a labdát, nem tudta őt kicselezni, így kimaradt a ziccer. A brazil bő fél perccel később egy távoli bombával is megkínálta Krajcsi Bencét, akkor is résen volt.

A kimaradt lehetőségeket a negyedik percben bánhatták igazán, ugyanis Nemanja Miloszavljevics elhúzta a labdát Gagyi Sándor mellett és könnyedén a kapuba gurított (0–1). Még fel sem ocsúdtak a nyíregyháziak, jó csel után Pál Patrik is betalált átlövésből (0–2). Nagyon pontatlanul és figyelmetlenül játszott a Stúdió.

A 10. percben aztán végre türelmes akciót vezetett, aminek meg is lett az eredménye.(1–2). Megélénkült a játék, a korábbinál lendületesebbek voltak a hazaiak, ám nem örülhettek sokáig a szépítésnek, mert egy alkalommal nagyon kitámadtak, viszont nem tudtak labdát szerezni, a vendégek hárman vezették az akciót egy védőre és a kapusra, szépen ki is játszották és újra kétgólossá növelték az előnyüket (1–3).

Dávid remek távoli lövését is védte Krajcsi, de inkább a Nyíregyháza örülhetett, hogy nem kapott újabb találatot. Egészen a 17. percig, amikor a közvetett szabadrúgást még nem tudta kihasználni az ellenfél, ám Miloszavljevics még az azt követő játékhelyzetből megszerezte harmadik gólját. 1–4

A második félidőre sokkal agresszívabban jött ki a házigazda, nyomott a gólért, de semmi nem akart összejönni. Kovás Róbert bombáját védte Krajcsi, majd a „jó kapusnak szerencséje is van” alapon, Gregory jó helyzetből telibe találta a hálóőrt. A 27. percben a brazil játékos bombagólja meghozza az áttörést (2–4), ennek megfelelően roppant lelkessé is váltak a hazaiak, igaz, a szünetben beálló Petró Martintól is nagy védésekre volt szükség. A 29. percben már ő sem tudott mit kezdeni a vendégek jó szabadrúgás-kombinációjával, így megint hárommal ment a Kecskemét (2–5).

Kovács Róbert már szinte az ellentámadásból válaszolt és rögtön után újabb helyzetbe került a nyíregyháziak, amit túljátszottak. Krajcsi parádézott, de az ajtó-ablak helyzetet is elhibázták a hazaiak, ráadásul amit nem tudtak végrehajtani, azt a vendégcsapat tökéletesen véghez vitte. 3–6

A Stúdió egymást követő harmadik meccsét veszítette el 6–3-ra.

Futsal: NB I., 11. forduló
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza–SG Kecskemét Futsal 3–6 (1–4)
Continental Aréna, Nyíregyháza
Vezette: Czene-Joó - Balla - Róka

Nyíregyháza: Gagyi – Öreglaki, Gregory, Dávid, Maneca.
Csere: Petró, Szabó L., Krajnyák, Kovács R., Kovács G., Kovács E., Lakatos, Kovács Á., Czimer.
Vezetőedző: Lovas Norbert.

Kecskemét: Krajcsi – Miloszavljevics, Fekete, Tomics, Szabó Á.
Csere: Rigó, Hajnal, Bíró, Bencsik, Kajtár, Pál, Suscsák, Haász.
Vezetőedző: Koós Károly.

Góllövők: Bencsik (10. – öngól), Gregory (27.), Kovács R. (30.), illetve Miloszavljevics (4., 11., 17.), Pál (5.), Bencsik (29.), Szabó Á. (33.).

Forrás: szon.hu

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink