A Rubeola nagy napja: rangadót nyert és az élre állt!
2022.04.05 | 12:53
A Rubeola nagy napja: rangadót nyert és az élre állt!

A férfi futsal NB II Keleti csoportjában a felsőházi rájátszás első nagy rangadóját a Rubeola nyerte, amely nemcsak legyőzte a Nyíregyházát, hanem a Maglód botlásának köszönhetően át is vette a tabella első helyét!

FELSŐHÁZ

Mádon kezdődött a forduló, ahol a Csenger vendégszerepelt. Az igencsak fordulatos találkozón először a vendégek vezettek kétszer, majd fordítottak a hazaiak, de a végjátékra 3–3-as döntetlennel mentek a felek. Aztán előbb a Mád szerzett két gólt, majd a Csenger, így pontosztozkodás lett a vége.

Voltak hiányzói a Maglódnak Gyöngyösön, de így is rögtön előnybe került. A szünet előtt azonban egyenlítettek, a második félidő elején pedig fordítottak a hazaiak. Nem adta fel ugyanakkor a listavezető, és a 34. percre két góllal egyenlíteni tudott. A végjáték azonban a Gyöngyösé volt, újabb két találattal 5–3-ra nyert, ezzel egy pontra került a dobogótól.

A Maglód így már csak abban bízhatott, hogy a Rubeola–Nyíregyháza rangadó döntetlen lesz, azzal ugyanis megtarthatta volna az első helyét. Erre pedig meg is volt az esély, mert a szünetben még 2–2 volt az állás, az egyik oldalon Fischer Zsigmond, a másikon Kovács Béla duplázott. A második félidő elején azonban Fekete Róbert is kétszer betalált, majd a végjátékban mind ő, mind Fischer megszerezte a saját tripláját, így a Rubeola 6–2-re nyert, és ezzel a szezon során először átvette a vezetést a Keleti csoport élén!

ALSÓHÁZ

Az alsóházban a Nyírbátor el tudta hozni a három pontot a Nyírség otthonából, szintén egy 6–2-es sikerrel, ezzel megelőzte a riválisát. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a hazaiak vezettek a 14. percig, ekkor azonban kiállították a kapusukat, onnantól sima volt a vendégsiker.

A másik találkozón a Kincsem hozta a kötelezőt a DAFC Szeged ellen, ezzel megtartotta az első helyét az alsóházban. 

FÉRFI FUTSAL NB II, KELETI CSOPORT, 19. FORDULÓ
FELSŐHÁZ
Mád – Csenger 5–5
(Szabó, Bodnár 3, Bogyó, ill. Gaál, Bakó, Bence, Balogh, Barcsay)
Energia SC Gyöngyös – Maglód 5–3
(Reich 3, Titkó, Marosi, ill. Papp, Seregy, Vékei)
Rubeola – A-Stúdió Nyíregyháza 6–2
(Fischer 3, Fekete 3, ill. Kovács 2)

ALSÓHÁZ
Nyírség – Nyomdavar.hu Nyírbátor 2–6 
(Pekk, Haller, ill. Kántor 2, Molnár, Kónya, Erdei, Vass)
Kincsem – DAFC Szeged 6–3 
(Hajdu, Vonnák, Kósa, Vörös, Károly, Marsl, ill. Godó, Kis, Görbe)

Szabadnapos: MEAFC-Miskolc

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink