A Piliscsaba is elkezdi - NB II-es esélylatolgató
2018.09.09 | 21:21
A Piliscsaba is elkezdi - NB II-es esélylatolgató  Hétfőn 5-5 mérkőzéssel folytatódik az NB II Keleti és Nyugati csoportban a pontvadászat. Keleti csoport Az első fordulót követően rögtön élre állt a Fradi a keleti csoportban. Az Újpest elleni két gólos győzelem is elegendő volt, hogy a legjobb legyen a gólkülönbsége. A többi mérkőzésen inkább döntetlen vagy egy gólos sikerek születtek. A Fradi ezúttal Nyírbátorba látogat, ahol az újonc hazaiak a Szeged visszalépésével most debütálnak a másodosztályban. Nehezebb feladat nem is nagyon juthatott volna nekik, mint a zöld-fehérek. Ráadásul a fővárosiaknál már rendelkezésre állhat Temesi, Soltész, és Apatini is, így az előző hetinél is erősebb kerettel vághatnak neki a túrának. Nyírbátortól nem olyan messze is egy érdekes összecsapásra kerül sor. A Csenger a szintén újonc Kartalt fogadja. Mind a két együttes győzelemmel kezdett a rajton, ami lendületet adhat a feleknek. A Vendégek egyébként nem bíznak semmit a véletlenre, és már egy nappal korábban megérkeznek a helyszínre, így az utazás okozta fáradalmak nem jelenthetnek problémát. A Csenger első hazai meccsén megmutathatja újonc riválisának, hogy milyen egy szabolcsi futsal mérkőzés. A Kincsem három gólos előnyről sem tudott diadalmaskodni a Barcika vendégeként, de így is egy pontot magával vitt. Most papíron mindenképpen könnyebb dolga lesz, hiszen szintén egy újoncot fogad a Kistarcsa személyében. A vendégek hasonlóan kezdték az első meccset, szintén 3 gólos előnyre tettek szert, de ő nekik még a pontszerzés sem jött össze, mert a Csenger fordítani tudott. Aki nyerni akar, annak jobban kell őrizni az előnyét, főleg ha ilyen tetemes. Az Újpest ugyan elbukta a derbit a Népligetben, de megmutatta, hogy idén lényegesen nagyobb szerepet fog betölteni a keleti csoportban. A Póta legénység szervezetten játszott, annak ellenére, hogy nem sok idejük volt felkészülni a másodosztályra. Most egy erős Kecskeméttel találkoznak, akik szintén nem nyertek a nyitányon. Döntetlenre végeztek hazai környezetben a Gyöngyös ellen. Most idegenben kell vitézkedni, kérdés, hogy a lila-fehérek mire mennek akkor, ha nekik kell irányítani a találkozót. Gyöngyösön két olyan alakulat csap össze, akik remiztek az első bajnokin. A Kazincbarcika a sírból hozta vissza a Kincsem elleni meccset, és mentett meg egy pontot. A Gyöngyös fontos pontot szerzett Kecskeméten, de az igazi az lenne, ha otthon egy értékes győzelemmel tudnának kezdeni. Ezúttal a Mezeis fiatalok a szabadnaposak.   Nyugati csoport A forduló rangadóját Győrben rendezik, ahova a Maglód látogat. Mind a két együttes fölényes győzelemmel kezdett, igaz mindkettőjük ellenfele az alsóbb régióhoz tartozik. Az ETO remekül igazolt a hajrában, de a Maglód sem panaszkodhat, szintén rutinos játékosokkal erősített. A papírforma ennek ellenére hazai győzelmet sejtet, de a vendégek megnehezíthetik a dolgukat. Jó meccsre van kilátás. A Pécs első meccse elhalasztásra került az első játéknapon, így számukra most kezdődik a bajnokság, az ELTE ellen. Az egyetemisták új edzővel és kissé átalakult kerettel vágott neki a bajnokságnak, és nem sokon múlt, hogy meglepetéssel kezdjen, de végül az Airnergy egyetlen góllal elvitte tőlük a három pontot. Ha most is ilyen szervezetten játszanak, jobb helyzetkihasználással, akkor eredményes utat zárhatnak Pécsen. A Piliscsaba számára is csak most kezdődik a szezon. Nagyon sokan kíváncsiak, hogy a jelentősen megerősített és egyértelműen bajnokesélyes csapat hány góllal terheli meg a REAC hálóját. A Rákospalota nagyobb vereségbe szaladt bele az újonc Nagykanizsa otthonában, és most sem számíthatnak sok jóra. Mindenesetre az MLSZ az egyik FIFA játékvezetőnk, Farkas Balázs delegálásával is megadja a találkozó rangját. Az UTE a rajton nagyobb pofonba szaladt bele Maglódon, így fontos lenne a javítás. Ez nem lesz könnyű a TFSE ellen, bár az egyetemisták sem úgy startoltak, ahogy ők gondolták. A Tihany ellen végeztek döntetlenre, de végig a Csopaki alakulatnak kellett futnia az eredmény után. Ha nem szeretnének idén is izgulni a felsőházba kerülés miatt, akkor az ilyen kötelezőnek tűnő meccseket be kell húzni. Az Airnergy kiszenvedte a győzelmet az első fordulóban. Az ELTE ellen egy gólszegény összecsapáson nyert 1-0-ra, de ugye a lényeg a három pont. Most elméletileg egy könnyebb ellenfél jöhet, hiszen a 5 Stars sima vereséget szenvedett, védelmükre legyen mondva, hogy a csoport egyik favoritjától, a Győrtől. Meglepetés lenne, ha Nagy Gáborék győzelme elmaradna. Péntek este már egy meccset lejátszottak. A Tihany nagy küzdelemben legyőzte a Nagykanizsát. A hazaiak már 3-0-ra is vezettek, de a Bagó legénység nem adta fel, és két gólt szerezve visszajött a meccsbe, de egyenlíteni már nem sikerült. Ezzel a győzelemmel a tihanyiak ha ideiglenesen is, de az élre álltak.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink