A Nyíregyháza elszállt; a Nyírség még reménykedhet
2022.05.11 | 11:25
A Nyíregyháza elszállt; a Nyírség még reménykedhet

A férfi futsal NB II Keleti csoportjában mindkét éllovas, a Rubeola és a Maglód is hozta a kötelező győzelmét. A Gyöngyös fontos meccset nyert, ezzel nagyot lépett a harmadik hely felé, a Nyíregyháza ezzel végleg lemondhat a feljutásról. Az alsóházban sikeresen menekültek a hátul álló csapatok, így olyan sűrű lett a mezőny, hogy senki sincs biztonságban.

FELSŐHÁZ

Egyértelműen bajnokaspiráns volt az alapszakasz alapján a Nyíregyháza, a rájátszás második körét mégis úgy kezdte, hogy a Gyöngyös elleni találkozó volt az utolsó sansza arra, hogy elöl fejezze be a bajnokságot. Ennek ellenére már kilenc perc alatt háromgólos hátrányban volt idegenben. Az első félidő végén, valamint a második elején azonban feltámadtak a vendégek, és a 22. percre döntetlen lett az állás. A Gyöngyös ugyanakkor nem engedte ki végleg a kezéből a találkozót, és a négygólos Gulyás Kristóf vezérletével hengerelt a végjátékban, végül simán, 8–3-ra nyert. Ezzel négy ponttal elhúzott a Nyíregyházától, amely innentől végleg lemondhat a feljutásról, és a dobogós záráshoz is nagy bravúrra lenne szüksége.

Esélyeshez méltón, már a szünetre három góllal vezetett a Maglód Mádon, de a második félidő elején két találattal visszajött a meccsbe a hazai csapat. A játékrész közepén azonban két gyors góllal eldöntötte a találkozót Németh Gusztáv együttese, így hozta a kötelező három pontot.

A Rubeola a hétvégén a Magyar Kupa Final Fourjában szerepelt, ezért keddre halasztották a Csenger elleni találkozót, ám a fásultság még látszódott a csapaton, amely a szünetre egygólos hátrányba került. A második félidőre aztán összekapta magát a listavezető és három góllal fordítani tudott, ezzel megtartotta egypontos előnyét a tabella élén.

ALSÓHÁZ

A DAFC Szeged a sereghajtó Nyírségen kívül csak a Miskolcot tudta legyőzni, amely viszont remek formában várta a két csapat idegenbeli találkozóját. A hazaiak azonban tudták, nagyon kellene nekik a három pont, és a mérkőzést végig kézben tartva 4–1-re győztek.  

A sereghajtó Nyírség ezzel egy időben a Kincsemet fogadta, amely idegenben sokszor gyengébb összeállításban lép pályára. Ez ezúttal sem volt másképp, sőt, ismét kapus nélkül játszottak a vendégek, ez azonban most nem vált úgy be, mint a múlt héten, a Nyírség simán, 11–5-re nyert, négyen is dupláztak a csapatból! A hazaiak a DAFC Szeged győzelme miatt maradtak az utolsó helyen, de a teljes alsóházi mezőny ismét négy ponton belül van, így senki sem nyugodhat meg, még úgy sem, hogy csak egy csapat esik ki.

FÉRFI FUTSAL NB II, KELETI CSOPORT, RÁJÁTSZÁS, 6. FORDULÓ
FELSŐHÁZ
Energia SC Gyöngyös – A-Stúdió Nyíregyháza 8–3
(Marosi 2, Balázs, Gulyás 4, Bartha, ill. Lakatos 2, Nagy I.)
Mád – Maglód 3–5
(Moroncsik 2, Szabó, ill. Vékei 2, Papp 2, Horváth)
Rubeola – Csenger 3–1
(Fekete, Hadzsi, Józsa, ill. Mándi)

ALSÓHÁZ
DAFC Szeged – MEAFC-Miskolc 4–1
(Godó 2, Albert, Kószó, ill. Varga)
Nyírség – Kincsem 11–5
(Pekk 2, Molnár, Haller 2, Kiss 2, Tóth, Elek 2, Lakatos, ill. Elek (öngól), Hajdu, Károly 2, Tóth)

Szabadnapos: Nyomdavar.hu Nyírbátor

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink