A negyedik helyet szerezte meg a Székelyudvarhely
2018.05.21 | 11:10
A negyedik helyet szerezte meg a Székelyudvarhely Csütörtökön este a Székelyudvarhelyi Futsal Klub az Autobergamo Déva együttesét fogadta a román teremlabdarúgó-bajnokság harmadik helyéért kiírt találkozón. Annak ellenére, hogy az eredeti kiírás szerint két találkozó kellett volna döntsön a bronzért folytatott csatáról, a mai vendégegyüttes kérésére csak egy találkozót rendeztek. Így a hazai pálya előnyével léphetett közönsége elé az udvarhelyi csapat.
A találkozó kezdetekor körülbelül félig teltek meg a sportcsarnok lelátói. A szurkolók közt ült az FK két játékosa is: Bíró Attila és Miklós Tamás sérülés miatt kényszerült oda. devafk pika3 Grigoraș, Szőcs, Mánya és Szécsi mellett a kezdő csapatba Máté került be. Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés az udvarhelyiek számára. A második percben Mánya kezén pattant meg a labda a hazai büntetőterületen belül, a jogosan megítélt büntetőt Cristian Matei pedig értékesítette. Még ugyanebben a percben jöhetett volna a hazai válasz gól, de előbb Szőcs löketét védte a dévai kapus, majd Mánya lövése pár centivel a kapufa mellé ment. A harmadik percben kettőre növelte az előnyét a dévai csapat, Matei duplázott. Egy percre rá Mánya passzát Obadă csípte el és megszerezte csapata harmadik találatát. Elcsendesült a lelátó, mintha érezte volna a hazai közönség, hogy itt már eldőlt a találkozó sorsa. Az ötödik percben Jakab Zoltán már pályára küldte Kedeit, Hadnagyot, Kanyót, majd később Gálfit és Csalát is, de a játék képe nem változott. Az egyedüli pozitívum a hazaiak kapusa, Grigoraș volt, akinek pár védést be kellett mutatnia, hogy ne növelje előnyét Déva. devafk pika1 Hiába próbálkoztak a hazaiak a szépítéssel, támadásaik rendre elakadtak, a passzaik pontatlanok voltak. A tízedik percben jött a negyedik vendég gól is. A szépítő gólt Hadnagy István szerezte meg a tizenhatodik minutumban. Első próbálkozását védte a kapus, de a visszapattanót már a felső lécet érintve vágta be. Az első félidő végére vészkapusos taktikára váltottak a vendégek, amelyből ismét gólt szereztek, Matei megszerezte mesterhármasát. Négygólos dévai vezetéssel mentek pihenni az együttesek, 5–1-et mutatott az eredményjelző. devafk pika4  A második félidő FK góllal kezdődött. Szőcs egy szép csel után Szécsinek passzolt, aki közelről bevágta. Rögtön jött a válasz is a túloldalon, a 23-ik percben Tacot révén 2–6-ra módosult az eredmény. A 24-ik percben Kedei ismét faraghatott volna a hátrányból, de a kapufa megmentette a dévaiakat. Az utolsó tíz percre vészkapusos taktikára váltott az FK, de újabb két gólt a vendégek szereztek Ferreira és Obadă révén. Négy perccel a vége előtt ismét szépített az udvarhelyi csapat, Gálfi volt eredményes, de erre még három góllal válaszolt az Autobergamo. A végeredmény 3–11 lett. Teljesen megérdemelten szerezte meg a bronzérmet a dévai csapat. És ha fáj is, de azt is ki kell jelentenünk, hogy teljesen megérdemelte ezt a vereséget a mai napon a Székelyudvarhelyi Futsal Klub. Az idei szezon utolsó felében mutatott játék alapján a negyedik helynél jobb helyezés egy csoda lett volna. Bízunk benne, mint eddig is, hogy a következő bajnoki idényben egy olyan együttest látunk majd, akiken minden találkozón látjuk majd azt, hogy a legjobbak, bajnokok akarnak lenni. Teremlabdarúgó 1. Liga, bronzmérkőzés:  Futsal Klub Székelyudvarhely–Dévai Autobergamo 3–11 (1–5) Gólszerzők: Hadnagy (16.), Szécsi (22.), Gálfi (36.), illetve Cr. Matei (2., 3., 20.), Obadă (4., 31.), Perreira (10.), Tacot (23.), Ferreira (36.), Save (37., 38.), Toader (39.). FK Székelyudvarhely: Grigoraș – Máté, Szécsi, Mánya, Szőcs. Csere: Tătar – Hadnagy, Kedei, Csala, Kanyó, Gálfi, Boda Edző: Jakab Zoltán  - Sinka-Király Levente -  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink