A második félidőben foszlottak szét a kecskeméti kupaálmok
2022.04.21 | 11:40
A második félidőben foszlottak szét a kecskeméti kupaálmok

Egygólos hátrányból várta a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóját az SG Kecskemét Futsal csapata. A Messzi István sportcsarnokban rendezett második összecsapáson az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, fordulás után viszont a Veszprém akarata érvényesült.

Némileg idegesen kezdtek a hazaiak, ami érthető is volt a tét nagysága miatt. A Veszprém alakított ki helyzeteket, leginkább kontrákból és rögzített szituációkból voltak veszélyesek. Éledezett a Kecskemét, és átvették a kezdeményezést, a 3. percben Biró lapos löketét kellett bravúrral védenie a vendég portásnak. Tatai aztán Rigót is megtornáztatta a túloldalon, a hírös városiak csapatkapitánya viszont résen volt. Szöglet után Hadnagy tekerte el a bal alsóba, Spandler bravúrral tolta ki. Nem sokkal később szintén ő fordulhatott a kapura, ám nem volt pontos. A félidő derekán Mánya kapta csínybe a játékszert, sarokkal próbálta kapura tenni, a veszprémi falban azonban elhalt kísérlete. Két minutummal később Felipe többször is eredményes lehetett volna, Rigó óriásiakat vetődve mentette meg a hírös városiakat a kapott góltól. Hazai időkérést követően is folytatódott a lüktető iram, a vendégek szöglet után a kapufát forgácsolták szét a 15. percben. Mánya sistergős löketét Spandler ütötte ki szögletre. A félidő 0-0-val zárult.

Fordulás után a 22. percben Rutai kapta meg a felpasszt a kapu előterében, majd fordult le védőjéről, és a rövidbe utat talált lövése, 0-1. Magasabb fokozatra kapcsoltak a kék oroszlánok, a vendégek beszorultak, és kontrákból próbálkoztak meglódulni, az egyik ilyen végén Bencsik Ádám lőhetett teljesen üres kapura a 26. percben, 0-2. Ment tovább az SG Kecskemét Futsal előre, nem szegte kedvüket a kétgólos hátrány, a masszív bakonyi védelmet feltörni viszont nem sikerült. Ami a hazaiaknak nem jött össze, az a Veszprémnek igen: a 30. percben 0-3-ra módosították az eredményt Tatai révén, és ezzel bitang nehéz helyzetbe került a Kecskemét. Kapusát mezőnyjátékosra cserélve rohamoztak a hírös városiak, ám statikus volt nagyon játékuk, Tatai elcsent labdát tekert el szépen a saját kapuja elől, 0-4. Pál is hasonlóan járt el, csak kicsit közelebbről, 0-5. A hajrában még létszámfölényes játékra váltott a vendégalakulat, és ebből is eredményesek voltak, Tatai így három góllal zárta a meccset, 0-6. A párharcból a Veszprém jutott tovább a négyes döntőbe kettős győzelemmel.

Darko Ristic játékos-edző értékelése: – Meggyőződésem, hogy az odavágón, amikor 3–0-ás vezetésnél sikerült a Veszprémnek 4–3-ra fordítania, akkor a csapatunk önbizalma egy kissé megrendült. Ennek ellenére rengeteget dolgoztunk annak érdekében, hogy ma sikeresek lehessünk. Az első félidőben jól játszottunk, akkor lehetőségeink is voltak, egy az egyben helyzeteink is, de egyet sem sikerült értékesíteni. Amikor aztán a második félidő elején betalált a Veszprém, ideges lett a csapat, a sürgős gólkényszer majdhogynem görcsössé, de mindenképpen idegessé tette a társaságot. Ezt az elbizonytalanodást a rutinos vendégcsapat kihasználta, és magabiztosan döntötte el a maga javára a találkozót. Gratulálok a Veszprémnek, és sok sikert kívánok nekik a négyes döntőben.

 

SG Kecskemét Futsal – Balaton Bútor FC Veszprém 0-6 (0-0)
Kecskemét, 250 néző
Játékvezetők: tamási, Czene-Joó, Deme

Kecskemét: Rigó – Bíró, Bencsik, Hadnagy, Mánya
Cserék: Mészáros – Klacsák, Kajtár, Ristic, Öreglaki, Boznánszky, Sallai, Kovács, Kulcsár
Játékos-edző: Darko Ristic

Veszprém: Spandler – Tatai, Rutai, Pál, Fridrich
Cserék: Matyi – Koncsol, Toni, Serginho, Dorogi, Bencsik, Molnár, Kiss
Vezetőedző: Fehér Zsolt

Sárga lap: Bíró

Gólszerzők: Tatai (3), Pál, Rutai, Bencsik

Összesítésben: 3-10. Kettős győzelemmel a Veszprém jutott a Final Fourba.

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink