A Malév nyerte a kupát
2008.05.28 | 00:00
A Malév nyerte a kupát

Múlt vasárnap rendezte meg a KLM a Heinekennel és a Jomával karöltve az I. Légitársaságok Ligáját. A jó hangulatú rendezvényt a szervezõk, a résztvevõ csapatok és a kilátogató nézõk is sikeresnek értékelték.

Hat csapat jött össze a tornára, s azt a sorsolás után lehetett látni, hogy az A csoport az erõsebb, amelybe a KLM "A", a Lufthansa és a HungaroControl került. A B jelû hármasba kapott besorolást a KLM "B", a Malév és az Alitalia.

A "hazai" KLM "B" kezdte a csatározásokat az olasz légitársaság munkatársaiból összeállt csapattal, s jó játékkal 3-0-ra nyertek is a kékek. Következett az "A" gárda bemutatkozása, amely már nem sikerült olyan jól, hiszen 7-4-re a légiirányítók diadalmaskodtak.

A második körben a Malév is bemutatkozott, s ezt a szervezõk második számú együttese bánta, mivel kilenc góllal terhelték a ferihegyiek a "hollandokat". Az elsõ mérkõzését megnyerõ HungaroControl a Lufthansa ellen bebiztosíthatta volna csoportgyõzelmét, ám a német cég focistái kibabráltak velük, és nagy csatában két góllal nyertek.

Az utolsó körben a Malév simán verte az Alitáliát, tizenöt gólos különbséggel, majd jött a remek meccset hozó végsõ csoportmérkõzés, amelyen még mindkét társaság harcban volt a döntõt érõ elsõ pozícióért. A csatát hátrányból felállva megnyerte a KLM "A", a háborút azonban nem.

A körbeverésekbõl az A-csoportból a HungaroControl jött ki a legjobban, s jutott be a fináléba, a másik ágról a Malév tette ugyanezt.

Két nagy különbségû sikert láthatott a végig lelkesen szurkoló nézõsereg. Az ötödik helyért folyó meccsen a KLM "A" verte az olaszokat Nagymányoki Attila kilenc góljával 16-3-ra, majd a Lufthansa erõfölénye domborodott ki a KLM "B" ellen.

A döntõ elõtt egy nõi mérkõzést rendeztek, amelyen a KLM és az Alitalia hölgymunkatársai vettek részt. A holland cég lányai már az elején elhúztak riválisuktól, s a közönség lelkes biztatása mellett szép gyõzelmet arattak 8-3 arányban.

A férfi finálé nagy küzdelmet, és fordulatos meccset hozott. A vége 2-2, így jöhetett a három-három büntetõ, amely során a magyar légitársaság bizonyult jobbnak, s meg is nyerték az elsõ ízben kiírt kupát.

Tóth Károly a magyar futsal válogatott másodedzõje is kilátogatott az eseményre, s a díjátadásban is segédketzett. "Örömmel vettem részt ezen az eseményen, amelyrõl az internetrõl értesültem. Azt is nagyon jó dolognak tartom, hogy a futsal szabályai alapján bonyolították le a mérkõzéseket, hiszen ez is a sportág népszerûsítését szolgálhatja. Minden csapat sportszerûen és nemes módon küzdött a helyezésekért. Az, hogy nõi meccs is volt a programban kifejezetten jó ötlet volt. Egy vidám vállalati rendezvényen vagyunk túl, gratulálok a szervezõknek, köszönet a támogatóknak, és örülök, hogy segíthettem a díjátadás során."

A hangulat végig nagyszerû volt, s tényleg népszeûsíthette a futsalt, amely a légitársaságok versengése mellett célja volt a rendezvénynek.

A díjakat Tóth Károly mellett az Air France-KLM részérõl André de Groen és Marion Gentelet adta át, valamint a Heineken is különbözõ ajándékcsomagokat állított össze a különdíjasoknak.

I. LÉGITÁRSASÁGOK KUPÁJA
2008. május 25. - 1117 Bp. Hauszmann utca 10.

CSOPORTMÉRKÕZÉSEK:

A csoport
HungaroControl
KLM „A"
Lufthansa
B csoport
Malév
KLM „B"
GSK Alitalia

KLM „B" - GSK Alitalia 3 - 0
HungaroControl - KLM „A" 7 - 4
Malév - KLM „B" 9 - 0
Lufthansa - HungaroControl 5 - 3
GSK Alitalia - Malév 2 - 17
KLM „A" - Lufthansa 3 - 2

Az A csoport végeredménye:
1. HungaroControl 2 1 0 1 10-9 3p
2. Lufthansa 2 1 0 1   7-6 3p
3. KLM „A" 2 1 0 1   7-9 3p

A B csoport végeredménye:
1. Malév 2 2 0 0 26-  2 6p
2. KLM „B" 2 1 0 1   3-  9 3p
3. GSK Alitalia 2 0 0 2   2-20 0p


HELYOSZTÓK:
Az 5. helyért:
KLM „A" - GSK Alitalia 16 - 3
A 3. helyért:
Lufthansa - KLM „B" 12 - 0
Lányok:
KLM - GSK Alitalia   8 - 2
Döntõ:
Malév - HungaroControl   2 - 2 büntetõkkel: 2 - 0

A KUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Malév
2. HungaroControl
3. Lufhansa
4. KLM „B"
5. KLM „A"
6. GSK Alitalia

KÜLÖNDÍJAK:
Legjobb hölgyjátékos: Fejes Anita (KLM)
Legjobb kapus: Gáspár László (HungaroControl)
Legjobb mezõnyjátékos: Vass István (Malév)
Gólkirály: Nagymányoki Attila (KLM „A")



Címkék

Hírdetés

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink