A Mad Dogs kiütötte az egyetemistákat
2023.05.17 | 09:00
A Mad Dogs kiütötte az egyetemistákat

Tovább élesedik a küzdelem az NBII nyugati csoportjában, mind az alsó, mind a felsőházban. A bajnoki cím legfőbb esélyese otthon szaladt bele nagyobb vereségbe, míg az alsóházban az Asterix ledolgozta tetemes hátrányát és már nincs kiesőhelyen.

Két fordulóval ezelőtt még jelentős, hat pont volt az előnye a TF együttesének a Pécs előtt, de mára ez egy pontra olvadt. A listavezető hazai pályán fogadta a Mad Dogs együttesét, akik még nem tettek le a dobogóról. Az első játékrészben a hazaiak domináltak, de a gólokat Ughy Márk fiai szerezték. Az egyetemisták szünetig ugyan feljöttek vészkapus játékkal egy gólra, de a második félidőben már csak a Mad Dogs talált be, ráadásul ötször. Fischer Zsigmond négy góljával kiütéses győzelmet arattak a vendégek, amivel már a dobogó harmadik fokára léptek fel, míg a TFSE előny már csak egy pont két fordulóval a vége előtt.
A Pécs hazai pályán nem nagyon hibázott még, és ezúttal sem tette. Az UTE szünetig tudta tartani a lépést a vendéglátókkal, de fordulás után érvényesült a papírforma, és a pécsiek fölényes győzelmet arattak, amivel négy pontos hátrányukat egyre csökkentették a listavezetővel szemben, míg a fővárosiak lecsúsztak a dobogóról.
A “kis” Hali is érdekelt volt még a dobogóért folytatott küzdelemben, de nem tudták feltörni a Nagykanizsa védekezését és ezúttal gólképtelenek maradtak. A vendéglátók remekül zártak hátul és az első játékrészben eldöntötték már a mérkőzést, hiszen ekkor már három góllal vezettek. A Kanizsa öt meccses nyeretlenségi sorozatának vetett véget.

TFSE-BESTRONG - MAD DOGS FUTSAL 2-8 (2-3)

PTE PEAC-B BULID TRADE - UTE 11-5 (2-1)

NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB - HALADÁS VSE II 4-0 (3-0)

 

Az alsóházban néhány fordulóval ezelőtt még azt írtuk, hogy kettészakadt a mezőny és úgy tűnik megvan a három kieső. Ehhez képest mára az Asterix ledolgozta jelentős hátrányát. Godány Balázs fiai zsinórban negyedik győzelmét aratta, amivel beérte pontszámban a Szigetszentmiklóst, így már a képzeletbeli vonal felett vannak. Ezúttal a sereghajtó otthonában nyertek magabiztosan. A győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben, így már a saját kezükben a sorsuk a bennmaradást illetően.
Sokáig remekelt a Miklós a rájátszásban, és úgy tűnt, nem lehetnek gondjai, de a két legfontosabb meccsét elbukta, így most már igencsak izgulnia kell. Ezúttal a már kiesett Tolna ellen botlottak hazai pályán, aminek igen nagy ára lehet. Az második félidő elején még két góllal vezettek a miklósiak és jel nem utalt rá, hogy sima vereséget szenvedtek. A Tolna annak ellenére, hogy már kiesett, lelkesen és szervezetten játszott, és a második félidő közepére fordított. A vendéglátók levitték a kapust, amiből igen rosszul jöttek ki, és nagyarányú vereségbe futottak bele. Ezzel a Miklós visszacsúszott a kieső 10. helyre, és most már bravúrra van szükségük, míg mellette a sorsuk az érdiek kezébe került.
A Tihany és az Újváros kényelmes helyzetből várhatta a találkozót, de úgy léphettek pályára, hogy aki nyer, az matematikailag is bebiztosítja a bent maradását. A kiegyenlített mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó Dunaújváros nyert, amivel vélhetően az alsóházat is megnyeri.

HIDEGKÚTI SC - ASTERIX ÉRD 3-9 (1-4)

TIHANYI FC - DUNAÚJVÁROS FUTSAL 2-5 (1-1)

KISÉP FUTSAL SZIGETSZENTMIKLÓS - 2F-BAU TOLNA-MÖZS 5-11 (4-3)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink