A lelátó bajnokai!
Szurkolásban biztosan az EB legjobbjai vagyunk!
Javában tart a futsal Európa-bajnokság Belgrádban, ahol sajnos a magyar válogatott már nem érdekelt, hiszen a csoportmérkőzések után elbúcsúzott. Ennek ellenére letette névjegyét Magyarország Európa előtt. Egyfelől a csapat, főleg Dróth Zoli révén, aki bebizonyította, hogy Európa-klasszissá nőtte ki magát. Másfelől megmutattuk, milyen is az igazi szurkolás. Milyen az, amikor egy országot elkísérnek fanatikusai.
Az eddigi összecsapásokon látható volt, hogy mindössze a házigazda meccsén volt olyan hangulat, ami egy igazi mérkőzésre emlékeztet, de az is csak a több mint tízezres nézőszámnak köszönhető, nem pedig a szurkolásnak. A mieink szurkolótábora már a spanyolok ellen is megmutatta, hogyan kell hangulatot varázsolni, majd következett az ukránok elleni összecsapás, ahol több mint ezer fanatikus érezte úgy, hogy a helyszínen kell biztatnia a legjobbjainkat. Szerencsére a spanyolok elleni meccshez képest, az ukránok ellen a szurkolók a kezdésre odaértek, így már a bevonuláskor ízelítőt kaphattak a csapatok, hogy mi vár rájuk, egy remek koreográfiával fűszerezve.
A tábor az első perctől kezdve az utolsóig bíztatta a válogatottat, hazai pályát teremtve ezzel. Akkor is bíztattak, amikor már reménytelen, több gólos hátrányban voltunk, majd a vereség ellenére a végén úgy éltették a csapatot, mintha továbbjutott volna.
Köszönet érte, hiszen három napon belül kétszer tették meg a 10 órás busz utat a két mérkőzésre. A meccseket magunk is a helyszínen néztük meg, így láthattuk, hogy az UEFA képviselői, a VIP vendégek is felváltva nézték a játéktéren történteket, és a magyar szurkolótábort. Ilyen szurkolás nem volt tapasztalható eddig futsal EB döntőkön, ehhez a magyar csapatnak kellett résztvevőnek lennie. Nem csoda, hogy mindenki a mobiltelefonján filmezte a tábort, különösen a mérkőzés előtti és utáni himnuszok koreográfiáját.
Az, hogy milyen volt érezni játékosként ezt a szeretetet csak elképzelni tudom. Ám, hogy egyszerű nézőként, magyarként milyen volt, azt mindnyájan érezhettük, akik jelen voltunk. Ezt nem lehet átérezni a tv adásán keresztül, ahhoz ki kell jönni a válogatott mérkőzéseire.
Csak annyit tudunk mondani, hogy nagyon jó volt magyarnak lenni azon a két „vesztes” mérkőzésen is.
Köszönet, Köszönet és még egyszer Köszönet !
