A Kistarcsa a Veszprémet is megizzasztotta
2021.10.19 | 10:03
A Kistarcsa a Veszprémet is megizzasztotta

A Balaton Bútor FC Veszprém küzdelmes mérkőzésen 3-2-re győzött az újonc, sereghajtó Kistarcsa vendégeként hétfőn a futsal NB I-ben.

Első idegenbeli győzelmének reményében lépett pályára hétfő este a Balaton Bútor FC Veszprém, amely az NB I 8. fordulójában az újonc, sereghajtó Kistarcsához látogatott. A tabella harmadik helyén álló bakonyiak helyzetét nehezítette, hogy a térdműtét után lábadozó Komáromi Péter mellett Bencsik Ádám is kidőlt a sorból, aki a közelmúltban sérvműtéten esett át.

Alig két percet kellett csak várni a veszprémi vezetésre: Rutai szerzett labdát, majd egy szép csel után Bohony kapust találta el. A kipattanó azonban Pál elé került, aki már nem hibázott (0-1).

A hazaiak harcosan futsaloztak, de nem tudtak nagyobb helyzetet kialakítani. Nem úgy a túloldalon Tatai, igaz, a csapatkapitány középre tartó löketét könnyedén védte Bohony. A 9. percben újabb veszélyes vendég lehetőséget jegyezhettünk fel. Pál lőtte el a labdát a rossz ütemben kimozduló Bohony mellett, ám Bita blokkolta a kapura tartó lövést.

A félidő derekánál aztán egyenlített a házigazda. Bita sarokrúgásból kínálta meg Spandlert, a kipattanó Gellérfi elé került, aki kilenc méterről elemi erővel a léc alá vágta a játékszert (1-1).

Nem sokáig örülhettek a kistarcsaiak. A jobb oldalon megiramodó Tatai éles szögből Dorogihoz centerezett, aki közvetlen közelről a hálóba durrantott (1-2).

A szünethez közeledve Besnyő iramodott meg Bohony kidobásával, a kimozduló Spandler szabálytalanul állította meg ellenfelét, ezért piros lapot kapott. A Fehér-csapat kiválóan védekezve lehozta kapott gól nélkül az emberhátrányt, amiben Klcsó is jelentős szerepet vállalt.

Klcsó a második felvonás elején újabb védéseket mutatott be. Az újonc nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de nem járt sikerrel.

A 28. percben Serginho szerzett labdát kitűnő ütemérzékkel, Tataihoz passzolt, aki a jobb oldalon induló Fridrichet játszotta meg, utóbbi aztán a rövidbe bombázott (1-3).

A 33. minutumban aztán újra nyílttá vált a találkozó. Besnyő ugyanis erőszakosan szerelte Dorogit, majd egy szép csellel Fridrichet is elküldte, végül pedig a rövid alsóba lőtt (2-3).

A folytatásban is becsülettel rohamoz Sohár Zoltán legénysége, de a veszprémi retesz szorosan zárt, így több gól már nem esett.

A Balaton Bútor FCV első idegenbeli győzelmét aratta a 2021/2022-es kiírásban.

Férfi futsal NB I, 8. forduló:

Kistarcsa–Balaton Bútor FC Veszprém 2-3 (1-2)
Gyáli Sportcsarnok
Vezette: Tóth-Tolnay - Futó - Boros

Kistarcsa: Bohony – Gellérfi, Dolhai G., Kövesdi, Bita
Csere: Horváth (kapus), Besnyő, Gregus, Barabás M., Dolhai S., Mezőfalvi, Méhes, Verhoczki, Barabás Á.
Vezetőedző: Sohár Zoltán

Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Klcsó (kapus), Fridrich, Dorogi, Serginho, Fellembek, Kovács B., Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt

Gólszerzők: Gellérfi (12.), Besnyő (33.), ill. Pál (2.), Dorogi (14.), Fridrich (28.)
Piros lap: Spandler (19.)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink