A Kincsemé az ezüst keleten!
2024.04.30 | 11:20
A Kincsemé az ezüst keleten!

Utolsó előtti fordulót rendezték az NBII-es bajnokság rájátszásában, ahol a bajnok Tiszaföldvár mögött három együttesnek is volt még esélye a dobogó második és harmadik fokára, így izgalmasnak tűnt a hajrá. A Rubi a bajnokhoz látogatott, míg az Airnegy a Kincsemet fogadta.


TISZAFÖLDVÁRI SE - RUBEOLA FC 9-3 (5-0)
A Rubeola utolsó bajnokijára készült a szezonban, a friss bajnok otthonában. A Tiszaföldvár nem bízott semmit a véletlenre, és győzelemmel búcsúzott a hazai pályától. Az összecsapás már az első játékrész derekára eldőlt, ekkor 5-0 volt az eredményjelzőn, így sok kérdés nem volt már a győztes kilétét illetően. A fordulás után is a vendéglátó dominált és tovább növelte előnyét, de a Rubi a hajára tudott kozmetikázni az eredményen, így elkerülte a kiütéses vereséget, ennek ellenére az utolsó, ötödik helyen zárta a rájátszást, míg a Földvár készülhet az élvonalra.


AIRNERGY FC - KINCSEM LOVASPARK FUTSAL 3-5 (2-3)
A nap másik meccsét a fővárosban rendezték, ami igazi rangadónak tűnt. Az Airnergy az előző három bajnokiját behúzta, amivel bejelentkezett a dobogós helyekre, míg a Kincsem úgy készülhetett, hogy amennyiben nyer, matematikailag is megvan az ezüstérem. Mind a két oldalon akadtak hiányzók, de így is jó meccs kerekedett a felek csatájából.
Jó iramban kezdődött a találkozó, ahol inkább a hazaiak birtokolták többet a labdát, és nem volt meglepő, hogy Dévényi révén megszerezték a vezetést egy szép egyéni alakítás után. Lendületben maradtak a fővárosiak és hiába volt helyzete a Kincsemnek is, gólt ismét az Airnergy szerzett Szabó révén, aki egy kipattanót váltott gólra. A vendégek nem estek kétségbe és rögtön válaszolni tudtak egy szemfüles találattal Nagy révén. A szépítés után a vendégek átvették az irányítást és több nagy helyzetük is akadt és a fölényük a hajrára gólokban is megmutatkozott. Előbb Mészáros egyenlített egy ziccert követően, majd Mányi távolról volt eredményes, így már a Kincsemnél volt az előny szünetre.
A fordulás után a hazaiak nagy elánnal jöttek ki, de a Kincsem két bombával tovább növelte előnyét. Gerhardt vágott a léc alá egy kipattanót, majd Vörös bombázott távolról védhetetlenül a hazai kapuba, így már jelentős volt a különbség. Az Airnergy nem adta fel és sikerült is zárkózniuk, mivel a Kincsem ajándékozott nekik egy gólt, így Győri tette szorosabbá az eredményt. Rohamozott is a Gabura legénység, de nem tudott igazán nagy helyzeteket kialakítani, viszont gyűltek a szabálytalanságok, így megvolt az esély az egyenlítésre, két kisbüntetőt is lőhettek. Ezeket nem sikerült értékesíteni, a vendégek kapusa Tajti, könnyedén hárította ezeket. A Kincsem a hajrában jól kontrolállta a meccset, így végül megérdemelten begyűjtötte a három pontot, és vele együtt a második helyet. Viszont az Airnegynek sem kell még lemondania a dobogóról, amennyiben az utolsó fordulóban nyerni tud Csengerben, övék a harmadik hely, ellenkező esetben a csengerieké a bronzérem.

 

Ami az alsóházat illeti, már nem volt túl sok izgalom, mert korábban eldőlt, hogy a Gyulaháza és sok év után a Gyöngyös búcsúzik a másodosztálytól. A Miskolc Gyulaházán lépett pályára és egy igen fordulatos, gólgazdag meccs alakult ki, amit a vendégek nyertek, amivel jelenleg az alsóházban első helyen állnak, igaz nekik már nincs több meccsük. A másik találkozó is tétnélküli volt és a Nyírség igen foghíjasan utazott el Dunakeszire, amit a vendéglátó ki is használt és kiütéses győzelmet aratott.

GYULAHÁZAI FUTSAL - MEAFC-MISKOLC 5-7 (3-2)

VS DUNAKESZI - NYÍRSÉG FC 9-2 (6-0)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Haladás VSE-SG Kecskemét Bajnoki döntő, 1. mérkőzés
2024.05.17 | 16:26
Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
Támogatóink

Partnereink