A két utolsó csap össze Kecskeméten
2020.03.09 | 12:44
A két utolsó csap össze Kecskeméten
Hétfőn a Messzi István sportcsarnokban folytatódik a bennmaradásért folytatott harc az SG Kecskemét Futsal és a Veszprém között. A vendég az előző fordulóban vereséget szenvedett hazai pályán, sőt elvesztette kiállítás miatt a csapat ászát, Tatait és Boromiszát is. Viszont legutóbb az alapszakaszban győzni tudott Kecskeméten az FC Veszprém.  Aki győzni tud, az tapadni tud a Rubeolára és a DEAC-ra. Koós Károly nyilatkozott az esélyekről a Kecskemét honlapján: - A dunaújvárosi pontszerzés akkor lesz értékes, ha hétfőn győzni tudunk a Veszprém ellen a Messziben. Szeretnék figyelmeztetni mindenkit arra, hogy attól függetlenül, hogy vannak eltiltottak és sérültek náluk, még így is rendkívül erősek. A lélektani előny most nálunk van, és ezzel a lehetőséggel élnünk kell. Nyomok nélkül nálunk sem múlt el a Dunaferr elleni parázs meccs, többen csak a napokban tudták elkezdeni a tréningeket. A bajnokság ezen szakaszában viszont inkább már az a fontosabb, hogy fejben ott legyünk, motiváltak legyünk. Nem szeretnénk az ellenfelekkel foglalkozni, csak a saját játékunkra, a győzelemre koncentrálunk, mert számunkra ez az egyetlen járható út. Várjuk szurkolóinkat hétfőn a csarnokban, nagyon számítunk rájuk! SG Kecskemét Futsal - Futsal Veszprém Férfi futsal NBI alsóházi rájátszás, 2. forduló 2020.03.09., hétfő 19:00 Messzi István sportcsarnok Játékvezetők: Tamási P - Hartung V - Szabó P    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink