A keleti csoport bajnoka a Tiszaföldvár!
2024.04.16 | 19:55
A keleti csoport bajnoka a Tiszaföldvár!

Hétfőn este úgy utazott a fővárosba a Tiszaföldvár, hogy amennyiben nyer, vagy a Csenger sikere elmarad, behozhatatlan előnyre tesz szert és bajnoki címet ünnepelhet. Persze az Arinergy otthonában sosem könnyű nyerni, ami ezúttal is bebizonyosodott. A zöld-fehérek nem tettek le még a dobogóról és ennek megfelelően játszottak. A Földvár ugyan vezetést szerzett, de a vendéglátó Dévényi Dániel mesterhármasával fordított, így otthon tartotta a három pontot, amivel három pontra csökkentette hátrányát a második helyezettel szemben, egy meccset kevesebbet játszva. Ami a Tiszaföldvárt illeti, ők sem szomorkodtak, hiszen a Csenger - Rubi összecsapás döntetlennel zárult, ami azt jelentette, hogy matematikailag is bajnoknak mondhatja magát és készülhet az NBI-re.

A Csenger csak győzelme esetén tudta volna életben tartani a bajnoki címhez kötődő reményeit, de az első félidőben úgy tűnt, erre kevés esély van. A Rubi remek első félidőt produkálva három gólos előnyre tett szert, de utólag kiderült, ez is kevésnek bizonyult. A fordulást követően a csengeriek Barcsay vezérletével egalizálni tudtak, így a hajrára ismét nyílt lett az összecsapás. A Rubeola ugyan ismét megszerezte a vezetést, de a Csenger ismét válaszolni tudott, így döntetlen lett a vége. Ezek után a Földvár bajnoki címe eldőlt, de a dobogósok kiléte megjósolhatatlan, hiszen a második Csenger és az ötödik Airnergy között mindössze három pont van.

Ami az alsóházat illeti, a már kiesett Gyulaháza nem utazott el Dunakeszire, így a hazaiak játék nélkül gazdagodtak nagyon fontos három ponttal, így kedvező helyzetbe kerültek a bennmaradásért folytatott küzdelemben. A Gyöngyös - Miskolc meccset későbbre halasztották, ami sorsdöntő is lehet, hiszen a két csapat között két pont van jelenleg.

Rájátszás, 7. forduló:

AIRNERGY FC - TISZAFÖLDVÁR SE 3-2
CSENGER FUTSAL - RUBEOLA FC 5-5

VS DUNAKESZI - GYULAHÁZAI FUTSAL 3-0 Játék nélkül
ENERGIA SC GYÖNGYÖS - MEAFC-MISKOLC
Későbbre halasztva

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink