A Karácsony Kupa és a különdíjak is Tolnára kerültek
2017.12.21 | 09:41
A Karácsony Kupa és a különdíjak is Tolnára kerültek A Karácsonyi női futsalfesztivál második napján gyakorlatilag megduplázódott a nézőszám. Persze aki már szombaton helyet foglalt a KÉSZ Aréna lelátóin az egyáltalán nem csodálkozott ezen, annyira színvonalas és küzdelmes meccseket láthattak a női futsal szerelmesei. Vasárnap 450-500 drukker elött került sor előbb az U-15-s majd az NB I-s mérkőzésekre. Kezdjük az előbbivel.. A fiatalok bebizonyították, hogy a női futsalban igenis vannak tehetségek, akik néhány éven belül átvehetik a stafétát a jelen sztárjaitól. A Tolna U15-s gárdája magabiztosan győzte le a Gyulai Amazonokat, de a számszerű eredménynél sokkal fontosabb, hogy olyan olyan kvalitású játékosok, mint amilyen Ezer Anna, Vámosi Georgina, Wiesner Dalma és Hajpál Melissza garancia lehet arra, hogy a jövőben ismét saját nevelésű futsalosokból állhat a tolnaiak NB I-s kerete. Az Amazonok fiataljai is megérdemlik az elismerést, hajtottak az utolsó pillanatig, sok szép megoldást láthattunk tőlük is. Meggyőződésünk, hogy a Miskolci Vénusz ellen 10-4-re nyerő Astra Kiskunfélegyházi Bulls, olyan parádés játékot mutatott be, amilyent még sosem láttunk Magyarországon ettől a korosztálytól. Agresszívan, gyorsan, meglepően éretten és taktikusan futsaloztak és tűzbe hozták népes szurkolótáborukat. Jó volt látni, amit a pályán alkottak, pedig a borsodi fiatalok valamivel esélyesebbnek számítottak. Nem is okoztak csalódást, de talán a csarnokban uralkodó eufórikus hangulat megfogta őket és eléggé görcsösek voltak. Többször láttuk már őket, s teljesen egyértelmű ők most nem voltak toppon, de abszolút van bennük is potenciál.

A felnőttek összecsapásai elött látványos lézershow-ra jöttek be egyenként a játékosok, leírhatatlan volt a látvány. Az NB I-s mérkőzések is beleszámítottak a Karácsony Kupába, s a tolnaiaknak a döntetlen is elég lett volna számukra az Amazonok ellen végső sikerhez. Kurai Nikiék azonban erről nem akartak tudomást venni és mindent elkövettek annak érdekében, hogy meglepetést szerezzenek. Varga Adél ellen viszont nem volt ellenszerük. Előbb az ő oldalberugásába ért bele balszerencsés módon Papp Laura, majd Adél szépségdíjas találattal növelte az előnyt. Sokat kivett mindkét gárdából az előző napi dupla meccs, s emiatt nem volt félelmetes az iram, s megvoltak a gyulaiaknak az esélye a szépítésre is, Ősz Csenge azonban megbabonázta őket. Bravúros védések egész sorát mutatta be a klasszis hálóőr, s Üveges Katalin gólja után már érezhető volt, hogy minden eldőlt, s így Fülöp Diána hiába volt eredményes, ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. A női futsalfesztivál zárótalálkozóján az Astra egy igen feszült összecsapás végén gazdagodott három ponttal. A felsőházba jutás szempontjából létfontosságú találkozón a miskolciak joggal háborodtak fel a játékvezetők ítéletein, de rögtön hozzátesszük a Bikák is. Több olyan találat is eset, amelyet nem szabadott volna megadni, ezeken kívül elmaradt kiállítások, fordított ítéletek egész sora jellemezte az indiszponált sporik ténykedését. Azt azért ki lehet jelenteni az Astra jobban játszott, több helyzetet dolgozott ki és voltak olyan periódusok, amikor nyomasztó fölényben játszottak Szabó Bogiék, így semmiképpen sem érdemtelen a sikerük.

A lefújás után került sor a különdíjak átadására. Az edzők gyakorlatilag egyhangú döntése alapján a legjobb kapus, a három mérkőzésen mindössze két gólt kapó Ősz Csenge lett, teljes joggal. Élete talán legjobb formájában van az extra képességű hálóőr. A legjobb mezőnyjátékos Varga Adél lett, aki zseniális dolgokat produkált mindkét játéknapon. A gólszerzés mellett a mezőnymunkából is alaposan kivette a részét, nála mindig jó helyen volt a labda és több gólpassz is fűződött a nevéhez. A gólkirálynői cím is Tolna játékos tulajdonába került, Szalkai Kitti lett a kapusok réme, aki háromszor volt eredményes a tornán. Kitti is remek idényt fut, ő az idény felfedezettje, a fontos gólok szerzője, fejlődése töretlen. Összességében elmondható, hogy Kiskunfélegyházán ismét nagyszerűen érezte magát mindenki és nagyon kitett magáért a helyi városvezetés is, hogy méltó körülményeket biztosítsanak a csapatoknak. Az ellátás és a szállás is elsőrangú volt, annak pedig kimondottan örültünk, hogy az U15-s játékosok is megkapták ugyanazt az ellátást a csarnokban, mint a „nagyok”. Elismerés illeti a fáradhatatlan Dombó Jánost, aki gyakorlatilag 48 órán keresztül megállás nélkül dolgozott, nem lehetett olyant kérni tőle, amit ő ne teljesített volna.

Mint megtudtuk, nagy valószínűséggel jövő évben is lesz női futsalfesztivál Kiskunfélegyházán, azt pedig csak mi tesszük hozzá, hogy nagyon fontos lenne, ha más női klub is vállalkozna hasonló szintű torna megrendezésére. Az, hogy igény van rá az egyértelmű, csak éppen abba a bizonyos közösbe kevesen hajlandóak beletenni a magukét.. De ez már egy másik történet..    Karácsonyi női Futsalfesztivál, 2. nap  Leány U-15, 13. forduló Gyulai Amazonok – BrandMission-Artifex Tolna 4-10 (2-5) Gólszerző: Hack Fanni, Grósz Bianka, Komlósi Anna, Lázár Aliz illetve Hajpál Melissza (3), Ezer Anna (3), Vámosi Georgina, Kiss Gréta, Diószegi Dalma, Mázik Flóra (öngól) Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls – Miskolci Vénusz 10-4 (6-3) Gólszerző: Sieber Glória (5), Czinege Eszter (3), Sieber Szófia (2) illetve Tirpák Zsanett (3), Pusztai Zsófia   Női NB I, 13. forduló   Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls – Miskolci Vénusz 4-2 (3-0) Kiskunfélegyháza, KÉSZ Aréna, 500 néző Játékvezetők: Márkus András – Kaszala Mihály – Ártim Dóra Astra: Farkas Katalin – Rozmis Gabriella, Krascsenics Petra, Godvár Katalin, Krascsenics Csilla Csere: Vancsik Viktória, Szabó Boglárka, Nyéki Anna, Urbán Anett, Gimes Georgina, Fogl Katalin, Gelb Mónika, Halászi Kinga, Mészáros Dalma Edző: Dombó János Vénusz: Putnoky Zita – Váradi Cintia, Miliczki Noémi, Kovács Aliz, Bernáth Csilla Csere: Tamók Rebeka, Kovács Anikó, Szőke Zsuzsanna, Galambvári Gréta, Ádám Anna, Skaliczki Kitti, Palakovics Laura Edző: Uray Attila Gólszerző: Halászi Kinga (2), Krascsenics Csilla, Godvár Katalin illetve Bernáth Csilla, Váradi Cintia dombóDombó János (Astra): - Nagyon nehéz és parázs mérkőzést sikerült megérdemelten megnyerni. Azt gondolom, ez a siker még sokat segíthet céljaink elérése érdekében. uray_attila1Uray Attila (DVTK): - A mai mérkőzésen meg voltam elégedve minden játékosommal. Sajnos a négy kapott gólunkból kettőről a pályán lévő játékosok közül egyik sem tehetett! Az első félidőben nem egyforma mértékkel volt elbírálva a két csapat. Döntő szituációkban egyesek mindig a mi kárunkra tévedtek, aminek egy ilyen szoros és kiélezett mérkőzésen meg is lett az eredménye!   Gyulai Amazonok – BrandMission-Artifex Tolna 1-3 (0-2) Kiskunfélegyháza, Kész Aréna 450 néző Játékvezetők: Kaszala Mihály – Geleta Mihály – Patyi Bettina Amazonok: Csontos Zsanett – Fülöp Diána, Balogh Noémi, Papp Laura, Perjési Rita Csere: Németh Viktória, Sovány Liza, Kajári Gabriella, Bálint Rebeka, Molnár Ágnes, Kurai Nikolett, Kovács Dóra, Erdélyi Angéla Edző: Molnár Zoltánné Tolna: Ősz Csenge – Szalkai Kitti, Folk Zsuzsanna, Varga Adél, Mariia Vaskovets Csere: Iryna Melnychuk, Viktoríía Solomakha, Horváth Hanna, Perger Dorina, Üveges Katalin Edző: Volodymyr Kolok Gólszerző: Fülöp Diána illetve Papp Laura (öngól), Varga Adél, Üveges Katalin Molnár ZoltánnéMolnár Zoltánné (Amazonok): - A Karácsony Kupa második napján teljes koncentrálást kértem a csapattól. Úgy gondolom, hogy a nálunk jóval nagyobb futsal múlttal és rutinosabb kerettel rendelkező ellenfelünk ellen is helytálltunk a vereség ellenére is. Ekkora a különbség volt a két csapat között ezen a napon, hiszen mi még bőven az út elején járunk. Jól jön a szünet a lányoknak, januárban újult erővel szeretnénk még ennél is jobban megnehezíteni a csapatok dolgát. 14528264_10211058956776461_361683112_nVolodymyr Kolok (Tolna): - Az év utolsó mérkőzése az Amazonok ellen nem volt könnyű a számunkra. Játékosaink tudták, hogy győzelmünk esetén jó pozícióban telelhetünk és megnyerhetjük a Karácsony Kupát. A nagy tét miatt kissé feszültek voltak a játékosok. Szándékosan átadtuk a kezdeményezést ellenfelünknek mivel nem minden játékosunk volt megfelelő fizikai állapotban. Ez persze kockázatot is rejtett magában, de sikerült gyors kontratámadásokat vezetnünk. Nagyon fontos három pontot szereztünk. A klub bizonyos nehézségei miatt, több játékoson láttam, hogy elbizonytalanodott a jövőt illetően. De ma sikerült meggyőzni őket, hogy van potenciál a játékunkban. Szervezett játék és maximális koncentráció jellemzett minket és betartották a taktikai utasításaimat. Sikerült visszavernünk az ambiciózus és kitartó gyulai játékosok támadásait. Nem volt kétségem a győzelmünket illetően, mert csapatjátékban előrébb tartunk, azonban a fiatal Amazonok játékosoknak is szeretném kifejezni elismerésemet. A Karácsony Kupa sokat segít a magyar női futsal fejlődésében, köszönet a szervezőknek, hogy meghívtak minket. A Karácsony Kupa végeredménye: 1. BrandMisson-Artifex Tolna 2. Astra 4-IG Kiskunfélegyházi Bulls 3. Miskolci Vénusz 4. Gyulai Amazonok   Különdíjak: A torna legjobb kapusa: Ősz Csenge (Tolna) A torna legjobb mezőnyjátékosa: Varga Adél (Tolna) A torna gólkirálynője: Szalkai Kitti (Tolna) A torna nem hivatalos szépségkirálynője: Mariia Vaskovets (Tolna)  - Simonyi András - [gallery ids="94052,94055,94058,94059,94061,94064,94067,94070,94073,94074,94076"]  Fotók: félegyházi közlöny   

Címkék

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
Támogatóink

Partnereink