A magyar futsalválogatott kapitányának és játékosainak szerencséje: látták a Székely Medvét
A futsalplanet.com a következõképp indítja a Liga 1, vagyis az elsõ osztályú román bajnokság tabelláját 22 forduló elteltével: 1. ACS Odorheiu Secuiesc. Érthetõbben fogalmazva: az alapszakaszt a Székelyudvarhely Sportklub nyerte. Azért ez így mindjárt jobban hangzik, nem?
„Mondják, a székelyeket csak úgy, jókedvében teremtette az Isten, azért nem adott nekik a tehetségen kívül semmit. Gondolta, boldogulnak õk így is. És valóban!"
Kozma Mihály Székely Mennyország címû publicisztikájából idéztünk az imént. Az írás 2005. június 7-én kelt, azt követõen, hogy a Székelyudvarhely megnyerte a román futsal bajnokságot; szerzõje a magyar válogatott szövetségi kapitányaként jegyezte. Kozma Mihály manapság is a nemzeti együttes élén áll, igaz, „dupla mûszakban" dolgozik: mellette a Sportklubot trenírozza...
„A mestert éveken keresztül bombáztuk az ajánlatunkkal, az utóbbi idõben már csak megszokásból, talán mi lepõdtünk meg a legjobban, amikor tavaly igent mondott" - újságolja Molnár Miklós, majd mosolyogva teszi hozzá: amióta Székelyudvarhely SK a Székelyudvarhely SK (2003), két arany- és ugyanennyi ezüstérem került a vitrinbe, na már most, Kozma Mihálynak ezen a mérlegen kell javítania... A jókedv amúgy a hely szellemébõl is fakad: az egylet alelnöke az udvarhelyi Gondûzõ szálló éttermében ültet le minket.
No meg az edzõt és a csapat legfontosabb tagjait is. A magyar válogatott alapembereit (gyors névsorolvasás: Balázs Zoltán, Gyurcsányi Zsolt, Lódi Tamás, Madarász János, Szabó Zoltán és Tóth Szabolcs) ugyanis a szakvezetõhöz hasonlóan Hargita megyébe csábítottak. Hogy mi vonzotta õket, röviden összefoglalható: a tisztes bér, az ideális körülmények és az udvarhelyiek szeretete.
„Szerencsésnek vallhatom magam, hogy a hobbim manapság egyenlõ a munkámmal. Valaki a gyárban feszül meg nap, mint nap, más újságcikket ír, abból él meg, én a futsalból" - magyarázza Lódi Tamás. Mint mondja, az sem zavarja, hogy odahaza akadt olyan, aki „futsalprostinak" nevezte õket, miután Romániába igazoltak, felteszi, az irigység szólt belõle. Bõvebb kommentár helyett e helyütt citálhatjuk azt a székely mondást, miszerint „...inkább irigyeljenek, mint szánjanak".
A körülményekre érdemes visszakanyarodni! A játékosok egy panzióban leltek otthonra, naponta hol egyet, hol kettõt edzenek, szabadidejükben pedig angolul tanulnak, kirándulnak („Ha szerencséd van, látsz medvét, ha nagyobb szerencséd van, nem látsz..." - egy ide kapcsolódó aranyköpés), továbbá Balázs Zoltán autóját kapják szét s rakják össze... Ja, és még egy elmulaszthatatlan program: az utánpótláscsapatok foglalkozásain vesznek részt. Kozma Mihály tudniillik szakmai igazgatónak szerzõdött Udvarhelyre, feladata nemcsak az, hogy az elsõségek terén kettõrõl háromra juttassa a felnõtt gárdát, hanem az is, hogy felépítse az SK utánpótlását. Ami azt illeti, az alapokat már lerakták, sõt: a toborzóknak hála hat korosztályban immár 200 gyerek rúgja a labdát, egy csapattal két tréner foglalkozik. Az U14-es együttest speciel Madarász János viszi - nem véletlenül.
„A fiam is tizennégy éves, tudom, hogyan kell bánni ezzel a generációval" - büszkélkedik. Nyomban hozzáfûzi azt is, hogy rettenetesen hiányzik a család (havonta egyszer teszik meg az oda-vissza 1312 kilométeres, javarészt kamionok, buszok, Daciák és szekerek elõzgetésébõl álló utat), de egyrészt a szerettei miatt is vágott bele a jól fizetõ kalandba, másrészt a következõ negyven esztendõt úgyis velük tölti. Már persze azt követõen, hogy lejár az egy plusz egy évre kötött megállapodás.
Mivel az egyezség több mint a fele hátravan, kétségünk sincs afelõl, hogy az így is egyestésre nyúló élménybeszámolóból 2009 nyarára már egy vaskosabb könyvet össze lehet állítani. Csak ízelítõül: egy kisgyerek olyan lasztit kért születésnapjára, amit Gyurcsányi Zsolték írtak alá; az utcán többet állítják meg õket, mint a postást; a Székely Medvék néven ismert szurkolói csoport mindenhová elkíséri a fiúkat (többek között vállalva azt is, ami Kolozsvárott és Marosvásárhelyen történt: itt elvették a magyar és a brazil zászlókat, ott könnygázzal fújták le a drukkereket); végül, de utolsósorban: az egyik este azzal hívták Kozma Mihályt, hogy a vendéglátóipari egységben két futballista tartózkodik, „...a magas és az alacsony".
A helybéliek szemében nagyra nõtt játékosokon kívül erdélyi születésû román válogatottakat, valamint két brazilt is felvonultató együttestõl természetesen mindenki azt várja, hogy az alapszakaszt követõen a rájátszásban is remekel, majd a május 19-én startoló, két nyert mérkõzésig tartó finálét is megnyeri. Minden jel arra mutat, hogy a döntõben a Déva lesz az SK ellenfele, a vetélytárs gyakorlatilag egyenlõ Románia nemzeti csapatával. Bizakodásra ad okot, hogy egyszer már sikerült legyõzni az idén. Apropó, a február 11-i presztízscsata kezdete elõtt fél órával a tûzoltóparancsnok bezáratta az udvarhelyi csarnok kapuit, úgy megtelt addigra. Aki befért, aligha feledi egyhamar azt az estét: 2-1-re gyõztek a „mieink", a végén még a brazilok is könnyezve hallgatták a háromezer torokból hátborzongatóan szépen felcsendülõ székely és magyar himnuszt. Úgyhogy a hasonló folytatás reményében zárjuk sorainkat.
Hajrá, Székelyudvarhely, hajrá, magyarok!
Mernek álmodni
Tavaly november 4-én éppen az Élet emlékmûvet avatták Udvarhelyen, amikor Molnár Miklós alig hallhatóan odaszólt Szász Jenõnek: „Nyertünk!". Néhány másodpercnyi szünet után a polgármester suttogva kérdezett vissza: „Mennyire?". Hiába no, arrafelé az SK az élet...
Szász Jenõrõl amúgy tudni érdemes, hogy 12. éve a 95 százalékban magyarok lakta, csaknem negyvenezres város elsõ embere, elnöke a Sportklubnak, s idõközben megválasztották a román futsal-szövetség élére is! Irodájában mégsem a saját sikereirõl beszél, hanem az egyesületérõl: „Székelyudvarhely ugyan megyejogú város, kis településnek számít Romániában, így fel kellett hívnunk magunkra a figyelmet. Ez a futsal révén sikerült! Amikor dönteni kellett, hogy román vagy magyar játékosokat igazoljunk, a szívünkre hallgattunk... Úgy érzem, most teljes a keret, minden adott ahhoz, hogy jó eredmények szülessenek. Az együttesre büszkék az emberek, a lelkünkben pedig béke van".
A polgármestertõl megtudjuk azt is, hogy a közel 300 ezer eurós költségvetést megannyi támogató adja össze, a jelentõs szponzorok közé tartozik az OTP, de éppúgy megbecsülik azt a cipészt is, aki köszöni, de nem kér a tiszteletjegybõl, inkább megveszi az öt lejes belépõt, hogy ezzel is segítse a csapatot.
Szász Jenõ érthetõen a dicsõ tettek között tartja számon, hogy tetõ alá hozták a Székelyföld-Magyarország meccset (nem egyszer, hatszor!), de nem érik be ennyivel: a Ferencvárost már meghívták az augusztusi Szent István-kupára, és minden vágyuk, hogy házigazdái lehessenek a magyar válogatott egyik hivatalos mérkõzésének is. Erõs a gyanúnk, hogy ez is inkább elõbb következik be, mint utóbb, tudniillik „...a székelyek mernek álmodni, és meg is valósítják azokat!"
Forrás: Nemzeti Sport
